Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-10-01 / 222. szám

Gyula, 1937. október 1 péntek

LX1X. évfolyam 222. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 5Ü.

Ha már tagadni nem lehet...

Szakszervezeti kongresszust tartottak a szociáldemokraták és ott nagyon sok mindenről megemlékezve szóvátették a kormány szociálpolitikáját is. Természetesen támadtak és természetes, hogy a szociáldemokrata orgánum ezt az alkalmat ugyancsak támadásra használja fel. Ezek a támadások pzonban igen érdekes jelenségre mutatnak rá. Eddig ugyanis mindig azért támadták a kormányt, hogy — szerintük — nem volt szociális programja, nem hozolt a dolgozó milliók sorsát előbbrevivő javaslatokat a Ház elé.

Erre a vádra hamarosan rácáfoltak a tények : a kormány egymásután hozta a nagyjelentőségű törvényjavaslatokat az országgyűlés elé és egymásután jelennek meg éppen szociális intézkedéseket tartalmazó rendeletéi. Ezeket a tényeket sem a kongresszuson, sem a sajtóban nem lehetett letagadni. Más támadási ürügyre volt tehát szükség, mert különben bebizonyosodott volna, hogy az ő közreműködésük nélkül, sőt sokszor az ő akaratuk ellenére is szociális alapokon épül fel a kormánypolitika és végül az is nagyon könnyen bebizonyosodik, hogy a marxizmusnak semmi célja és jogalapja nincs arra, hogy a munkásság kizárólagos érdekvédelmezőjeként viselkedjék és, hogy minden jogcíme megvan arra, hogy visszavonuljon és mint' nem a legkellemesebb emlékű régiségtári tárgy haladjon a minél előbbi feledés minél sötétebb homályába.

Ott, ahol eddig tudták céljaik jármába befogni és ott részben meg is tartani a töme- megek egy részét, tudnak természetesen ideig- óráig kisegítő ürügyeket a tömeg közé vetni, mely ürügyek alapján ismét önmaguk nélkülözhetetlen voltát szeretnék bebizonyítani. Azt hangoztatják most nagy hangon, hogy a kormány szociálpolitikája csak papír szociálpolitika, hogy a kormány bocsát ki ugyan rendeleteket, születnek meg szociális vonatkozású törvények, de azokat sehol sem tartják be. A kormány az ő beállításuk szerint egyáltalában nem ellenőrzi azt, hogy rendeletéit, vagy a törvényeket végrehajtják-e. Sőt azt állítják, hogy a kormánynak tudomása van azokról, akik rendeletéit nem hajtják végre és nem tesz ezek ellen semmi megtorló intézkedést. Ezek a vádak annyira súlyosak, hogy, ha igazak volnának, helye volna a kormány törvényes felelősségrevouásának. Természetes azonban, hogy ezek a vádak szemenszedett valótlanságok és csak a kormány türelmét csodáljuk, hogy még nem sújtott le a hamis vádak alapján valósággal lázitókra. Hogy a kormány mennyire érvényt szerez rendeletéinek, mi sem bizonyítja jobban, mint a munkaadók egy részének az a panasza, hogy a munkásság minimális bérmegállapítása annyira megdrágította a termelést, hogy ez nagy mértékben csökkenti a megrendelést és esetleg munkanélküliségre vezethet. Téves az az állítás is, hogy a munkaadók a rendeletben megállapított legkisebb munkabéreket maximális munkabéreknek tekintik és erről a kormánynak tudomása van és szó nélkül tűri, Akkor állaná meg a vád a helyét a munka, adók felé, ha azok a minimális munkabéreknél kevesebbet is fizetnének és a kormányilletve a bérmegállapitó bizottságok által megállapított legkisebb munkabért csak kivételesen és csak mint legmagasabb munkabért fizetnék. Ha ilyen esetről tudomása van bárkinek, nemcsak joga, de kötelessége is, hogy a hatóság tudomására hozza, hogy a hatóságoknak módjában legyen a kellő intézkedéseket megtenni Addig azonban, mig csak általános vádakat hangoztatnak és azokat konkrét adatokkal nem támasztják alá, nem várhatják, hogy bárki is komolyan vegye panaszaikat és ne lásson át a szándékukon, mely nyilvánvalóan az ő nélkülözhetetlen voltukat karja világossá tenni.

Politikai napilap

Főszerkesztő ; PÖBAY FERENC f

Ezzel azonban nem azt mondjuk, hogy a munkaadók részéről minden megtörténik, ami a munkásság érdekében meg kellene, hogy történjen, mégcsak azt sem, hogy a I ormány már mindent megtett, ami ezen a téren kívánatos. Nem, a kormány maga van annak legnagyobb tudatában, hogy ezek az intézkedések csak kezdetét jelenthetik egy nagy szociálpolitikának, amelynek, ha fokozatosan is, de meg kell valósulnia. Aki azonban őszinte akar lenni, annak be kell látnia, hogy letűnt évtizedek gazdálkodásának káros eredményeit nem lehet máról holnapra kiküszöbölni. Hogy ez a folyamat lassúbb ütemű, mint az kívánatos volna, annak okát ne a kormányban és ne is a kormányt támogató pártokban keressék, hanem szánjanak magukba és lássák be, hogy 1918.—19. őrülete nélkül ma nincs ez a rettenetes nehézség és azokat, akik megnehezítik a mai jóirányu kibontakozást, ne a mi sorainkban, hanem azokban a berkekben keressék, amelyekkel politikai barátságban élnek a szociáldemokrata vezetők.

Azt ugyanis igazán nem lehet mondani, hogy azok a nagytőkés munkáltatók, akik a

Előfizetés egy hóra helyben

1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér

miniszteri intézkedéseket szabotálással vagy nyilt szembehelyezkedéssel el akarják gáncsolni, a jobboldali politikai pártok valamelyikéhez tartoznának. Sőt inkább nagyon is baloldali felekezetüek és a szociáldemokratákkal együtt menetelve akarják lehetetlenné tenni a kormány legjobb és legszociálisabb tartalmú elgondolásainak megvalósulását. Hipokrizissel és hamis vádaskodással lehet egy ideg a tömegek szemébe port hinteni, de az igazságnak az a természete, hogy ha lassan is, de egész bizonyosan felülkerekedik, kinyílik az elámított, félrevezetett tömegek szeme és szá- monkéri vezetőitől sáfárkodásaikat. Ha nem tudnók, hogy a tömegek mostani vezetői, mármint a konti-uccai orientálódásuak számára egzisztenciális érdek az, hogy a tömegek nyugtalansága le ne csillapodjon, ha tehát magatartásukat jóhiszemünek vélhetnénk, akkor azt tanácsolnánk, hogy vigyázzanak és térjenek az igazság és a reálitások útjára, igy azonban meg kell elégednünk annak a megállapításával, hogy az igazságot sokáig sem kijátszani, sem elnyomni nem lehet büntetlenül.

„Jó szelleme elfelejtette figyelmeztetni“ és vizbe ölte magát

Szerdán délelőtt Gyula város és Gyulavári község határában fekvő duzzasztómű körül foglalatoskodtak Szigeti Lajos gátőr és Brád János. Munkájuk közben figyelmesek lettek arra, hogy a duzzasztó tűjénél összetorlódott viz valami női szoknya félét emelget a magasba. A duzzasztó fölött áthúzódó keskeny vashídon megközelítették a helyet, ahol a vizen a női ruhát látták s meggyőződtek róla, hogy a tűk fogai közé fennakadva egy női hulla fekszik a vízben. Szigeti gátőr azonnal értesítette a gyulavári elöljáróságot, ahonnan Túri Mihály rendőrt és Apponyi Antal tűzoltót küldték ki. így azután egyesült erővel nekifogtak a holttest kiemeléséhez. Nagyon nehezen ment, mert a viz nyomása úgyszólván odapréselte a hullát a duzzasztómű tüjei közé. Hosz- szabb küszködés után végre sikerült azt partra vonni. Megérkezett a csendőrség is. Megpróbálták a személyazonosságát megállapítani, de nem sikerült, mert a nőnél pár filléren kívül semmi Írás nem volt. A környékbeliek közül senki sem ismerte. Szerdán délután váratlan fordulat történt ez ügyben. A rendőrségen jelentkezett Tokaji asztalos, aki elmon dotta, hogy a Tomcsányi-utca 20 szám alatt férjétől Szabó Árpád asztalostól elváltán élő felesége, Gyulai Viktória, lakásáról a keddi napon eltűnt. A megadott személy leírása megegyezett a duzzasztónál kifogott női holttesttel. Alkalmunk volt beszélni az öngyilkos asszony háziasszonyával, valamint az ugyanazon házban lakó Tokaji asztalos feleségével,

akik elmondották, hogy Szabóné régóta ott lakik egy kis udvari szobában. Nagyon rendes és csöndes asszony veit, Weisz Salamo- nékhoz járt be dolgozni. Állandóan búskomorságban szenvedett és mindig elvált férje után vágyódott. Többször panaszkodott is, hogy öngyilkos lesz s amikor háziasszonya emiatt felmondott neki, könyörgött ne tegye azt, nincs hová mennie, nincs senkije.

Tudták azt is, hogy több ízben járt már künn a duzzasztó környékén szemrevételezte a terepet. Öngyilkos akart lenni, már többszőr, de amikor a viz széléhez ért, hirtelen valami szózatot hallott, amely arra intette, hogy szándékát ne hajtsa végre. A háziak igyekeztek őt megnyugtatni és lebeszélni szándékáról, de nem sikerült. Szerdán reggel a háziasszony észrevette, hogy Szabóné ajtaja nincs zárva. Benyitott, az ágyat érintetlenül találta. A délelőtt folyamán Weisz Salamonék- tól is keresték. Ismerősei sem tudtak számot- adni hollétéről. A hiábavaló keresés után Tokaji asztalos közölte az esetet a rendőrséggel.

Szegény Szabó Árpádné kedden estefelé vagy éjszaka kiment a duzzasztó előtti több méteres mély vízhez és a sötétség leple alatt a vizbe ölte magát, mert jószelleme valószínűleg elfelejtette őt visszatartani az ön- gyilkosságtól. Több búcsúlevelet is hagyott hátra. Volt férjéhez is intézett egyet, amelyben a temetéséről intézkedik. A holttestet a mentők a gyulai köztemetőben levő hullaházba szállították.

Az eddig kiadott 340 Jegyen felül naég 680 utas számára biztosítottak helyet a frontharcos-filléres gyorsra

Ismeretes, hogy október 3 án a frontharcos találkozóval kapcsolatban filléres gyors indul Gyuláról Budapestre. Eredetileg úgy volt, hogy 500 gyulai utas számára lesz férőhely, a frontharcos főcsoport vezetősége annyi jegyigénylést fogadott el. Egy-két nappal ezelőtt aztán nagy, mégpedig kellemetlen meglepetést keltett az a hir, hogy csak 340 utas mehet Gyuláról a filléres gyorssal, mert a máshonnan jelentkező igénylések olyan nagy- számuak, hogy Gyulának nem jut több hely. A gyulai frontharcosok azonban nem tudtak ebbe belenyugodni és elmentek dr. vitéz sar- kadi Márki Barna alispánhoz és közbenjárását kérték. Az alispán kérésére a MÁV igazgatósága 17 úgynevezett „G“ kocsit bocsát rendelkezésre. Ez magyarul azt jelenti, hogy személykocsi hiányában csak fedett teherkocsikat adhat a MÁV, amelyekbe padokat tesznek. így lehetett biztosítani azt, hogy még 680 utas mehessen vasárnap Budapestre. Lesznek bizonyára, akik nem szívesen veszik a teherkocsiban való utazást, de más megoldás hiányában ez is jobb, mintha egyáltalában nem mehetett volna fel a filléressel. A menettérti dij ugyan annyi, mint eredetileg volt. Egy kocsiban negyven utas kényelmesen elfér, legfeljebb arra gondolnak, hogy cserkész-, vagy sportvonaton utaznak, vagy esetleg arra, hogy a harctérre utazó katonáinknak is meg kellett elégedni más hijján a teherkocsikkal.