Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Szilágyi Miklós: A IX. Alföldi Tárlatról

kékekből-szürkékből elővillanó sárgák és meleg-barnák viszont arról árulkodnak, hogy művészünk a színeknek szán kompozíciós szerepet, s tulajdonképpen csak ebben a vonatkozásban „rendhagyó", ha a szerkezetességre való törekvéshez viszonyítunk. Mert Fontos Sándor pl. — ellentéteként — a táj konstrukcióját hangsúlyozza. Ember-nélküli, kopár gyümölcsösei akár az ember-központúság ellenpéldái lehetnének, ha nem szellőzködne a törpebarackfák tar ágai közt valami megfogalmazhatatlan emberi derű. A szobrászok közül — akik ez alkalommal örvendetesen nagy számban vonultak fel tárlatunkon — Fekete János, Simon Ferenc és Tóth Sándor neve kívánkozik a lírai hangvétellel jellemzettek sorába. Fekete János rézdomLipták Pál: Táj borításain a fekvő bivalyok kiegyensúlyozott tömege, a karikázó fiúk játékos lánca grafikai ihletésű: a vonalak harmóniáját, illetve ritmusát hangsúlyozza. Tóth Sándor viszont a domborítás festői lehetőségeit keresi: az anyag ridegségével vitatkozó megmunkálás, a lágyan kiemelt részletek ezt igazolják, s tulajdonképpen ez a törekvés nyilatkozik meg — mostmár evidensen plasztikai formában — Játék c. kompozíciójában. Simon Ferenc előadásmódja koncentráltabb s anyagszerűbb. Az okosan elmerengő kislányt oly kevés eszközzel s mégis sokatmondóan jellemzi, hogy az elemző igyekezet 82