Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1925

7

— tudtam, hogy ebben az országban legtöbbet tanulhat egy nyitottszemű cserkész.

Nem csalódtam. Csapatunk történetében meg a mi életünkben feledhetetlen lesz annak a csodás három hétnek az emléke, amely most már örökre odafűz bennünket a szeretet és hála szálaival Teli Vilmos hazájához.

Harminckét cserkésszel s rajtam kívül még két cserkésztiszttel (Gajda Béla és Krizsán Béla) indultunk útra 1925. július 23.-án Békéscsabáról. Fegyelmezett, rendes, normálisan kiképzett kis csapat volt, amellyel — ezt ki kell emelnem — az egész úton a legkisebb baj sem történt. Magam parancsnokoltam csapatom felett s kész szívvel állapítom meg e helyen is, hogy fegyelmezésre nem kellett pazarolnom az időt. Minden Örs valóban híven teljesítette kötelességét, nem felejtette el soha egy fiú sem, hogy idegen országban hordozzuk a magyar lobogót, amelynek tiszteletet és becsülést kell szerezni.

A hely szűke nem engedi meg, hogy szívem szerint írjam le a mi külföldi táborozásunkat, azért csak egészen röviden ismertetem azt s inkább tanúlságairól írok néhány sort.

Útirányunk volt Békéscsaba, Budapest, Wien, Linz, Salzburg, Insbruck, Buchs, Zürich . . . Két napi utazás után boldogan szálltunk ki Kanderst egben, ahol a nemzetközi cserkészházban töltöttünk felejthetetlen tíz napot. Itt találkoztunk angol, holland és svájci cserkészekkel, akikkel nagyon összebarátkoztunk, úgyhogy még ma is sokan levelezünk ott szerzett barátainkkal. Hangsúlyoznom kell, hogy a magyar fiúk nagyon népszerűek voltak s minden idegen cserkésznek csak a legjobb véleménye lehetett rólunk.

Kandersteg'ből felejthetetlenül szép és rendkívül tanúlságos kirándulásokat tettünk a körülfekvő hatalmas hegyekre, fenséges, magasfekvésű tavakhoz, a csillogó, pompás gleccserekre. Az alföldi, hegyet még alig látott fiúk meglepően bírták a fáradságot s jóllehet nem egyszer igen meredek helyeken jártunk, a fegyelem, mely mindig megvolt, megóvott minden legkisebb balesettől.

Kanderstegben az ott tartózkodó idegeneket egy Ízben magyaros ebédre láttuk vendégül. Kitűnően főző szakácsaink sok elismerést arattak. Őszinte volt a sajnálkozásunk, amikor el kellett válnunk barátainktól s a kedves cserkészháztól.

Táborozásunk főhelyéről a technika csodájának méltán nevezhető Bern—Lötschberg—Simplon vasúton mentünk a köztársaság fővárosába, Bernbe. Itt bőven volt alkalma a csapatnak arra, hogy a magyar cserkészek iránt rokonszenvet ébresszen a svájciakban. Tetszettek is a víg nótaszóra, katonásan vonuló cserkészek, az árvalányhajas kis magyarok. Különösen az akkor épen álló svájci nemzeti nagytáborban szereztünk sok elismerést. Táborunk tisztasága, csinossága általában nagy feltűnést keltett, de legjobban mégis a tábortűznél bemutatott magyar táncok s dalok lelkesítették fel a közönséget.

Mireánk pedig Bern szépsége tett mély hatást. A régi városrész a maga eredetiségében, a hatalmas hidak, gyönyörű templomok mélyen bevésődtek emlékezetünkbe.