Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - SZEMLE

volt. Ebben a munkában nem az idézeteket, hanem a levéltári forrásokat fetisizálták, és e szemlélet szerint minden, ami levéltári aktában leírva található, az érdekes, értékes adat. Ezzel szemben a történeti feldolgozás szakszerűségét éppen a rendelkezésre álló forrásanyag mélyreható szelektálása biztosítja. Hasonlókat lehetne elmondani a kötet végén található Békés megyei okmánytár kapcsán, melyben Csákabonyi Kálmán közli a szarvasi néplázadás iratait. Bár a közlés ebben az esetben egy kissé hízelgő kifejezés, hiszen ez az okmánytárban közzétett szöveggyűjtemény híjával van annak ez elemi apparátusnak is, melyet ma egy korszerű forrásközléstől elvárhatunk. Nem elegendő minden „vonatkozó iratot" minden válogatás, kiemelés, tördelés, kritikai és archeográfiai jegyzet nélkül az olvasó elé dobni, különösen ha ez a közlés nem egy szigorú tudományos szaklapban, hanem egy szélesebb rétegeknek szóló szemlében jelenik meg. Ha csak azért „közlünk" valamit, hogy a kiadvány oldalszámát növeljük, az ilyen okmánytár nem tölti be helytörténet-ismeretterjesztési funkcióját. Mindezek ellenére az utolsó szám kapcsán megállapítható, hogy hasznos volt ennek a sorozatnak a kiadása (még ha a kiadványon nem is mindig szerepel a felelősségre vonható szerkesztő neve), és így a Körös Népe 10 év alatt megjelent 6 száma, hibáival, és az azokból leszűrhető tanulságokkal együtt, használható anyagot szolgáltat és őriz meg a Békés megyével foglalkozók és az érdeklődők számára. schneider miklós Z. NAGY FERENC: AHOGY ÉN LÁTTAM .. . (Gondolat, Bp. 1965.) A memoárirodalom az utóbbi években örvendetesen fellendült. A kiadványok egész sorával találkozunk (pl. Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen; Nógrádi Sándor: Üj történet kezdődött stb.). Mi Z. Nagy Ferenc: Ahogy én láttam... c. emlékiratát mutatjuk be. Bevezetőben néhány általános gondolatot szeretnénk rögzíteni. Az emlékirat lényegében történelemírói műfaj. Tartalmában is és módszerében is feltárja azt a hidat, azt a kapcsot, amely az egyén és a történelem között van. Helyesebben, — a memoár — a történelmet cselekvő, abban résztvevő, azt alakító, formáló ember szubjektív lecsapódása. Megláttatja az ember történelmi, társadalmi feltételezettségét s azt, hogy az objektív történelmi folyamatok milyen szubjektív, érzékelhető emóciókat váltanak ki. Milyen reakciókat idéznek elő. Éppen abban segíti a kutató történészt, ami sokszor homályban marad: hogy az adott kor, adott embere hogyan reagál a társadalmi folyamatokra. Közismert tény, hogy a legújabb kor vagy a jelen kor kutatói sokszor azzal a nehézséggel állnak szemben, hogy nem jutnak, s nem juthatnak a fontos források birtokába. Érthető okoknál fogva. Nos, éppen ezért, éppen ezáltal is megnő a történész szemében az emlékiratok szerepe. Az már a forráskritika feladata, hogy azokat a megfelelő helyre tegye, hogy azokból kiszűrje — az összehasonlítás módszerével — a valót és a valótlant. Z. Nagy Ferenc könyve — véleményünk szerint — jelentős színfoltja, érdemes adaléka a jelen kor kutatójának. Különösen az Békés megye kutatóinak, hiszen a táj, amely hátteret ad az eseményekhez, a mi tájunk, Dévaványa és környéke. Megpróbáljuk bemutatni írása néhány fontos tanulságát. Ezt azért tesszük, mert a műben szereplő probléma: a paraszti társadalom sorsa, alakulása, e társadalom egyik vagy másik rétegének életútja, nem volt és ma sem közömbös kérdés. Z. Nagy emlékirata három nagy részre oszlik, címeik: A Monarchia bukásától a Horthyrendszer bukásáig, A koalíció, Hol a magyarok helye? Mind a három rész nem általában az egész parasztság történetének adott korszakait — és abban a saját magáét — dolgozza fel, hanem és különösen, a birtokos parasztság útját vizsgálja a múltból haladva a jelen felé. Az elsőben a birtokos parasztság politikai tájékozó146