Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - VITA - Dr. Krupa András: A helytörténetkutatás és ismeretterjesztés

tmti A HELYTÖRTÉNETKUTATÁS ÉS AZ ISMERETTERJESZTÉS Megyénkben a különböző jellegű helytörténetkutatás és feltárás mind számszerűségében, mind irányaiban, szándékaiban és eredményeiben elérte azt a szintet, amit már mozgalomnak nevezhetünk. Egészében véve még ugyan nem szervezett, minden esetben megnyugtatóan összehangolva sincsen; külsőleg inkább az egyes kutatók aktivitása dominál, mégis színvonal-görbéje emelkedő, s egyre inkább közüggyé is válik. Mindezek a tényezők olyan problémákra irányítják a figyelmet, amelyek korábban, a kisebb intenzitás idején háttérbe szorultak, nevezetesen: a feltárt anyag, az elkészült tanulmányok közkinccsé tétele, publikálása. Dr. Szabó Ferenc vitacikkében (Békési Élet, 2.) hangsúlyozza a helytörténetkutatás és a honismereti tevékenység tartalmi és feladat szerinti kettéválasztását. Elvi és színvonalba szempontból nyilvánvalóan helyes törekvés, összhangban van az országos kutatás-feltárás metodikai elveivel is, hiszen szakemberek tudatos tudományos munkája semmiképpen sem azonosítható a laikus, a községüket, az üzemüket szerető gyűjtők még annyira értékes tevékenységével; a megjelenési korlátok azonban ezen a területen egyazon „bugyorba" vethetik mind a kettőt: az íróasztal fiókjainak sötétségébe. Az ismeretterjesztés és a helytörténeti kutatás között látszólag kétszintűség jelentkezik, hiszen az utóbbi feltár és szintetizál (legalábbis mikrofokon, de nem egyszer bekapcsolódva az országos áramkörökbe, gondolok itt a kétkötetes Orosháza monográfiára), míg az ismeretterjesztés már ezen eredmények alapján tudatosít, teszi közismertté az eredményeket stb. Véleményem szerint míg ez érvényes általában a tudomány és az ismeretterjesztés kapcsolatára, addig a helytörténeti kutatás egy jelentős része, valamint a honismereti mozgalom szinte elválaszthatatlan az ismeretterjesztők tevékenységétől. Elsősorban a lokális érdeklődésű művekről, egy-egy község, üzem történetének vagy adott korszakának feldolgozóiról van szó (habár szembeszegezhetik azt az érvet, hogy bármennyire is szűk hatókörű egy mű, ha feldolgozása, módszere és következtetése újat ad és színvonalas, semmiképp sem lehet lokális szférába degradálni), amelyek vagy akik számára az ismeretterjesztő rendezvények nemcsak népművelési terepet jelentenek, hanem fórumot, tömegméretű és jelentős nyilvánosságot. Végsősoron mindenki előtt az a cél lebeg — legyen az avatott tudós, kutató vagy lelkes honismereti gyűjtő —, hogy az enyészettől megmentett történeti értékek megmaradjanak az utókor számára, és köztudottakká váljanak. Napjainkban a szóbeli tudatosítás, érthető okoknál fogva, háttérbe szorul 100