Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1898

— 33 —

tagon fogadott! De hangulatunk csakhamar megváltozott, midőn ismét a szabad természetben találtuk magunkat s diákjaink ajkán megszólalt az édes-bús magyar dal. Nóta közben szinte észrevétlenül értünk Susakba, a hol két kedves jelenetnek lettünk részeseivé. Az utczán egy úr jött velünk szemközt s midőn hozzánk ért, magasra, emelte kalapját s üdvözlésül ezt kiáltotta: „Éljenek a

magyarok Horvátországban!“ Dörgő éljenzés és vidám kalapiengetés vo't részünkről a köszönet. Láttuk az arczán honfitársunknak, mily jól esett néki, midőn nemzetének dalait hallotta s midőn egy csapat virúló magyar gyermek-ifjúval találkozott. De a mi szivünket is elszoritotta az érzés s mig szeretettel tekintettünk idegenben élő honfitársunkra, elfogott a gondolat, hátha, minket is igy, messze elvet a sors . . . Óh, mert csak így, idegenben, érzi az ember, mi a haza, mi nemzeti nyelvünk, midőn a földet, melyet tapos, nem nevezheti magyarnak, midőn idegen arczok tekintenek rá s idegen szó hangzik fülébe . . Te, ki nem tudod, mi a

hazaszeretet, mi kincs az édes anyanyelv, eredj ki idegenbe s meg fogod tanulni . . . !

Ily érzelmek között haladtunk előre, midőn a dal megszűntével egy üde gyermekhang csendült fülünkbe. A hang irányába tekintünk s egy szép nyaraló terra- szán ott látjuk az anyát kis leányával, ki ezt kiáltja felénk: „Éljenek a magyarok!“ Mondanom sem kell^ hogy jól esett a kedves gyermek üdvözlése s magyaros, módon viszonoztuk szavait.

Mielőtt Fiúméba értünk volna, a magyar dal varázsa még egy honfitársunkat hozta élőnkbe. Asztalos legény volt, javában dolgozott, midőn gyalupadjához. értek nótánk hangjai s ő félretéve mindent, örömmel hozzánk sietett, hogy velünk egy pár magyar szót válthasson.

5. Lovrana, lka, Abbaiia.

Délután nevezetes út állott előttünk, életünkbea először szálltunk tengeri hajóra s vele a tengerre. Ve4