Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1899

- 16 ­Egészségi állapot. Dr. Wagner Dániel iskolaorvosunk jelentéséből áll­janak itt következő adatok: ,.A tanév elején eszközölt általános orvosi vizsgálat kedvező eredményeként említhető meg az, hogy csupán 20 tanuló volt, aki alkati betegségben szenvedett és pedig 10 kisebb fokú vérszegénységben, 2 kóros vérzékenység­ben, 1 csípőizületi, 1 bokaizületi gyuladásban, 2 gerincz- oszlop elferdülésben, 2 idült ficzamodásban s 2 szerves szívbajban. A rövidlátók száma is aránylag csekély : az I. a) és 1. b) osztályokban volt 10 rövidlátó, a 11-ban 5, a 111-ban 14, a IV-ben 6, az V-ben 6, a VI-ban 4 és a Vll-ben 4. A rövidlátás minden esetben mérsékelt fokú volt." A tanulók egészségi állapota az egész év folyamá­ban egészben jó volt. Az első időszakban 216 könnyű, 9 súlyosabb termé­szetű s 3 járványos betegségi eset fordult elő. Az előso­rolt betegségi esetek, a csak rövid időre s ritkán adott mulasztási engedélyek, valamint az illetők lakásán fellépett fertőző betegség miatt történt otthonmaradások összesen 3069 órányi igazolt mulasztást okoztak 193 tanulónál. Mindezek a mulasztások nem akasztották meg a ta­nítás rendes menetét, csak a mulasztókat hátráltatták a tanulmányi előmenetelben. Érezhető hátrányt okoztak a tanításban azok a mulasztások, amelyek a tanárok részéről történtek. Kisebb, egynéhány napra terjedt mulasztásoktól eltekintve, nem kis bajt okozott Zvarinyi L. tanárnak négy hétig tartott távolmaradása az iskolától a családjában elő­fordult vörheny miatt; ez után Kabós B. tanárnak másfél hétig tartott betegsége. A második időszakban a könnyű betegségi esetek száma 207-re rúgott, a súlyosabb természetüeké 9-re, a járványosoké 1-re. Mulasztott összesen 162 tanuló 2841 igazolt, 22 nem igazolt órát. Ebben az időszakban a ta­nári karnak öt {agja 2 —7 napot mulasztott betegség miatt, három tagja 1 —7 napot más okok miatt. A harmadik időszakban a könnyű betegségi esetek száma 178 volt, a súlyosabb eseteké 7, a járványos ese­teké 6. A járványos esetek ebben a harmadban is légin-

Next

/
Thumbnails
Contents