Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1928
8 fatörzset, szederindával befutott nádkunyhót. Azokhoz hozzákötöm gondolatomat, mint a pók a fonalat; hallok is sárgarigó-füttyöt, cinege-csevegést, távol hajókról jövő tülkölést ...; az nekem mind mesél valamit, a döngő darázs kölcsönadja szárnyát képzeletemnek... A hangulatot táplálják mindazok az ingerek, benyomások, amelyek összhangban állanak a hangulatot keltő okkal s nem bontják meg a hangulat egységét. Ilyen a csend, az ezt meg nem törő különféle távoli, halk zaj, amely mint Petőfi mondja A téli esték-ben »összefoly egy csendes, lágy harmóniába«, pl. a madárdal, a darázs-zümmögés, ősszel a fák lehulló levelének »lágy nesze«, a látási szemléletek közűi: a mosolygó virágok, a lombjaikat alig észrevehetően mozgató fák, a »szelíd nap sugara«... Viszont a hangulatot a beléje nem illő külső ingerek tüstént elriasztják. Petőfi arra kéri feleségét, üljön szótlanul mellette, lassan tegye ajkát ajkára: föl ne keltse »álmából a szendergő természetet« s tegyük hozzá, ne zavarja meg a költő hangulatát. Jókai említett regényében így szól: »Hanem ha egy emberarccal találkozom, az kiver a gondolataimból s egy »servus« szó szétfujja az egész fata morganámat«. 4. A hangulatnak akarat-mozdító hatása is van: a művész lelke a kifejezés, az alkotás vágyával telik meg, lelki feszültség, a kivetítés lelki feszültsége lesz úrrá rajta. E feszültséggel már az alkotás pillanata kezdődik. Hogy valóban így áll a dolog, jellemzően bizonyítja Petőfinek A csárda romjai című leiró költeménye, A rom szemléletének hatása alatt keletkezett hangulatban megindul a képzelet munkája, beáll az alkotás pillanata s ezt így jelzi a költő: Fölépít tégedet újra képzeletem S vendégidet színről-színre szemlélhetem . . . Honnan merít a képzelet, Petőfi e kérdésben is útbaigazít. A szemléletek s az ingerek elmúltával ezek nyomába lépő képzetek (amelyeket megőriz emlékezetünk) alkotják anyagát. Petőfi előtt már látott (más csárdában látott) képek vonulnak el s így megfigyelő készségének gazdag szerezményéhez nyúl képzelete, bontja a régi képeket, hogy újakat alkosson elemeikből. De a képzelet nem elégszik meg a tudatos anyaggal, kölcsönöz a tudatalattiból vagy tudattalanból is. A bennünket érő ingerek közül ugyanis nemcsak azokat őrzi meg emlékezetünk, amelyekről tudomásunk volt egykor, hanem olyanokat is, amelyek észrevétlenül férkőztek lelkűnkbe, amelyekről nincs tudomásunk. Ezek teszik a tudattalan nagyméretű világát. Az álom tündére mellett főképen a művészi képzelet merít bűvös kézzel ebből a szendergő világból... S végűi még két forrásra kell rámutatnunk itt. A hangulatot tápláló csend kö
