Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 3. szám - Dr. Szabó Ferenc: Az első nagy aratósztrájk Békés megyében (1872)

A megyei szervek a legszorosabban összefonódtak a nagybirtokkal, a közigazgatás annak kiszolgálója volt, így a más esetekben általánosan követett, bürokratikus huzavona helyett most gyorsan megszületett a kívánt intézkedés: A június 27-i megyei közgyűlés másolatban minden szolgabíróhoz megküldte a Gazdasági Egyesület átiratát, külön is hangsúlyozva : „ .. . előfordulható esetekben a fennforgó körülményekhez képest erélyesen intézkedjék."

5 Ez felhatalmazást, utasítást jelentett a legbrutálisabb szolgabírói fellépésre is, hiszen minden járásban rendelkezésre állt a szükséges fegyveres karhatalom is; a megyei csendlegénység (az ún. pandúrság) bármikor kéznél volt. A sztrájk kirobbanása és lefolyása Ilyen légkörben 1872-ben is szokásosan Péter-Pál napja körül kezdődött az aratás. Már ahol kezdődött. A leszerződött aratók — köztük is különösen a Szeged környékéről a nagyszénási Károlyi uradalomba szerződöttek — a súlyosan megromlott gabona láttán jogos követelésekkel álltak elő, s addig nem akartak belefogni a munkába, amíg kívánságaikat nem teljesítették. A követelések lényege az volt, hogy a szerződésekben kikötött részesedés helyett — függetlenül a termés milyenségétől — holdanként 10 forint készpénzt kapjanak az aratásért. Mivel a korábbi években szinte mindig természetbeni részért arattak, az 1872-re szóló megállapodásokban nem vették komolyan a pénzbérért történő betakarítás munkadíját az aratók, s a szerződések csak 3—4 forintot kötöttek ki holdanként az aratásért. Az uradalmak és a szolgabírák éppen erre hivatkozva mereven elzárkóztak a holdankénti 10 forintos pénzbér megadása elől, s a szerződésekhez betű szerint ragaszkodva próbálták erőszakkal munkára kényszeríteni a megállapodásokat korábban aláíró agrárproletárokat. (Hivatkozva az 1840. évi 9. törvény megfelelő pontjaira.) A minden tekintetben jogos követeléseket hangoztató földmunkások a munkaadók és a hatóságok merevségét látva a tömeges munkamegtagadás útjára léptek. Az 1872. július első napjaiban kirobbant sztrájk néhány részletéről az orosházi járási szolgabíró 1872. július 4-én kelt, kétségbeesett hangú jelentése számol be. A jelentés szerint a járásban „nyílt és határozott ellenszegülés és általános makacs munka-megtagadás" tapasztalható, s a járás területén 800 pár arató sztrájkban áll. Különösen egy/ esetet, a nagyszénási Károlyi uradalomba szerződött, s már említett aratók viselkedését, tartotta súlyosnak a szolgabíró. Hetven pár szegedi arató ugyanis 1872. július 1-én este — miután az uradalom bejáratait őrző sorompók zárva voltak, a birtokot körülvevő, mély határárkokat betemetve, hogy közlekedni lehessen — megszökött gróf Károlyi Lajostól. Hiába küldött utánuk két csendlegényt a szolgabíró Szegedre, hogy visszakísérjék őket, mert egy hatásköri vita miatt a szegedi rendőrkapitány nem volt hajlandó kiadásukhoz hozzájárulni.

6 (A szolgabíró ugyanis azt vallotta, hogy a törvény alapján neki van joga ítélkezni a szökött aratómunkások fölött, mert az ő járásában követték el a kihágást. A szegedi kapitány a munkásoknak adott igazat — nem a munkásokat akarta védeni ezzel persze, hanem mint városi tisztviselő, valószínűleg hatáskörét féltette. 37