Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1899

- 17 kább influenzából állottak. Igazolt mulasztás 1842 órát tett ki, nem igazolt 8-at. Ebben az időszakban is, mint az előzőkben, majdnem több volt az oly hetek száma, amikor egyik vagy másik kartárs helyettesítéséről kellett gondoskodnunk, mint az olyanoké, amelyeken valamennyien munkálkodhattunk. Kötelességünk parancsolta, hogy minden egyes esetben lehetőleg szakszerű helyettesítésről gondoskodjunk. Ez meg is történt, bár nem csekély megterheltetésével a mun­kában maradt kartársaknak oly viszonyok között, amidőn úgy szólván két tanerőnek az egész iskolai évre szóló helyettesítése volt folyamatban. A jelentkezett nehézségek intő például szolgáljanak a jövőre arra, hogy csonka tanári létszám csak igen nagy megerőltetés árán oldhatja meg a rá bízott feladatot Ta­gadhatatlan továbbá, hogy túl nagy óraszámmal megter­helt tanár nemcsak hogy egészsége rovására dolgozik, hanem tanításában sem képes mindenkor oly eredményt elérni, mint akkor, ha elegendő pihenője van. Tanulmányi állapot. A tanítás az állami tanterv szerint történt; a revideált tantervnek az l-ső osztályra vonatkozó intézkedéseit életbe­léptettük. A tárgyalandó olvasmányok, a könyv nélkül meg­tanulandó irodalmi darabok, az írásbeli dolgozatok szá­mának és minőségének megállapítása, valamint a tanítás és nevelés egyöntetűsége tárgyában három módszeres ér­tekezletet tartottunk, és pedig: szept. 21., jan. 12. és ápr. 20. A tanulók magaviseletének és előmenetelének meg­állapítása czéljából három ellenőrző (okt. 27., febr. 9., és máj. 11.) s három osztályozó (decz. 20. és 21., ápr. 4. és jun. 27.) értekezletünk volt. Az első időszak végén elégtelen osztályzatú lett az I. a)-ban 21 tanuló (47*7%), az 1. b)-ben 17 (395%), a 11-ban 20 (46 5%), a 111-ban 19 (41-3%), IV-ben 21 (46.6%), az V-ben 23 (524%), /1-ban 9 (255%), a Vll-ben 12 (36'3%); összesen 142 fanuló (43%).

Next

/
Thumbnails
Contents