Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1943

5 Árpádházi Boldog Margit leánygimnáziumot látogatta meg a német nyelv taní­tásának megfigyelése végett. Előlépett: 1943 július 1-én dr. Czinkotszky Jenő a VI. 3.-ba (VKM 108 299/1943—VI. 1.) Betegség miatt 135 órában, hivatalos és családi okok miatt 98 órában kellett tanárokat helyettesíteni. íl) A Rendtartásban előírt értekezleteken kívül még kilencet tartottunk; összesen 15 öt. Az I. módszeres értekezleten dr. Czinkotszky Jenő h. igazgató, a Il-on az igazgató irányításával a tanári testület megbeszélte a rendkívül meg­rövidített tanulmányi évvel kapcsolatos változtatásokat. Az igazgató 62, a tanárok 39 órában hospitáltak. Vajda Aurél óraadó tanárjelölt heti 8 órában látogatta főleg szaktárgyainak óráit. e) A tanulók szüleinek a tanárok nemcsak a fogadó-órákon, de bárme­lyik szünetben is szívesen adtak felvilágosítást fiaik magaviseletéről és elő­meneteléről. Sajnos, még mindig sok olyan szülő volt, aki nem tudott időt szakítani legalább az osztályfővel való rövid megbeszélésre sem. Szülői értekezlet 1943 dec. 10 én volt az 1. oszt. tanulóinak szüleivel. A megjelent 48 szülővel Varga Lajos osztályfőnök beszélte meg, hogyan és milyen mértékben helyes a tanulók otthoni munkájának az ellenőrzése, esetleg kisegítése. A Vili. oszt.-ba járó tanulók szülei előtt az igazgató 1944 már­cius 14-én beszélt a házi és az iskolai fegyelemről s a magaviselet megítélésé­nek szempontjairól. f) Hivatalos látogatások. Egyházunk részéről dr. Rell Lajos tanügyi fő­tanácsos, a bányai evangélikus egyházkerület középiskolai tanfelügyelője láto­gatta meg intézetünket 1943 március 27., 28., 29. és 30-án. Tapasztalatait, észrevételeit s útmutatásait április 1-én tartott ülésén foglalta össze és közölte a tanári testülettel. Dr. Gaudy László hitoktatási igazgató 1944 febr. 27-én látogatta meg az evang. vallástan óráit. Dr. Balogh Ányos tanker, kir. főigazgató 1944 június 15-én tekintette meg iskolánk épületét, berendezését és felszerelését s értékes tanácsokat adott kiegészítésükre. Az állami főfelügyeletet Janson Vilmos tanügyi tanácsos, gimnáziumi igazgató, a szegedi tankerület középiskolai szakelőadója gyakorolta 1943 március 21., 22., 23., 24-én. Majd inárc. 24-én tartott értekezleten közölte tapasztalatait és tanácsait a tanári karral. A tanker, kir. főig. megbízása alapján Dorogi Imre tanúim, felügyelő gimn. tanár 1944. évi január hó 14 és 15. napjain látogatta meg intézetünkben a rajz- és műalkotások ismertetése óráit, és dr. Horpácsy Géza körzeti iskola­orvos 1944 febr. 18-án az egészségtan tanítását s az iskola egészségügyét ellen­őrizte. Mindkét látogatást értekezlet követte a tapasztalatok és javaslatok közlésére. g) A tanulók száma 4 3°/o-kal nőit az előző évhez képest. Az 1.—IV. osztályba járt a tanulók 2/i része (63'6%). A IV. osztály elvégzése után sok fiú ment gyakorlati pályára vagy szakiskolába. 1.) A tanulók egészségi állapota általánosságban véve elég jó volt. A táplálkozás a városi lakosságnál a tej, tojás, hús, gyümölcs kevesbedése miatt egyoldalúbb lett s ennek hatása a tanulóknál a figyelem gyorsabb ki­fáradásában s a gyakoribb megbetegedésekben nyilvánult meg. Dr. Molnár János iskolaorvos majdnem a tanév végéig katonai szolgá­latot teljesített, ezért a tervezett rendszeres orvosi vizsgálatokat nem tarthatta meg. A szemvizsgálatot dr. Jeszenszky Pál városi tiszti orvos végezte. Tiszta­sági vizsgálatot az osztályfők rendszeresen tartottak. Az épület és környezete megfelel az egészségügyi követelményeknek.

Next

/
Thumbnails
Contents