Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1911
15 kapaszkodásra való botjainkat hatalmas fegyvereknek, turistazsákjainkat rablóit kinccsel teli tarisznyáknak. És szinte látjuk, hogy ott, kissé beljebb mint osztozkodik vérben forgó szemekkel, vad káromkodások közt egy haramia-csapat azon a zsákmányon, mely még meleg az imént leütött gazdag kereskedő kiontott vérétől. Félelmetes hely ez. — Elhagyjuk a barlangot s vele együtt el a szép vidéket. Most már lapos síkságon visz át utunk, hol csak nehány mészégető hatalmas kemence állítja meg egy percre a fáradt csapatot, mely a révi vasúti állomáshoz igyekszik. Vezetőnk is búcsúzik már. Hálásan szorítjuk meg Johan bácsi kezét, aki annyi sok szépet mutatott nekünk 24 óra alatt. Ő is meghatva köszöntget. Megszerette ezeket a jókedvű virgonc fickókat, akik most buzgón éltetik a „kedves vezető bácsit.“ Rév, május 29 d. u. 3 óra 30 p. Ép most kezd mozogni a gyorsvonat, melynek a végére csatolt III. osztályú kocsijában porosán ül 50 kifáradt turista. Csendesen ülünk egymás mellett. Hiába biztatom a máskor oly hangos diákokat: nincs dal, nincs játék, nincs tréfálkozás. Mintha megnémultak volna! Szótalanul legelteti mindenki szemét a folytonosan egyhangúbb vidéken. Csak néha van egy kis mozgás, ha „vizet“, vagy „narancsot“ kiált egy-egy állomáson valamelyik kofa. Mezőtelegd . . . Nagyvárad . . . Gyula . . . mind elmaradtak. Egyszerre valaki elkiáltja ittagát: „a nagytemplom 1“ Mintha kicserélődött volna e szóra a csapat. Hip-hip-hurrah! Éljen! A víg daloktól, indulóktól hangos újra kocsink. így robogunk be, hangos vígsággal a csabai pályaudvarra. (7 óra 22 perc.) * * * Zuhog a zápor. Ép úgy mint három nappal ezelőtt. Most már eshet! Valaki megjegyzi: „Ilyen szépen sikerült kirándulás után még ázni is élvezet“. És körülbelül így gondoljuk ezt mindnyájan. Nagy vonásokban, néhány szóval hamar beszámolunk. De előadásunkat hamar befejezzük. Csalogat a megszokott, puha ágy. Már inkább álmodjuk, mint halljuk hozzánktartozóink megjegyzését: „Igazán sokat élveztek ezek azért a csekély 12 koronáért“. Vidovszky Kálmán.
