Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - SZEMLE

azonban csak az elgondolás egyfajta illusztrálása, az utak, módok keresése a rendezők feladata. A Béldi Pál utolsó képének megoldása már ezt a bővítésigényt jelzi. Remek világítási bravúrral és találó díszletmegoldással az igazságra törekvő és a hazug, csaló, álnok környezetben törvényszerűen bukó Béldi halálát roppant erővel tudták megjeleníteni. A továbblépés egyik jó útját jelezte Vivaldi: Judit című oratóriumának július 19-i bemutatója. Ügy látszik, a gyulai vár színpadán az oratóriumok is nagyszerű otthonra találnak: a budapesti Madrigál-kórus, a MÁV szimfonikusok valamint Hankis Ilona, Barlay Zsuzsa, Bende Zsolt és Réti József, az Operaház szólistáinak közreműködésével előadott Vivaldi-mű vitathatatlan sikere erre utal. A vár évszázados fslai közt új színt, megrázó fényt kapott az olasz mester nagy lélegzetű oratóriuma. A várszínházi játékok utolsó eseménye Heltai Jenő: A néma levente című vígjátéka volt Latinovits Zoltánnal a címszerepben. Heltai szellemes játéka is veretesebbé. plasztikusabbá változott a hősi időket idéző hatszáz éves falak között. Végül a szervező munkáról, a propagandáról. E kettőről sajnos még engedményekkel sem lehet felsőfokokban beszélni. A vendég érzései ritkán csalnak és ezúttal sokan úgy érezték, hogy több előzékenységet, több ötletet, precizitást tapasztaltak tavaly vagy éppen tavalyelőtt. Mintha a gyulaiak megelégednének azzal, hogy néhány különvonat érkezik ugyan a város közvetlen környékéről, egy-két külföldi csoport, vagy inkább magányos turista is feltűnik a városban a várszínházi játékok idején. Pedig nem egyszer bizonyították, hogy az egészséges városszeretet, a jó értelmű patriotizmus mire képes, hogyan ad az embereknek olyan lendületet a szülőváros fényének emelésében, melyet mások — akik nem részesei ennek — néha meg sem értenek. Ha pedig így van akkor ez kötelez is. Nem kell, hogy Szegeddel versengjenek, bár az sem biztos, hogy a gyulai várszínház — megfelelő relációban — miért ne versenghetne a Szegedi Szabadtéri Játékokkal? Különben az egészben az a legszebb hogy négy éve elindult egy békéscsabai színházi rendező világot látni, hajón érkezett a jugoszláviai Dubrovnikba, ahol végignézte, lelkesedte a nyári várfesztivált. Aztán hazajött és megálmodta a gyulai várszínházat mely végül a közös összefogás szimbóluma is lett, egy megye, egy egész ország kultúrájának csillogó része. A negyedik évad sorsdöntő lesz. A kiugrás, a teljes kibontakozás évadja ugyanúgy lehet, mint a beszürkülés, a kitörésre nem képes, önmagaismétlés évadja. Az előbbi mellett kell szavaznunk, és tennünk is érte. SASS ERVIN Papp János A BÉKÉSCSABAI SZÍNÉSZET TÖRTÉNETE (1879—1944) Színháztörténeti művet írni hallatlanul nehéz feladat. Hiszen a színházi előadás csak a születés pillanatában él, azzal el is illan, s nem marad belőle más, mint a nézők emlékezete, egy rövid hírlapi cikk, esetleg néhány sárguló fénykép. Ennyiből és sokszor még ennél is kevesebből kell a vállakozónak életre hívnia egy ezerszínű művészet hajdanvolt korszakát. Papp János munkájának dicsérete, hogy megközelítette az elérhetetlent: az eddig megjelent II. III. és IV. kötet olvasása közben elénk idéződik a régi Békéscsaba színházi élete. Két fontos dátum határolja a tárgyalt időszakot: 1879, amikor felépül a színház és 1944. a felszabadulás esztendeje. E 65 év legnagyobb pozitívumának azt tartja a szerző, hogy közben nő a színházi ellátottság. Talán még fokozottabb mértékben, mint a század végén fejlődésnek induló /többi kisvárosban. Az eleinte csak párhetes vagy hónapos „év146