Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Dr. Fodor György-Dr. Soóky András: Az alkozolizmus az orvos és a jogász szemével

alkoholizmus elleni küzdelemben programmozott feladatokkal bíztuk meg, új szociometríás helyzetet teremtve számukra, igyekezvén egyúttal teljesítménytudatot kinevelni bennük. A kezelés sokoldalúsága és bonyolultsága, a kezeléssel szemben támasztott szamtalan igény, a mindebből fakadó nehézség ennyiből is kitetszik. Annak az igénye nélkül, hogy ezen a helyen a gyógykezelést részletesen ismertessük, néhány fő szempontra mutatunk csupán reá. 1. Az alkoholizmus általában gyógyítható betegség. 2. Az alkoholistának el kell ismernie, hogy az alkohol élvezetével visszaélt, be kell vallania önmagának és másoknak, hogy alkoholista. E nélkül illuzórikus minden kezelés. 3. Ebből mindjárt az is következik, hogy az alkoholistának a gyógyító tevékenységet aktívan segítenie kell. Az alkoholista nem hagyatkozhatik az orvosra, és a segítő szervekre. Gyakori tapasztalat, hogy a beteg túlságosan elengedi magát és saját felelősségét tudatosan és tudattalanul az orvosra, a társadalomra hárítja. A beteget néha határozott eréllyel helyzetére kell ébresztenünk. Nem azt akarjuk persze, hogy alámerüljön valamiféle kínzó bűntudatba, hanem a legközvetlenebb nehézségein átsegítve, igyekszünk bizalmát megnyerni. így inkább elfogadja a valóságot és számíthatunk arra, hogy ő maga keres megoldást. 4. Mindez involválja azt is, hogy miután az alkoholisták személyisége nem egyforma — eltekintve talán a végső stádiumtól, amikor is már az alkohol okozta személyiség — degradátió lefelé nivellál -—• a therápiát a beteg egyéniségének megfelelően kell megválasztanunk. 5. A különböző úgynevezett „aversios" gyógyszeres kezelésekről a későbbiekben szólunk. 6. Ezúttal a psycho terápia elsőrendű fontosságára hívjuk fel a figyelmet. A psychotherápia lehet egyéni, lehet csoportos, illetve többnyire mind a kettő kívánatos és alkalmazandó, valamint lehet intézeten belüli és intézeten kívüli. A psychotherápia jól átgondolt és következetes legyen. Természetesen a kétfajta kezelés nem zárja ki egymást, sőt azt kombinálni szokás. A kezelés alatt a beteg védve legyen az alkohol kísértéseitől. Ezért előnyben kell részesítenünk a kórházi kezelést. Az ambulans kezelés csak kórházi kezelés után következzék. A psychotherápia ne legyen erőszakos. Nem kell a beteget önvallomásra és canossa-járásra bírnunk. Elég, ha csak a tényeket ismertetjük vele. A tényekből a betegnek kell levonnia a magára vonatkozó következtetéseket. Kezdetben nem is volna értelme a beteg meggyőzésének, hiszen irrationalisan gondolkodik. Gyakran halljuk tőlük: „Dehogy vagyok én alkoholista, akkor hagyom abba, amikor akarom." A kezelés folyamán a későbbiekben azonban meg kell kísérelnünk felderítenünk, mely okok késztették a beteget az ivásra. Ha mindezen túl vagyunk, a betegnek kiutat kell mutatnunk. „Természetesen — mondja Kjolstad — nem az a feladatunk, hogy az alkoholistát a vállunkon hordozzuk, hanem, hogy vezessük és elsimítsuk kissé az utat számára." 7. A kezelést végző orvosnak, egészségügyieknek, a társadalmi aktivistáknak, a határozottságon és a következetességen túl, türelmesnek kell lenniök. Az alkoholista túlkompenzált, elhárító magatartást tanúsít. Mire intézetbe jut, rendszerint már régen „elszigetelődött". Egyfajta societasba, hozzá hasonló alkoholisták csoportjába bevezetve azonban izoláltságát csökkenteni, megszüntetni lehet. Erre hivatott az alkoholisták csoportos psychotherápiája. Intézeten kívül kúrát végzett betegeinket nem mint betegeket, hanem mint tanulókat kezeljük (Marsch, Wendel). Az 29