Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1908
90 mellett a reáltárgyak közül főleg a földrajz meg az egyetemes és a magyar történelem is előtérbe lépnek.870 Valószínűleg a ratio educationis hatása alatt kértek a debreceni tanároktól véleményt a tanrend változtatására nézve. A tanárok felelete Sinay tollából a tanítás eddigi rendje és módja mellett foglalt állást (1778.) A ref. egyház tiszai kerülete azonban a debreceni tanárok ellenzése ellenére is új ordo studiorumot állapított meg (1782.), amely azonban csak a felsőbb tanfolyamra vonatkozott. Érdemleges intézkedéseket azután már csak az 1791. évben tettek.377 Az erdélyi ref. iskolák közűi Nagyenyedet mindjárt e kor elején a kurucháború csapásai után két tanárának, Enyedi Istvánnak és Páriz- Pápai Ferencnek halála sújtotta. Helyökbe új erők léptek. De az iskola haladását főleg anyagi helyzetének romlása megakadályozta. Az iskola tanárai sorából különösen Ajtai Abód Mihály, Borosnyai Nagy Zsigmond, Kovács József, Vásárhelyi Töke István és Bodola János váltak ki. Váró Ferenc azt hiszi, hogy az első az 1769-iki marosvásárhelyi ref. tanügyi bizottság (litteraria commissio) munkálata java részének szerzője.378 Annyi bizonyos, hogy sok előkelő tag370 és a vásárhelyi meg a kolozsvári tanárok mellett ő is részt vett ezen bizottságban. De nem kevésbé hangsúlyozzák mások, pl. a kolozsváriak is, hogy „a kolozsvári tanároknak jelentékeny részök volt a tantervek és utasítások elkészítésében.“380 A bizottság egységes tantervet állapított meg az erdélyi ref. iskolák részére. Az első osztályban (abecedarii) írni s olvasni tanúltak egyszerre. A második osztály tanulói (declinisták és comparatisták) Bél Mátyás Cellariana grammatikája szerint latin nyelvet, a mathesis elemeit és Hübner bibliai történeteit tanúlták. A harmadik osztály (conjugistae) tárgyai Cellarius nyelvtana, Langius kolloquiumai, Eutropius első két könyve és földrajz. A negyedik osztály (grammatisták) Cellarius nyelvtanát s liber memorialisát, számtant s Európa földrajzát tanúlta és Phaedrust, Eutropiust olvasta. Az ötödik osztály (syntaxisták) tárgyai Cellarius nyelvtana s liber memorialisa, földrajz, számtan, Corn. Nepos és Cicero levelei. Ezeket magyarra és megint visszafordították és Cicero mintája után magyar s latin leveleket írtak. A hatodik osztály (rhetorok és oratorok) 370 L. e tantervet Sinka S. i. m. 98. sk. 1. és Molrár A. i. in. 500—502. 1. 377 Sinka S. i. ni. 105. sk. 1. 378 Váró Ferenc i. m. 53. 379 Ezeket felsorolja Konc József A marosvásárhelyi ev. ref. kolleg. múltja 572. I. 380 Török István a kolozsvári kollégium történetének ismertetésében. Értesítő 190%. X. 1.