Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Fancsovits György: Kísérleti felmérés a történetlmi ismeretterjesztés hatékonyságának szolgálatában
szükségleteibői, elvárásaiból. Ugyanakkor a történelmi ismeretterjesztés másik alapvető feladata volt és maradt, hogy a közösségben jelentkező - és még ma is fellelhető - sokszor ösztönös motívumokat lefegyverezze. Egyúttal a közösséget felvértezze a történelmi létérzet mai, korszerű és tudományos produktumaival. Ebből következik: munkánk ne csupán elvi maradjon, hanem alkalmazható, hozzáférhető, mozgató, cselekvő, erővé válhasson. E gondolatok mozgatták szándékunkat, ezért végeztünk felmérést, hogy azután a kapott adatok fényénél munkánkat a valósághoz jobban igazítva betölthessük hivatásunkat. Módszerünkről Felmérő, gyűjtő munkánkat ismeretterjesztő előadások alkalmával végeztük. Figyelmünket Békés megye több helységére kiterjesztettük, amelyet az alábbi táblázat tükröz. Helység Szám Békéscsaba 31 Orosháza 101 Csanádapáca 35 Pusztaföldvár 21 Csorvás 10 Tótkomlós 14 Szarvas 11 Ezen kívül még további 20 helységből, mintegy 84 személyt kérdeztünk meg. Összesen: 307 dolgozót mértünk fel. Ez a mennyiség nem sok és természetesen kevés ahhoz, hogy a kapott adatokból végső és általánosítható következtetéseket vonhassunk le. A helységek számának adatai szétszórtak, de szűkül a kör a társadalmi hovatartozás és a foglalkozás figyelembevételével. Elsődlegesen két kollektívára fordítottuk figyelmünket: a munkásokra és parasztokra. így már koncentráltabb értékelési lehetőségünk volt. Munkás Paraszt Egyéb 81 157 69 A felmértek többsége (85%) középkorú (35-45), a megmaradt 10% pedig ennél fiatalabb. A megkérdezettek 90%-a csupán az általános iskola padjaiban ült. Ebből 2/3^d csak 4 vagy 6 osztályt végzett. Míg a hiányzó 10% ennél magasabb végzettségű pl. gimnázium, technikum, egyetem. Adatgyűjtésünkhöz az ún. kérdőíves formát választottuk. A statisztikus módszerre azért esett választásunk, mert viszonylag gyors és sokoldalú tájékoztatást nyújt. Ugyanakkor e módozatot nem tartattuk kizárólagosnak. A kérdőív három fő csoportra oszlott. Az elsőben demográfiai adatokat kívántunk, mint például a születési évre, lakóhelyre és foglalkozásba vonatkozókat. A másodikban a történelem iránti érdeklődést (tudakoltuk pl. Érdeklődik-e a történelem iránt? Igen vagy nem. Ha igen, akkor miért? (Szórakozásból, ismeretszerzésből, tanulásból, szenvedélyből stb.). Kérdeztük azt is, hogy milyen módon szeret történelemmel foglalkozni pl.: olvasmány (tört. regény, novella stb.), tanulmány, előadás, a tv, a rádió útján-e stb. E csoportban tudakoltuk és kértük jelöljék meg, melyik történelmi kor vagy esemény áll közelebb hozzájuk. Miről, milyen kérdésről hallgatnának szívesen előadást. A harmadik csoportban már konkrétabb ismereteket kívántunk megjelölni. Milyen jelentősebb történelmi esemény fűződik lakóhelyéhez? Mi okozta az első vagy a második világháborút? Végül 14 történelmi személyiség nevét írtuk fel ós (aizokra kellett irövid, de jellemző választ adni. (A nevek első cso32