Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Szilágyi Miklós: A múzeum sajátos ismeretterjesztő feladatai

van, s ezt a nyelvet a látogatónak is el kell sajátítania. E jelrendszer abc-je: ne elszigetelt, egyedi tárgyakat keressünk a kiállításon, hanem összefüggéseket, kapcsolatokat. A rendezés célja: az összefüggések megmutatása, a látogató feladata: ezeknek az összefüggéseknek a megtalálása. Csak ilyen úton ismerheti meg a történelmi múlt azon szféráit, melyekre a múzeum tanítani akarja. A kiállítás tehát a látogató aktív közreműködését feltételezi. A konkrét vizuális élményből a szemlélőnek magának kell eljutnia az absztrahálás fokáig; az egyes és az általános összefüggéseinek értelmezéséhez logikai műveleteket kell végeznie; a múlt és jelen korrelációjában — az állandó viszonyítás lehetőségét felhasználva — rá kell jönnie a fejlődés mikéntjére stb. Az ilyen logikai műveletek végzéséhez a kiállítás segítséget nyújt, de egyszersmind azt is feltételezi, hogy a látogató előzetes ismereteire, tudására számíthat. A tárgyak megszólaltatása azonban — egyrészt — a leggondosabb előkészítés, tervezés mellett sem lehet hibátlan, teljes értékű, másrészt pedig nem értik mondanivalóját azok, akik nem ismerik a „múzeumi nyelvet". Ezt figyelembe véve alkalmaz a múzeum a kiállításhoz kapcsolódó egyéb ismeretterjesztő formákat, nevezetesen az előadásos és írásos ismeretterjesztést. Az előadások múzeumi formáját tárlatvezetésnek nevezzük. A tárlatvezetések azt célozzák, hogy a látogatók különböző műveltségi színvonalon álló csoportjainak ilyen módon értelmezzük •—• mivel maguk erre nem képesek — a kiállítás mondanivalóját. Az írásos formák (kiállítási vezető, katalógus) ugyanezt a célt szolgálják, de még hatásosabban, hisz maradandóbbak, mint az egyszer elhangzott szó. jóllehet az utóbbi ismeretterjesztési formáknak a múzeumi gyakorlatban kisegítő funkciót szánunk, jelentőségüket mégsem szabad lebecsülni. Mind a tárlatvezetés, mind a kiállítási katalógus igen komoly szerepet tölt be azzal, hogy a kiállítások mondanivalójának megértését segíti, és egyszersmind hozzásegít a „múzeumi nyelv" elsajátításához. Hisz múzeumlátogató közönségünk — éppen ezt bizonygattuk korábban — kevéssé érti meg a rendezés szándékát. Ha a szándékról tájékoztatni akarjuk, csak ezekkel a kisegítő formákkal tehetjük. Előreláthatólag mindig is lesz ilyen tájékoztatási feladata a múzeumoknak, hisz az újabb és újabb közönség s a felnövekvő nemzedékek igényelni fogják ezt az információs formát. A sajátosan múzeumi ismeretterjesztési formák tehát: a kiállítás, valamint az azt kiegészítő, azt segítő tárlatvezetés és katalógus. Ez a megállapításunk egyúttal azt is jelenti, hogy a múzeum csak abban az esetben végzi a maga feladatait, ha szakmailag, módszertanilag jól megalapozottan, helyes szemlélettel ezekre az ismeretterjesztési formákra koncentrálja erőit. Mert ezek a formák alkalmasak arra, hogy a gazdálkodás, az életmód, a kultúra , tárgyszerű,, történetét, s e tárgyak — dialektikusan felfogott — összefüggés rendszerét értelmezzék. A múzeumok az utóbbi években olyan ismeretterjesztési formákkal is élnek, melyek túl mutatnak a fentebb megjelölteken. Ezeknek a formáknak egyik része — mint a régészeti ásatáshoz kapcsolódó előadás és kiállítás — végsősoron a fenti formák kombinációja, komplex alkalmazása. Más részük viszont — mint a múzeumban folyó kutatómunkához lazább vagy szorosabb szálakkal kötődő néprajzi, történeti, képzőművészeti előadás —, lényegében nem a múzeumi profil, hanem a múzeológusi érdeklődés megnyilvánulásai, bármennyire jól szolgálják is a múzeum-ügy népszerűsítését. Az ilyen előadások számszerű növelése, illetve további új formákkal (vetélkedők, múzeumi 96