Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1928

7

zatnál jobban megérteti velünk Petőfinek Itt van az ősz, itt van újra című kis költeménye. A költő szépnek tartja, szereti az őszt, mert benne nem az elmúlást látja, hanem a Természet álomba-merűlését, amelyet annál gyönyörűbb fölébredés követ: a tavasz. Amit mond a költő, mind az el- alvás, szendergés jelenségét jellemzi, táplálja: a fák lehulló levelének lágy nesze, mely sugallja az alvást; a szelid nap sugara, mely nem éget, nem ébreszt föl tüzes csókjával, mint a nyári, hanem úgy mosolyog, mint a szerető anya el- alvó gyermekeire. A virág, a lomb hullása az alváshoz való előkészületnek, vetkőzésnek tűnik fel a költő szemében, őt is megkapja s arra készteti, hogy altató dalt zengjen:

Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpendítem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.

Kedvesem, te ülj le mellém, Ülj itt addig szótlanul,

Mig dalom, mint tó fölött a Suttogó szél elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd :

Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet.

3. Petőfi e szép költeménye nemcsak a hangulatról nyújt fogalmat; rámutat a hangulatnak a műalkotás szempontjából igen fontos szerepére: tevékenységre indítja lelkünket, elsősorban képzeletünket, ezt a tündéri szövőszéket. E hatás első mozzanata az, hogy a művész a hangulattal mint valami láthatatlan palánkkal elzárja magát a külső világ ingereitől, benyomásaitól, ezzel kapcsolatban figyelmét megszűkiti, egészen az eszmére irányítja. Egyoldalúsága segítségére jő e törekvésében. Pompásan szemlélteti Petőfi a hangulat képzeleí-mozdító hatását Kis-Kunság c. költeményében. A költő visszatér »születése földjéről, a szép Kis-Kunságról« Pestre, de a szülőföld-keltette hangulatot »a nagyvárosi élet örökös zaja« sem bírja leikéről elriasztani, a hangulat hatása alatt megindul lelki tevékenysége:

Oh de képzeletem most is odalenn az Alföld rónáján van ;

Testi szemeimet

Behunyom és lelkem szemeivel nézek,

S előttem lebegnek szépen, gyönyörűn az Alföldi vidékek.

Jókai e jelenségről így nyilatkozik A tengerszemű hölgy című regényében (jubiláns kiadás 22. oldal):

Erzsiké.- É szerint, mikor ön azon a hosszú sétányon végig vágtat sebes léptekkel, olyankor sem lát, sem hall?

Ä költő: De igen: látok füvet, fát, virágot, gombát,