Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Sipitzky András: A Mezőhegyesi Cukorgyár története az alapítástól napjainkig (II. rész)

A bérlő a gyári berendezések állagmegóvásával is vajmi keveset törődött, csak a gépek üzemeltetéséhez elengedhetetlenül szükséges karbantartási munkákat végeztette el. így állott elő az, hogy az 1948. IV. hó 1-i államosításkor — amelyet nem sok idő választott el a bérlet lejártától — teljesen lerongyolódott, elhanyagolt állapotban lévő gyárat kaptunk. Ezt a gyárat a végpusztulástól kellett megmenteni. A gépek nagyrésze teljesen elhasznált állapotban volt, egyes épületeket pedig az összedőlés veszélye fenyegetett. Mezőhegyes katasztrofális helyzetét a Cukoripari Központ is látta és a gyár újjáalakításához szükséges összeg megszerzésében fáradhatatlan munkát végzett. Tervük az volt, hogy Mezőhegyesen korszerű, nagyteljesítményű gyár legyen és Kelet-Viharsarok A cukorgyár népének, sok szenvedés után, ipari és mezőgazdasági vonalon egyaránt szilárd alapokon nyugvó megélhetési forrást biztosítsanak. A Cukoripari Központ mukáskáderei többször meggyőződhettek arról, hogy a Mezőhegyesi Cukorgyár dolgozói a felszabadulás óta milyen hihetetlen erőfeszítéssel dolgoztak, hogy ezzel a tőkések által következetesen és céltudatosan elhanyagolt gyárral beleilleszkedhessenek az ország ipari vérkeringésébe és cukrot adjanak a dolgozó népnek. A Mezőhegyesi Cukorgyár dolgozói még ma is keservesen emlékeznek vissza arra a számtalan törésre, repedésre, lyukadásra stb., amelyek nem napról-napra, hanem szinte óráról-órára alaposan igénybevették a gyár szakmunkásainak testi erejét, kitartását; próbára tették a technikai személyzet műszaki képzettségét, találékonyságát. A sündisznó módján faékekkel teletűzdelt, „kijavított" előmelegítők, a bedugaszolt, tört csövek százai, a folyton összeroppanással fenyegető tetőzet stb. igen elszomorító látványt nyújtott. A dolgozók 71