Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - SZEMLE

mélyítését. Feladatát csak úgy oldhatja meg, ha tudományos munkával — minden szépítés és kozmetikázás nélkül — feltárja és láttatja azt az utat, amelyet eddig megtettünk. Feladata továbbá, hogy a szűkebb környezet történetén keresztül megértesse és megéreztesse az emberi és nemzeti történelem nagy problémáit. Helytörténetírás nélkül nincs nemzeti történetírás sem. Az „Orosháza Története" azzal az igénnyel készült, hogy megoldja ezeket a feladatokat, s ha ez nem mindenben sikerült, az nemcsak a szerzők hibája, hisz kidolgozatlan még a hely történetírás módszere, kidolgozatlan a legújabb kor forráskritikája stb. De túlmenve ezeken a nehézségeken, a hibákért az a magyar történetírás is felelős, amely magára hagyta ezt a kollektívát. Hiszen jóindulatú szavak és biztatás mellett a tényleges kezdeményezés és munka mindig a helyieknek maradt. El kell marasztalni a központi irányító szerveket, amelyek nem segítettek. Ezeket tudva még bámulatra méltóbb az elvégzett munka. Hiszen 37 munkatárs megszervezése és mozgatása még az Akadémiának is gondot okoz, nemhogy egy kis vidéki múzeumnak. Sőt a munka során egyes területeken még új kutatók is nevelődtek. S amikor erről szólunk, az elismerés oroszlánrésze Nagy Gyula múzeumigazgatót illeti, aki éveken át dolgozott nagy hozzáértéssel, fáradtságot nem kiméivé a nagy mű megszületéséért. A városi tanács, a város népének érdemei is elévülhetetlenek, hiszen a központi szervek az anyagiak terén is magára hagyták a várost. Példás volt a helyi sajtó magatartása is, amely végig figyelemmel kísérte és propagálta a munkát. Országosan sajnos ez nem mondható el. Végül köszönetet kell mondani, és elismerésünket kell kifejeznünk a városnak a vita megrendezéséért is, amely szintén példaadó volt. Délután a néprajzi kötet vitájára került sor. Először dr. Balassa Iván (kandidátus, a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának osztályvezetője, a kötet vitavezetője) szólalt fel. Kevés ilyen vállalkozást ismer a magyar néprajztudomány, melyben egy helység néprajzát több kutató írja meg, sőt ez az első munka, amely valóban meg is jelent. A végzett munkát mindenképpen elismerés illeti, hiszen olyan ez a mű, mint egy agrárproletárok emlékének állított második emlékoszlop. Elismerés jár a szerkesztőnek, Nagy Gyulának, s annak a kis szellemi munkaközösségnek, melyet ő kovácsolt eggyé. Példaként szolgálhat ez bárhol a további munka számára. Egy város néprajzának megírása még akkor is nehéz feladat, ha korábban néprajzilag egységes volt. Orosháza azonban — bár igen erős a Zombához való kapcsolódás — nem volt egységes. A Dunántúl több részéről verbuválódott, s néprajzi szempontból közbülső helyet foglal el dél-alföldi és a dunántúli jellegzetességek között. Ilyen területen a néprajzi vizsgálat még nehezebb, a város lakóinak beszédben például három nyelvjárási sajátosság (é; e; i) keveredik. E nehézségeken túl azonban a kötet belső arányaival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az anyagi kultúrával foglalkozó fejezetek jóval terjedelmesebbek és részletesebbek, mint a szellemi kultúrával foglalkozók. Viszonylag kevés az illusztráció is. (Az állattartásról szóló fejezet pl. a kötet egyik legjobb része, de a hiányos és véletlenszerű illusztráció sokat levon értékéből és használhatóságából.) Az egyes fejezeteket sorra véve elmondhatjuk, hogy még a vaskos történeti kötet után is szerencsés és szükséges a kötet történeti bevezetése. Különösen a belterület történetéről szóló fejezet érdemel figyelmet. Jól sikerült a tanyavilágról szóló fejezet is. A műemlékekről szóló részből viszont hiányzik a kellő történeti szemlélet. A földművelésről szóló fejezet jól érzékelteti az osztálytagozódást, helye136