Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 3. szám - TÉNYEK DOKUMENTUMOK EMLÉKEK - Dr. Gábris József: Vajda Péter erkölcsi és pedagógiai elveinek aktualitása
Az előzőekben elmondottakat még fontosabbnak tartja a tanítványok részéről, mert hiába a nevelők bármilyen szózata, ha azt nem szívlelik meg, nem hajlandók azok gyümölcsöztetni, akiknek szükségük van rá. A nevelők és a gondjaikra bízott ifjak közti viszony kölcsönösen érdeke mindkét félnek, ezért szól tanítványaihoz, hogy becsüljék, tiszteljék nevelőiket, akik mást nem is kívánnak tőlük. A nevelők gondolkodó embereket akarnak tanítványaikból nevelni. Szerencsésnek tartja a XIX. századot, mert annak ifjúsága olyan korban született, amikor az emberi gondolkodás fejlődésének tág tér nyílott. Tanulásra, saját és a haza érdekében művelődésre biztatja a fiatalokat, mert szükségét érzi a kiművelt emberfőknek. Akiknek lehetőséget adott a művelődésre, feltétlenül éljenek vele. „Ki előtt nincs nyitva a művelődhetés kapuja, ha az nem halad előre, nem csudálják, de szégyen arra, ki az előítéletek és durvaság szennyéből kivergődhetnék és nem teszi, ki elméje virágait kifejleszthetné, ki lelkében kincsbányákat nevelhetne és nem teszi." 1 2 Óva inti kora fiatalságát az olyan nevelőktől, kik visszahúzást, a széthúzást akarják köztük és a társadalom közt elplántálni. Ellenben arra kéri őket, hallgassanak a polgári egyenlőség, a bölcsesség és a felvilágosodás szónokaira. Ezek mögé kívánja tömöríteni diákjait, hogy majd felnőve, kora nagy és szent ügyének apostolaiként léphessenek fel. Kéri tanítványait, úgy fogadják be tanítását, hogy majdani munkájukban saját magára ismerjen. Bizalmat kér saját magának és nevelőtársainak. „Bizalom nélkül nem koszorúzza siker tanítóitok fáradozását. Higgyetek szavaiknak, kövessétek tanácsukat és mindenek felett őrizkedjetek azt vélni, hogy különböző érdeketek van az övéiktől!" 1 3 A bizalom mellett tiszteletet kér, melytől már csak egy lépés a szeretet. „Tisztelnetek illik minden embert, ki munkás, hasznos tagja a társadalomnak ..., de mennyivel inkább illik tisztelnetek azt, ki értetek gondolkozik éjjel, értetek fáradoz nappal, és gyakran lemond az élet örömeiről, hogy hazájának szolgálhasson, erényes és ügyes polgárokat képezvén bennetek számára." 1 4 Az az ifjú, aki nem bízik oktatójában, és nem tiszteli azt, „egyedül bolyong a tengeren, és hamar zsákmányává lehet az ellenséges szelek és haboknak." Kéri tanítványait, hogy igyekezzenek példának tekinteni nevelőiket, igyekezzenek azok nyomdokaiban haladni. A nevelő is ember, lehetne neki is gyenge oldalai, de a tisztelettudó ifjú nem azt keresi, hanem azokat a jó tulajdonságait, melyek a társadalom javát szolgálják. A gondjaira bízott fiatalokat a nagy cselekvésre, a társadalmi átalakításáért vívott harcra készíti fel, amely átalakulásban ő fanatikusan bízik. Tudja, hogy ehhez kiművelt, felvilágosult emberfőkre van szükség. Hirdeti, hogy a társadalom átalakítását az embereknek kell elvégezniök. „Az ország nem magától virágzik, hanem a polgárok által hozatik virágzásba. A haza virágzásábúl mindenki hasznot húz, ezért kötelesssége minden polgárnak a haza ügyében közreműködni. Hol vannak emberek, kik e kötelesség alól felmentnék, ott a dolgok rosszul állnak, s a rossz épület előbb utóbb lé fog dűlni." 1 5 A rajongásig szeretett és csodált természet középpontjában a felvilágosult gondolkodókhoz hasonlóan az embert állítja. Hirdeti, hogy a természet feladata az embert eltartani, kinek igyekeznie kell saját érdekében lehetővé tenni a lehetlent is. Munkáját azonban úgy végezze, hogy az emberi 114