Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Szilágyi Miklós: A IX. Alföldi Tárlatról

Ezüst György: Leányfej korsóval Koszta Rozália; B. L. etnológus melankóliát érzi-tudja sajátjával egyértékű emócióknak a műélvező. Két művész kiemelt jellemzése azonban keveset mondhat egy olyan kollektív kiállításról, amely 34 alkotó műveit felsorakoztatva, arról is tájékoztatni akar, hogy az Alföldön élő (vagy élményeikkel e tájban gyökerezett) festők-szobrászok miként vallanak a tájról, az emberekről: önmagukról. Mert igaz ugyan, hogy egy-egy kiállítás emberi mondanivalóját nem kell feltétlenül a művek összességének hordoznia, esetenként néhány műbe is koncentrálódhatnak a rokon szándékok-törekvések, s a krónikás e kiállításról szólva úgy véli: a példák többszöröse sem bizonyítja jobban — esetleg árnyalj"a — a tárlat anyagának emberközpontúságáról megfogalmazott summázó állítást, mégsem lehet közömbös (a szándékok egyirányúsága—különbözése egymást kizáró, s mégis igazoló ellentétpárjának érzékeltetése miatt sem), ha másmilyen példákat is idézünk. Két mlűvészünket az őszinte kitárulkozás: a lírai attitűd jellemzi, s áhítatos vallomásukat a tájban élő ember hordozza, lettlégyen maga a táj harmonikusan oldott vagy a szerkesztés fegyelmével alkotott. A líraiság, ember és táj kölcsönhatásából kibontott vallomásosság egyik jellemző szólama kiállításunknak (— s talán általában a jelenkori alföldi művészetnek.) Lipták Pál a jövőmenő-beszélgető emberek és a városi táj együttesét érzékelteti. Első látásra talán megformálatlan hangulatnak, a motívumok esetleges társulásának tűnnek képei, s a szemÜélő hajlamos arra, hogy a művész visszafogott, férfias lírájának ebben a keresetlenségben lelje magyarázatát. Igaz, nem annyira feszes a kompozíció: Lipták tág teret enged az improvizálásnak (— ezt egyébként anyaga, a tempera eleve megkívánja), a borongós 6 81