Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - SZEMLE

KÖRÖS NÉPE TÖRTÉNELMI ÉS NÉPRAJZI SZEMLE, VI. A tíz évvel ezelőtt megindult szemle VI. és egyben utolsó száma is felveti azokat a problémákat, melyek e kiadványt végigkísérték eddig megjelent számaiban. Az eléggé nem dicsérhető kezdeményezés, hogy teret adjon a helytörténet és honismeret művelőinek, a szerkesztés egységes koncepciója híján, nem egyszer a legváltozatosabb szintű munkák közzétételét tette lehetővé, a szakszerű dolgozatoktól egészen a dilettáns próbálkozásokig. Ez a jelenség a legutolsó számban is határozottan megmutatkozik. Balióné Mike Agnes dolgozata határozott célkitűzéssel és biztos kézzel szedi össze az első szarvasi nyomda működésére vonatkozó adatokat. Kifejti, hogyan került sor arra, hogy Békés megyében éppen Szarvason nyílt meg az első nyomda. Nem. az egyéni kezdeményezés hiányával, hanem — nagyon helyesen — a megye társadalmi és gazdasági viszonyaival magyarázza, hogy miért csak a 19. század közepén került sor nyomdaalapításra. Tág teret szentel a nyomda kiadványainak, hiszen ezen lehet a legjobban lemérni annak működését. Igaz, kitér néhány lényegtelen kérdés taglalására is (pl. hogy Greguss Ágost Futára könyv-e vagy folyóirat), de nem lehet ennek ellenére hibájául felróni a hely történetírás, illetve az intézmény-történetírás egyik veszélyét, illetve káros jelenségét, a túlzottan aprólékos pozitivista módszert és szemléletet. Dicséretes szorgalommal elemzi a kiadványok külalakját is. Szemléletes képet rajzol a nyomda működéséről a forradalom és szabadságharc alatt, végül ismerteti az abszolutizmus évei alatt folytatott munkát. Függelékben hozza a nyomda kiadványainak jegyzékét (érdemes lett volna a szlovák nyelvű kiadványok címét fordításban, magyarul is közölni). Kár, hogy a tárgyalás során helyenként túlzottan fetisizálja az idézeteket (pl. Madaytól idézi, hogy „a tizenöt éves háborúnak végül Békés megye is áldozatul esett"). Érdemes lett volna még tovább kutatnia a helyi levéltári anyagban, a szarvasi községi iratokban, bizonyára került volna elő egykettő a keresett számlákból és a cs. kir. megyehatóság kimutatásaiban, minden bizonnyal adatot lehetett volna találni a nyomdaalapítás pontos időpontját illetően. Pecze Ferenc tanulmánya (Az alföldi megyék területén alkalmazott regionális szabadságjog-korlátozások a századforduló előtt) igen szerencsésen kerülte el a helytörténeti munkák egy másik veszélyét, a szűkkörű provincializmust. Igen helyes alapkoncepcióból kiindulva együtt tárgyalja a Viharsarok, ezen belül Békés, Csanád és Csongrád megyék diszkriminált elbírálását, amely a kormányzat részéről a kiegyezés utáni évtizedekben megnyilvánult. E koncepció alapjául az a tény szolgált, hogy a miniszteri rendelkezések, melyek a munkásegyesületek és népgyűlések ellen irányultak, regionálisak voltak, csak egyes alföldi megyékre (közöttük elsősorban Békésre) terjedtek ki. A regionális korlátozás különösen 1880—1895 között volt erős. A szerző széleskörű ismertetést ad a korszak munkásegyesületeiről, illetve az azokat korlátozó rendelkezésekről. Kár, hogy kutatása során csak a Belügyminisztérium levéltárát használta, az ott található alispáni jelentések alapjául szolgáló egyéb adatok, melyek a területi (ez esetben a gyulai és szentesi) levéltárakban találhatók, minden valószínűség szerint még színesebbé és plasztikusabbá tehették volna a feldolgazást. A helytörténeti kutatásoknál egyébként is a helyi levéltári anyag tekinthető elsődlegesnek, melyet a központi anyag csak kiegészít, teljessé tesz. A fentiekben jelzett aprólékos pozitivizmus teljes mértékben érvényesül Maday Pál munkájában (Adatok a Békésszentandrási Munkásegylet történetéhez). A munkának talán az lenne a kifejezőbb címe: Aprólékos adatok egy munkásegylet történetéhez. Megtudjuk mindjárt az elején, hogy az évszám az egylet pecsétjének a közepén van elhelyezve. Értesülünk arról, hogy ingatlant is vásároltak, és ezért 2,58 Ft átírási illetéket fizettek. Olvashatunk a tagtoborzó ív rovatairól és arról, hogy az egyletnek nemcsak nős emberek lehettek tagjai. Tudomást szerzünk a bátyus vacsorák és bálák bevételeiről és arról, hogy az egylet leltárában lóca és dominó is szerepel. Ezek után nem csodálható, hogy cseppet sem ejt bámulatba a megállapítás, mely szerint ez a „nagy múltú" munkásegyesület bérbe adta termeit a Nemzeti Munkaközpontnak, sőt egyesült a Katolikus Körrel, bár a szerző hatásosan (sőt dagályosan) próbálja fejtegetni, hogy ez milyen meghökkentő jelenség 10 145