Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 2. szám - Dr. Dankó Imre: A sarkadi hajdúság

ban Izabella királynő pártján állott. Gyula és Várad vára között fontos összekötő kapocs volt, jelentőségét elsősorban stratégiai fontossága adta. Gyula 1566-ban történt eleste után különösen megnőtt a jelentősége, Várad és ezzel Erdély kapujának védőjévé lett. Gyula eleste után nehéz napok köszöntöttek Sarkadra is. A lakosság állandó harcban állt a portyázó törökökkel és mindaddig sikeresen ellent is állt, míg a környék helységei be nem hódoltak. Sarkad 1571-ben esett csak el. A hajdúság a környező mocsárvilágba menekült és a törökök kivonulása után azonnal viszszaszállingózott Sarkadra. A sarkadi hajdúság kialakulása ezekre az évekre esik. A közös harcok, a veszély közös érzete, a közös menekülés ötvözte össze a sarkadi hajdúság három elemét, a sarkadi jobbágyot, a menekülőt és a sorsára hagyott katonát. A múltban a hajdúság eredetének kutatása nem volt mentes bizonyos soviniszta céloktól. A hajdúságot a század eleji felfogással ellentétben magyar eredetűnek állította. Állítását könnyű volt igazolnia, mert vizsgálódásait kizárólag az egykori Hajdúkerületet alkotó városok hajdúságára korlátozta és ott, az ottani hajdúság döntő többsége tényleg magyar volt és a törzsökös magyarság gerincét alkotja ma is. A hajdúság története azonban nem Bocskai István telepítő akciójával kezdődik, következésképpen a hajdúság eredete sem 1604—1606 táján keresendő, hanem jóval korábbi időpontban. Sarkad esetében a hajdúság kialakulásának időpontja az 1530—1580-ig terjedő félszázadra esik. Sarkad eredeti lakossága magyar volt. a menekülők közt azonban lehettek, különösen időszakunk elején, nem magyar nemzetiségűek is. Elsősorban szerbek, kisebb számban románok. A menekültek zöme azonban magyar volt, a Szerémség, a Bácska és a Bánát, a Temesköz és a Maros-vidék földönfutóvá vált lakosságából rekrutálódtak. Gyula elestének idejére a szerbség már belátta, hogv fölösleges továbbmenekülnie, hogy hazáját visszaszerezni nem tudja, hogy a magyaroktól remélt segítségből sem lesz semmi, mert hiszen Magyarország is veszendőben van. Ezért aztán igyekeztek sorsukkal megbékélve a lehetőségek adta előnyöket biztosítani maguknak. Kihasználták a törökség velük szemben megnyilatkozó viszonvagos türelmét, ió bánásmódiát; sokan a török katonaság kötelékeibe léptek, sokan mások a török védelme alatt a meghódolt városokban letelepedtek. A hajdúnak megmaradt szerbség pedig német szolgálatba állt és a Habsburg-ház gvarmatosító célkitűzéseiért harcolt. Ez a változás megbontotta a magyar és rác hajdúk között az egységet, elannyira, hogy a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharcban már rác ellenforradalmárokról beszélhetünk, ahogy igen találóan nevezte Hornyik János a rácok azidőbeli szereplését. Sarkad hajdúságának kialakulására már különváltak a magyar és a rác hajdúság útjai és bízvást mondhatjuk, hogy a sarkadi hajdúság magyar nemzetiségű volt. Nem változtatott ezen a volt várbeli katonák esetleges más nemzetisége sem, mert egyrészt kevesen voltak, másrészt pedig ők is meghasonlottak és a szerb eredetű katonaság kivált közülük. A töröknek 1571-ben, 1598-ban és 1600-ban sikerült Sarkadot elfoglalnia. de a hajdúság mindig visszafoglalta. 1604-től 1659-ig. a legkiválóbb sarkadi kapitány, Csatári János haláláig szabad hajdúfészek maradt. Erre az időre esnek erdélyi szolgálataik, miknek fejében Rákóczi György 1644ben őket is kiváltságokkal látta el. Csatári halála után a hadi szerencse 23