Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Dr. Fodor György-Dr. Soóky András: Az alkozolizmus az orvos és a jogász szemével

térjen ki osztályozásra, ne legyen negatív, ne sorolja fel a nemleges jelleget, ne legyen körben mozgó és tartózkodjék a képletes beszédtől. Helytelen tehát az ilyen meghatározás: ,,Az alkoholizmus menekülés a valóságból." A fentiek előrebocsájtása után mégis szükségét érzi Jellinek valamiféle meghatározásnak, amelyről azt állítja, hogy: „Meglehetősen laza, bizonyára tökéletlen, de rugalmas és gyakorlati szempontból jól használható. Az alkoholizmus, szeszes italoknak bármely módon való élvezete, ha kárt okoz akár az egyénnek, akár a társadalomnak." Jellinek előtt és után sokan mások a chronicus alkoholizmus fogalmát lényegében hasonló módon határozzák meg, de a legtöbb definíció — maga Jellinek is hangsúlyozza ezt — utal egyúttal az alkoholisták italtól való függőségére, arra, hogy szabadságukat elveszítik az alkohollal szemben, többé az alkoholról nem bírnak lemondani. Wieser hivatkozik a szociálpsychológiailag orientált psychiatriai iskolák meghatározásaira. Ezek szerint ha az adott társadalom ivási szokásainak, erkölcseinek szociálnormatív kategóriáit az egyén átlépi, alkoholistának minősül. A társadalmi ranglétráról való lecsúszás, a teljes lecsúszás a végső stádium kritériuma. Jogos már most a kérdés, hogyan lesz valaki alkoholistává? Abban a kutatók megegyeznek, hogy az alkoholizmus nem örökletes betegség. (Bizonyos körülmények között bizonyos személyek hajlamosságot örökölhetnek.) Vannak, akik az alkoholizmust psychológiai okokkal, mások kórélettani okokkal, ismét mások az agy különböző kóros folyamataival, vagy hormonális, anyagcsere zavarokkal magyarázzák. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy olyan szerzők is akadnak, akik az alkoholizmus betegség-elméletét határozottan elutasítják. Szociális okokkal, morális okokkal, a „superegó fogyatékosságával" próbálják az alkoholizmus eredetét megközelíteni. A kutatókra és a szakemberekre tartozik az alkoholizmus aethiológiájának felderítése. A gyógyító orvos s a gyógyításban résztvevő társadalmi munkások, a társadalom számára, az idejében nyújtandó segítség számára gyakorlatilag — mindaddig, amíg e kérdésről többet nem tudunk — elégséges azoknak a fokozatoknak az ismerete, amelyeken az alkoholista keresztülmegy. A tapasztalás az orvosokat s általában, az alkoholizmus kérdéseivel foglalkozókat megtanította arra, hogy az alkoholizmus szakaszosan, fokról-fokra fejlődik ki. Többen megállapították az alkoholizmus „lépcsőfokait" (pl. a svéd alkoholellenes bizottság). Bár a mértéktelen, fékevesztett ivás pár hónap alatt is kifejlődhet, a chronicus alkoholista teljes fegyverzetben, Pallas Athene-ként nem egyszerre pattan ki Zeus, illetve a kocsmáros fejéből, hanem fokozatosan lesz alkoholistává. Az alkoholizmus lépcsőfokai a következők: 1. Korai fokozat — más terminológia szerint bevezető fázis. 2. Középső fokozat, vagy acut fázis. 3. Végső fokzat, vagy chronicus szakasz. A korai szakaszban az alkoholisták legnagyobb része, állítása szerint „a társaság kedvéért" iszik. Hamarosan „hozzácsapódik" rendszeresen ivó társakhoz; ha nem botlik ilyen társakba, akkor felkutatja őket. Egyre 26