Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 2. szám - Dr. Dankó Imre: A sarkadi hajdúság

nem kedvezett a sarkadi hajdúknak, a török hamarosan elfoglalta a helységet. A la kosság ismét szétszéledt és csak lassan szivárgott vissza. A megmaradt lakosság a felszabadító háborúk idején az ősi ellenség, a török ellenében a királyi hadakat támogatta. Ezért aztán a Partiumbeli bujdosók 1687-ben meg sarcolták őket. A török kiűzése után a lakosság élt a kapott szabadsággal, képviseletükben kapitányuk megjelent a megyei gyűléseken is. 1699. december 14-én azonban I. Lipót elrendelte a Szalonta környéki tizenhárom hajdúváros, köztük Sarkad, leszerelését és adózás alá vetését is. A hajdúság katonai leszerelése kimondottan azért történt, mert lázadóknak, a Habsburg-házzal szemben a nemzeti függetlenségért küzdeni is hajlandóknak tartották őket. A leszerelés és a kiváltságok megszűntetése azonban nehézkesen ment, és a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc kitörése egészen megakasztotta. Mikor Bercsényi Miklós 1703 augusztusában körülzárta Váradot és katonasága egy részével a környéket portyáztatta, Sarkad azonnal fölült, és a fejedelem zászlaja alá állt. Egymaga 300 gyalogost és 100 lovast állított ki, a várat pedig gyorsan rendbeszedték. A kijavított vár ismét nagy jelentőségre tett szert, az aradi és a délvidéki szerbek ellen védte az Alföldet. A fejedelem parancsára itt találtak otthonra Békés menekülői is. 1707. február 13-án pedig meghiúsították az aradi rácok ostromát. Később a rácság vezérét is elfogták, ahogy arról az előzőekben szó is volt. 1709-ben a megerősítendő szarvasi palánkba rendelte a fejedelem a hű sarkadi hajdúk egy részét. Rendelete azonban nem valósulhatott meg, mert a Sarkadon is dúló pestis annyira megritkította soraikat, hogy felesleges emberük nem volt. A kurucok szerencsecsillagának lebukásával Sarkadra is nehéz idők következtek. Várad eleste után mind inkább világossá vált, hogy a szabadság ügye veszendőben van. Hogy legalább a menthetőt mentsék, és talán kiváltságaikat biztosítsák, 1710 decemberében alkudozásba kezdtek Löwenburg tábornaggyal, Várad parancsnokával, aki előzőleg megadásra szólította fel őket. A sarkadi hajdúság Rákóczi szabadságharcától kiváltságai megmentését várta és most az ellenséggel való alkudozásokkal próbálta szabadságát megtartani. Löwenburg azonban diplomatikusan kitért a válasz elől, bár az adott válaszból mindenki láthatta, hogy vége a hajdúszabadságnak. A sarkadiak azt kérték Löwen bur.gtól, hogy: „Helyünkben megmaradhassunk feleségünkkel, gyermekünkkel, előbbeni szabadságunkban, melyben az atyáink ő felsége hűsége alatt éltenek. konzerváltassunk." Löwenburg felelete, ez volt: „Helyükben való megmaradásuk feleségestül, gyermekestül s jószágostul megengedtetik és az ki kegyelmes királyunk ő felsége hűsége alatt fegyvert kíván viselni, úgy fog traktálni, mint vitézlő rend: az ki pedig le akarja magát tenni, az fegyverét letevén, protectionális rite inszinuálja magát; igyen is, mint lakos-ember, javaiban konzerváltatik. Az mi pedig az pretendált régi szabadságot illeti, mivel azok nekem nem konstálnak. az ország gyűlésére és fentemlített kegyelmes urunk ő felsége dispoziciójára relegáltatnak; de én személyemben az fölséges udvarnál valamit használhatok rekomendációm által, kész leszek."

1

8 1711. január 11-én kuruc váraink közül az utolsó között Sarkad is megadta magát. A kapituláció feltételeinek értelmében a sarkadi hajdúk 24