Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - SZEMLE

sen és nagy körültekintéssel mutatja be a munkaszervezést és a munkamódszereket, ugyakkor a változás irányának és jellegének megragadása érdekében több történeti átekintésre lett volna szükség. Igen jó az állattartásról szóló fejezet: alapos, megbízható leírásokat tartalmaz. A további néprajzi kutatások hasznos forrása lehet. Az anyag szétszórtsága, elaprózottsága ellenére — néhány kisebb hiányosságtól eltekintve — ugyancsak jól sikerült a kismesterségekről szóló fejezet. Üjszerű kezdeményezés eredménye a lakosság embertani képéről szóló fejezet. A népviseletről szóló viszont módszertanilag is útmutatónak tekinthető. Különösen érdekes a történeti és a jelen anyag összevetése. A népi jogéletről szóló rész sajnos nem vizsgálja a kérdés minden vonatkozását. Ugyancsak hiányos a nyelvjárást ismertető tarulmány, hiszen vizsgálódásának köre csak a hangtanra terjed ki. A népdalok elemzése során néhány dunántúli vonás bukkan elő, s ez a tanulságok levonása szempontjából is érdekessé teszi ezt a fejezetet. A népmeséről szóló rész megírását sajnos nem előzte meg megfelelő gyűjtés. Hiányoznak például a hiedelemmondák. A néphit ismertetése is aránylag kevés anyagra támaszkodott. Sok jó anyagot közöl viszont a népi gyógyításról szóló fejezet. Egyes részeit azonban talán el is lehetett volna hagyni. S végül megbízható hasznos gyűjtésre támaszkodik a népszokásokról szóló fejezet. Tudománytörténeti szempontból is igen érdekes a kötet történetét ismertető írás. A munka érdeme többek között az is, hogy új, fiatal kutatógárdát nevelt fel, melynek tagjai képesek a jó anyagíelmérésre és formábaöntésre. Az Orosháza Néprajzában feltárt dunántúli elemek azt bizonyítják, hogy a népi kultúra — eredeti helyéről kiszakadva — 200 év után is megőriz egyes vonásokat. A kölet a tanulságok levonásával többnyire adós marad, de — a járatlan út s a speciális helyzet következtében — nem is biztos, hogy a kísérlet sikerrel járhatott volna. Az erényeket és hiányosságokat egymás mellé állítva végül mégis csak azt kell mondani, hogy a vállalkozás sikerrel járt, s komoly, jelentís mű áll előttünk. Azután dr. K. Kovács László (az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Néprajzi Intézetének tudományos főmunkatársa, az Ethnographia szerkesztője) szólalt fel. Egy kétszáz évvel ezelőtt idetelepült helység múltjának néprajzi feltárása még nehezebb problémát jelent, mint történetének megírása. 1744-ben itt egy új közösség — egy új egyéniség jelentkezik. Az egyéniség kritériuma, hogy meghatározott származástudata legyen. De hogyan alakulhatott ki az orosháziaknak egységes zombai származástudata, amikor a Dunántúl több vidékéről származnak, s a legnépesebb zombai csoport sem volt otthon egységes? Ez csak integráció, a kultúra egységesülése folytán következhetett be. Erre pedig külső — az idegen, sőt helyenként ellenséges — külső körülmények kényszerítik az idetelepülőket. Gí.ndos, aprólékos munkára van tehát szükség, hogP a porrátöredezett és széthullott ősi kultúra elemeit szétválasszuk, majd az egymáshoz tartozókat ismét összeillesszük. A vizsgálódások azt bizonyítják, hogy az orosházi népi kultúra heterogén elemekből épült, de egységessé és idevalósivá vált. A kialakuló új kultúra igénye mindig modernebb, mint amit otthagytak, amit azonban kialakítanak, azt a múltba visszavetítik, s így tradicionálissá és merevvé válik. Fejlődésre serkentő 4s visszatartó egyszerre. Ez a kultúra mintegy lecövekelte őket ide. 1914-ig figyelhető meg, hogy ez a közösség elmarad és elkülönül a környezettől. Ezek olyan problémák, melyeket eddig központi kutatók sem tártak fel. Tanulságként megjegyezni őket azonban nem árt. Egy táj-monográfia megírása könnyebb feladat lett volna. Egy helység kiválasztása — a néprajzban, ez majdnem halálugrás. S bár hiányosságokat lehetne említeni (pl. hogy fejezetek egész sora hiányzik a kötetből), az előttünk álló 137