Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1911

a csodálkozás moraja egy-egy szebb rész, vagy csepkő láttára. (Pl. Sas, alatta a zsákmányul ejtett fogoly-, petrezselymek-, dohánylevelek-, tündérfürdő-, kopasz papok-, tót dajka stb.) Most egy meredek lépcsőn kapaszkodunk fel az u. n. „Menyországba.“ Itt több igen szép csepkő csoportot találunk (Mohamed pipája, Betlehem stb.), de a legszebb Mohamed paradicsoma és pipatoriuma. Ez utóbbi csoport erkélyszerűen szőkéi ki egy meredek sziklafalból. Itt egy lámpát leteszünk s alászállunk a „Pokolba“. Meredek lépcsőn át pompás folyosóra jutunk le. Hídon megyünk. Alattunk 30 méteres mély víz csobog, két oldalt roppant magas, meredek sziklafal, melyeknek egymásba való kapcsolódását alig látjuk. Borzalmasan szép hely. Ez az u. n. „Tordai hasadék“, mely egy tágasabb, csupa fekete csepkővel borított üregbe vezet, a „Rézbányába“. Innen egy sziklába vájt alagúton át bejutottunk az „Alvilágba“. Ez a barlangnak legfenségesebb helye. Tágas, magas sziklaboltozattal határolt üreg. Egyik részén elég terjedelmes tisztás van, míg a többi részét elfoglalja a barlangvíznek kiszélesedett medre, melyben lomhán hömpölyög tova sötét tömegben a barlang még járhatatlan helyéről előcsörtető víz. Föntről — a „Mohamed pipatóriumában“ elhelyezett lámpától — kísérteties vörös fény szóródik alá. Valóban a Hades ez ! Felújúl lelkűnkben a hellén alvilág fantasztikus képe : ez itt a Stix . . . s szinte az öreg Charont is látjuk, amint rozoga csónakján szállítja a didergő lelkeket. És most eszünkbe ötlik, hogy mennyivel szebb volna, ha ezen ügyetlen elnevezés helyett, a klasszikus kor misztikus alakjaival népesítenék be e gyönyörű barlangot s szellemtelen élcelődések helyett ama fenséges kor bűbájos mithosából hoznának le ide egy-egy fantasztikus mesefejezetet! Álom világ ez ! Jól esne itt álmodozni elaludt fényes kornak már-már kialvó költészeteiről ! . . . Oszlik a homály, napsugarat látok . . . Nem nyomja nyirkos, dohos levegő tüdőmet, friss, ózonteli hegyi levegőt szívok... Eltűnnek a titokzatos képek, elröppentek a lázas álom-gondolatok... Kinn vagyunk újra a szabad levegőn, futkozó vidám diákok között.

Már ebéd előtt nem turistáskodunk. Ott játszadozik, sétál csapatunk az E. K. E. háza körül. Persze a szilajabbak nem állják meg, hogy a közeli hegyekre fel ne kapaszkodjanak. Én felhasználom az időt, hogy ügyes vezetőnkkel váltsak néhány szót. Érdekes alak az öreg. Marosi Johann. Öreg sváb ember, ki már 39 éve lakja e pompás vidéket. Ausztriából szakadt ide, de azért erős magyarnak vallja magát. Össze is forrt vele teljesen. Megható az a szeretet, amellyel a hegyről, erdőről, barlangról beszél. Ökölbe szorult keze,

13