Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1934
26 lai évben is dr. Kaufmann György szegedi tanker, kir. főigazgató urat bízta meg s a miniszteri megbízott úr 1935. évi április hó 5. és 6. napjain végezte hivatalos látogatását. Ez alkalommal is meleg szívvel érdeklődött a tanítás-nevelés munkája s iskolánk fejlődése iránt s a látogatás befejezése után tartott értekezleten elismerését fejezte ki. Kócza Géza testnevelési szakfelügyelő úr május 29.-én látogatta meg intézetünket. 6. Kiküldetések. Egyházi Alkotmányunk alapján intézetünk felügyelője és igazgatója jelen volt az arad-békési ev. egyházmegye 1934. évi közgyűlésén, a bányai egyházkerületnek 1954. évi október hó 4-én tartott közgyűlésén; az igazgatót megbízólevéllel küldte ki az egyházkerület az egyetemes közgyűlésre. Az igazgató több alkalommal képviselte a tanári kart a városunkban tartott ünnepeken, gyűléseken és Kimer Gusztár xr. tanárral együtt jelen volt az Orsz. Ev. Tanáregyesület váLaszt mányi ülésén, Pataki Sámuel r. tanár Tanáregyesületünknek 1935. évi júinus hó 10.-én Nyíregyházán rendezett közgyűlésén. 7. Vallás-erkölcsi és hazafias nevelés, a) Tanulóinkat vallásos szellemben igyekeztünk nevelni s e cél szolgálatában állott nemcsak a vallástanár és a hitoktatók, hanem a tanári kar nevelő munkája is; iskolai ünnepeink egy része szintén a vallásos nevelés céljait szolgálta. Ez évben is megelégedéssel láttuk, hogy irányításunk nem volt hiábavaló: tanulóink szívesen tettek eleget vallásos kötelességeiknek s vallásos érzelmük elmélyedése mellett nem sértette a mások hitbeli meggyőződését. Vallás- tanárunk a téli évszakban: november 11.-től húsvétig ifjúsági istentiszteleteket tartott; a gyermeki szívhez szóló beszédeiben a diákokat közelről érdeklő kérdéseket tisztázott s vallás-erkölcsi és hazafias érzelmük megerősítését, tudatossá válását munkálta szép sikerrel. Október 31.-én rendezett iskolai ünnepünk alkalmával dr. Czinkoiszky Jenő kartársunk Luther bibliafordításának jelentőségét méltatta a kartársak és a tanulók nagy érdeklődése mellett. Április hó 13.-án hiterösítö napot rendeztünk s ez alkalommal a vallástanár imádsága és az igazgató megnyitó beszéde után az I—IV. o. tanulók részére dr. Szebe- rényi Lajos r. tanár A mi nevünk, a felső osztályosok részére Kimer Gusztáv vallástanár Az evangélikusok helyzete Európában, az összes ev. tanulóknak Csák János két nagy evangélikus zeneszerző (Bach és Händel), Mázán László Jézus alakja a festészetben címen tartott előadást. Az evang. növendékek konfirmációja pünkösd másodnapján folyt le, deprekációnkat május 18.-án tartottuk s ez alkalommal a tanári kar a már konfirmált növendékekkel úrvacsorához járult. — Meghallgattuk Meyner esperesnek, a külmisszió egyik vezérének vetítőképes érdekes előadását; az Ev. Nőegyesület ádventi és böjti előadásaira s az Ev. Leányegyesület előadásaira is fölhívtuk a tanulók figyelmét. Ifjúsági egyesületeink közül a Gyámintézet s a Luther-Szövetség állott a vallásos nevelés szolgálatában. Más hitfelekezetű tanulóink vallásos nevelését a hitokta-