Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - KIÁLLÍTÁS - Koszta Rozália: Székely Aladár emlékkiállítás

KIÁLLÍTÁS SZÉKELY ALADÁR EMLÉKKIÁLLÍTÁS, 1966 A gyulai vár ünnepélyes, fehér falairól szuggesztív erejű képek: Ady, Bródy, Ripp-Rónai stb. fotóportréi tartják fogva tekintetemet. Elcsodálkozom a láttatás különleges képességén, amellyel az egykori fotós megjelenítette az írók, festők egész sorát. Dehát ki is volt az, aki Adyt — balkezére támaszkodva, kissé oldaltdölt fejtartással, látnoki szemét hangsúlyozva — szinte kitörülhetetlenül képes rögzíteni emlékezetembe? Székely Aladár, adják meg a választ az aláírások. Az ő emlékére — aki egyébként gyulai születésű volt — kezdeménnyezte Gyula város tanácsa ezt a pályázattal egybekötött kiállítást, amely augusztus 20-án nyílt. ötvenegy fotós 103 gondosan válogatott munkája látható Székely Aladár képei mellett. A kiállítás összhatása ünnepélyes és gondolatébresztő. A nézőtől is megkívánja azt a komoly figyelmet, amellyel az alkotók a gép lencséjén keresztül — a fiatal művészeti ág törvényei szerint — az élet szüntelen, változóan izga'mas arcát boszorkányos ügyességgel papírra rögzítik. Nem mint fotós, de mint egyszerű néző szemlélem a kiállítást és nem szégyellem bevallani: azok a képek hatnak rám leginkább, amelyek az embert érzéseivel, szellemi kisugárzásával képesek felmutatni. Hadd említsem először Gisser Gyula nevét, aki még Székely Aladár műtermében tanulta a fotózást. Éveit nézve már nem fiatal, de friss, egészséges szemlélete — ahogyan pl. B. N.-t munkaközben bemutatja, karakteresen, nemcsak a szobrászt magát, de a fotó stílusával munkásságának lényegét — nagyon is fiatalos és igen jó tanítványnak bizonyult. Szalay Zoltán minden technikai bravúrt, kiszámítottságot mellőzve egyszerűen, természetesen hagyta érvényesülni a gyenge fizikumú Lyka Károly kivételes szellemi erejét, szimpátiát keltő emberségét. Ügy érezem, a fotó tökéletesen megértette modelljét. Szentkuthy Istvánné ritka pillanatot, szinte a megfoghatatlant mutatja be az „ElméTyülés" c. képén: egy idős, csuparáncarcú férfi, kezére hajtott fejjel, a befeléfordulás szimbóluma lehetne. Számára a külvilág már nem létezik, csak belső emlékeinek él. Minden gyöngéden, leheletfinoman — de nem erőtlenül — szinte zenei hatásokat kiváltva jelenik meg. Id. Rácz Endre a néprajztudomány hitelességével és művészi érzéssel egyszerre felvértezve képes láttatni öreg parasztok megdöbbentő erejű sorsát: „Töretlen hittel", „Együtt a sírig". Kónya Kálmán nagy szakmai tudást és humánumot tükröző portréival (Vas102