Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1908

85 philosophiájának térfoglalásával terjedt el, sőt miután más elvű paedagogust bajosan próbált volna a dessaui philantropin tanítójává megnyerni, tán Filtsch Jánosban a philanthropinismus egy képviselőjével is. És a mint láttuk, mindnyájan külföldön jártak tanulmányaik befejezése végett s így a külföldi iskolalátogatás volt mindezen általuk képviselt paedagogiai irányoknak közvetítője. Az erdélyi iskolák tehát épúgy, mint a magyarhoniak megnyíltak a pietismus előtt. Eleinte az egyház ugyan elzárkózott előle és korlátozni próbálta a hallei pgyetem látogatását, mert jól tudta, hogy ez egyetem látogatása egyik főtényezője ama irány elterjedésének. De nemsokára maga az egyház vezetősége is megbékűlt és megbarátkozott vele. Mint másutt, itt is előkészítette a pietismus a rationalismus útját s a század második felében már Erdélyben is lábrakapott az és meghonosodott az újhumanismussal együtt. Legalább mind a kettőnek képviselőivel talál­koztunk és azt is láttuk, e különböző irányok térfoglalása bizony a külföldi iskolalátogatásnak volt a következménye. * * * A magyarországi és erdélyi ref iskolákat a XVIII. században együttesen vizsgálhatjuk. A sárospataki iskolának e században két tanárja volt. Az 1711. évben megválasztották Fiileki Andrást és 1713-ban ifj. Tsétsi Jánost. Ezek tanították a theologiát és a philosophiát, míg a gimnáziumi osztályokat köztanítók látták el. A szatmári béke utáni zaklatásoknak véget vetett 111. Károly király rendelete. De akkor belső viszályok támadtak; Tsétsi nem bírt megférni Fülekivel, míg az utóbbit el nem távolították. De a helyébe választott Nagymihályi Szomoló Gergely miatt is lázadást szított Tsétsi az iskolában, úgy hogy végre Károly király maga vetett véget a háborúskodásnak s mind a két tanárt elmozdította hivatalától (1734.).:,r>7 Helyükbe Szatmári Paksi Mihályt és Sárkány Dávidot választották. Ezután megint a helytartó-tanács zaklatta az iskolát (1732.), majd különféle vizsgálatokat rendelt el benne (1763. 1765. 1766.), de ezeken az iskola szerencsésen túlesett; az 1790. év aztán meghozta a teljes szabadságot. Tsétsi János sok mindenféle tudományt adott elő. Ápolta Cartesius philosophiáját s előadta a természetes theologiát, héber ó-testamentomot magyarázott és tanította a mathesist, a természettant, Magyarország föld­rajzát, az egyetemes és hazai történetet és a római régiségeket. Tanársága ideje alatt 16 különböző tárgyat adott elő.:,:,H És ezt oly szellemben tette, 357 * 357 Molnár A. i. m. 450. sk. II. Zsilinszky M. i. m. 485 1. :#8 Molnár A. i. in. 450. 418. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents