Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1911

28 melynek látogatását különben elég szűk korlátok közé szorítottuk. A figyelmeztetés azonban ezekben az esetekben is eredménnyel járt. A vidéki tanúlók szállásainak ellenőrzésére a lefolyt iskolai évben is nagy gondot fordítottunk s a mutatkozott bajokon segítettünk. A tanúlók magaviseletét szükség esetén a rendes havi értekezleteken is tárgyaltuk ; minden egyes tanúló maga­viseletével az ellenőrző és osztályozó konferenciákon foglal­koztunk. Az első ellenőrző értekezleten [december 1.] 38 tanúló szüleit figyelmeztettük, hogy a maguk részéről is komolyabb magatartásra buzdítsák fiaikat. Kifogástalan magaviseletét tanúsított az első félév folyamán 224 tanúló [76‘1%], — apróbb, de ismételten elkövetett botlások miatt szabályszerű jegyet kapott 64 tanuló [21 7°/o], kevésbbé szabályszerűt 6 [2%]. A második ellenőrző értekezleten [március 29.] 31 tanúló intőt kapott helytelen magaviseleté miatt. Az egész iskolai évre vonatkozó adatokkal a statisz­tikai kimutatás szolgál. Tanulmányi állapot. A tanítás az országos tanterv és a hozzá tartozó utasítások szerint történt. Miután az egyfolytában való tanítás próbája az 1910/11. iskolai évben intézetünkben is több előnnyel, mint hátránnyal járt, a kormányzó-bizottság kérvénnyel fordúlt a bánya­kerületi közgyűléshez, hogy a délelőtti tanítás főgimná­ziumunkban állandósíttassék. Az 1911. évi bányakerületi közgyűlés a tanügyi bizottság ajánlatára a kérelmet teljesítette. Rendtartásunk szerint az iskolai évet két félévre osztottuk ; az első félévet január 31-én fejeztük be, amely napon kiosztottuk az Értesítőket s kiadtuk az előírt szünetet. A tanítás és nevelés egyöntetűségének előmozdítása céljából, valamint a kiszabott tananyagoknak kellő fel­dolgozása s az írásbeli dolgozatok számának és Íratásuk idejének megállapítása végett két módszeres értekezletet tartottunk, még pedig szeptember 22-én és március 1-én.

Next

/
Thumbnails
Contents