Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-09-07 / 202. szám
4 BÉKÉS 1937 szeptember 7 Meghamisította a naj Csalás bűntettével vádolva állott a gyulai királyi büntetőtörvényszék Ungvári-tanácsa előtt Kardos József csatornaőr, zsadányi lakos. A Sebeskőrösi Vizszabályozó és Vizhasznositó Társulat igazgatóságának feljelentése szerint a napszámosok bérlistáját meghamisítva a társulatot 9 P 20 fillérrel megkárosította. A vádlott az elnök kérdésére kijelentette, hogy tettesnek igen, de bűnösnek nem érzi magát. Ezt a kijelentését úgy magyarázza meg, hogy a múlt évben beteg volt, betegsége idejére helyettest kellett maga helyett állítania, akinek a helyettesítésért 9 pengő 20 fillért »számosok bérlistáját kellett fizetnie. Ezt az összeget a társulattól máskép megkapni nem tudta, tehát a napszámosok bérlistáján számolta el. Igaz, hogy helytelenül járt el, de kéri a bíróságot, vegye figyelembe, hogy felesége meghalt és három gyermekének ő az egyedüli támasza. Hivatali főnöksége megbocsátotta pillanatnyi megtéve- lyedését, ma is a társulat szolgálatában áll : méltányos, enyhe Ítéletet kér. A biróság figyelembe is vette az enyhítő körülményeket és Kardos Józsefet egy havi fogházbüntetésre Ítélte, de a büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Vármegyei kishirek Békéscsaba: Elfogták egy rovott- multu román állampolgár személyében az elmúlt heti betörések tettesét. Hat közül négy csabai középiskolában nagy a túlzsúfoltság. Sürgős megoldást igényelnek a csabai iskolaproblémák. — Háziipari munkát fognak végezni ez idén az Ínséges békéscsabai asszonyok. — Kardos színigazgató október elsején kezdi meg előadásait. A békéscsabai férfi és női szabómesterek hétfőn este hét órakor fontos értekezletet tartanak. Kondoros: Az ev. egyház segéd- lelkészi állására a bányakerületi ev. püspök Pricolyszki Mihály most végzett teológust nevezte ki. — Gerbau József 16 tagú színtársulata szórakoztatja a kondorosi közönséget. Szarvas: Állandóan csökken a születések száma. A gyermekhalandóság ezzel szemben csökkenő tendenciát mutat. Orosháza: Elkészült a kút kataszter, amely szerint 167 ártézi kút és müut van a község területén. Gyoma: A gyomai önkéntes tüzoltó- testület és község tisztviselői rendezésében vasárnap nagy ünnepélyt és szüretimulatságot rendeztek vasárnap a ligetben. Békés: Nagy sikere van a Békési Hétnek. A kisipar bebizonyította, hogy minden igényt ki tud elégíteni. — Hogyó Mihály nagy- kertszéli kubikos munkást a íöldmivelésügyi miniszter szorgalmas munkásságáért 80 pengő pénzjutalommal és elismerő oklevéllel jutalmazta. — Békésre ismét Radó színtársulata jön október közepén. — Egy bálmegyeri fiatalembert hamisított búza bonok miatt őrizetbe vettek. A Rosenbe'g gabonabevásár ó cég ká ra 720 pengő. Öcsöd: A MAVAUT békéscsabai ki- rendeltsége Öcsöd-Szarvas viszonylatban újból diákautóbuszt indít. — A legközelebbi országos vásár szeptember 22-én fog megtartatni. Tört ’aranyért, fogaranyért, régi ezüst koronákért* magas árat fizetek. Grünfeld Izidor órás, ékszerész és szemüveg kereskedő. 959 6—* v.sz.p. • » Üzlet nagyobbitás és átépítés miatt, 200 pár nem divatos Lichtmann női színes pántos és köröm cipő egves párok á 11'50—9 80 ki- árusittatik VERES-nél. 947 6-* A tojás ára A Külkereskedelmi Hivatal közlése szerint az Országos Tojásármegállapitó Bizottság a tojás minimális termelői bevásárlási árát szeptember 3.-ától kezdődő érvénnyel 120 fillérben állapította meg kilogramonként. Ez a minimális ar azt jelenti, hogy ennél alacsonyabb áron sem az exportőr, sem szedője a termelőtől tojást nem vásárolhat. Amennyiben akár az exportőr, akár a szedője a fenti rendelkezéseknek eleget nem tenne, úgy a termelő tegyen jelentést Írásban a Külkereskedelmi Hivatalnak (Budapest, V., Rudolf rakpart 6 szám) az összes részletadatok, mint a vevő neve, az eladó neve, a vétel helye és időpontja és az ár feltüntetésével. A Hangya Szövetkezet vidéki fiókjai legalább a minimális tojásárat mindenkor és minden menmyi- ségre megfizetik. A gyulai őszi vásár A gyulai Kisasszony-napi őszi vásár végleges eredménye Gyula megyei város marhalevélkezelő hivatalának összeállítása szerint a következőképen alakult, eladásra került tehénből 265, ökörből 23, bivalyból 2, üszőbor- juból 215, bikaborjnból 244, tinóból 77 darab. Juhból 97, kecskéből 9 darab került eladásra. Az eladott sertések száma 847, mig az eladott lovak száma 434 darabot tett ki. A fentiek szerint a gyulai őszi vásár két napja alatt összesen 2213 darab jószág cserélt gazdát. Tiz pengőre büntették sikkasztásért F. Schriffert Jakab gyulai gazdálkodó egy kilakoltatási eljárás folyamán négy pengő húsz fillér erejéig kielégítési végrehajtást vezeteti Veres Erzsébet gyulai napszámosnő ellen s lefoglaltatta a napszámosnő három mázsa akác tűzifáját és malacait. Az árverés megtartásakor csak egy mázsa akácfá' találtak. Ezért sikkasztás vétsége miatt tett F. Schriffert feljelentés Veres Erzsébet ellen. A lefolytatott bizonyítási eljárás után a járásbíróság tiz pengő pénzbüntetésre Ítélte a napszámosnőt Feleb- bezés folytán a gyulai kir. törvényszék Szakolczay büntető tanácsa az első bíróság büntetés kiszabó részét változatlanul hagyta, de a büntetés végrehajtását három havi próbaidőre felfüggesztette. Magával vitte gyermekét, felmentették Posch Lajosné, bánkuti gazdasági alkalmazott a múlt év augusztusában elvált férjétől. A házasságukból született négy és féléves gyermeket a gyámhatóság az apánál helyezte el. Posch Lajos másodszor is megnősült és a kisgyermek az előadottak szerint mostoha sorsra jutott. Az anya egyizben elment Almáskamarásra, hogy az ott lakó apánál meglátogassa gyermekét. A gyermek sir- va panaszkodott anyjának és kérte, hogy vigye magával. Az anya látva gyermekének lerongyolódott, ápolatlan külsejét, megsajnálta és az apa beleegyezését nem kérve ki, magával vitte Kevermesre. Az apa kérte vissza gyermekét, de az anya nem volt hajlandó visszaadni. így került az ügy bűnvádi útra. A gyermeket a csendőrök vették el az anyától és adták vissza apjának. A gyulai királyi büntető törvényszék Ungvári-tanácsa tárgyalta az ügyet. Posch Lajos apa nem kivánt volt felesége ellen vallani és megbüntetését sem kívánta. A törvényszék a bizonyítási eljárás befejezése után Posch Lajosnét a vád és következményei alól felmentette. Indokolásában kifejtette a biróság, hogy nem cáfolták meg az anyának azt az állítását, hogy gyermekét elhanyagolt, gondozatlan állapotban találta ; a gyermek azóta is volt már hosszabb ideig az apa beleegyezésével az anyánál. Az ügyész felebbezett az ítélet ellen, a felek megnyugodtak. ŐSZI ,a"zés: VÁSÁR országos kézművesipari biállilás § Budapesten, szeptember 2-től 20-ig 50% os utazási kedvezmény Budapestre Vili 30—IX. 20. — Visszafelé IX. 2—IX. 23-ig. Utazási igazolvány kapható: Veres divatáruházban Súlyosan megsértette kezét a szántógép Urbancsek János 20 éves nagygyanté pusztai gazdasági cseléd szombaton az uradalom szántógépe mellett teljesített szolgálatot, ügy délután öt óra tájban szántás közben a szántógép körül foglalatoskodott. Véletlenül olyan helyen fogta meg a szántógépet, hogy az jobb kezének ujjait oly súlyosan megvágta, hogy kórházba való szállítása vált szükségessé. A gyulai állami kórházba szállították. Nyolcnapi fogház verekedésért Babulya Zsófia békéscsabai lakos ellen tett feljelentést Lant Katalin békéscsabai leány, mert előbbnevezett őt egy csabai üzlet előtt nyilvánosan megtámadta és térden rúgta. Babulya Zsófiái beismerte, hogy megtámadta Lant Katalint, de ezt csak azért tette,, mert előbb Lant lökte meg őt az utcán. Tanuk igazolják a térden rúgás tényét s elmondják, hogy Babulya féltékeny volt Lant Katalinra s ebből kifolyólag haragos volt közöttük a viszony. A békéscsabai járásbíróság feltűnően durva becsületsértés vétsége miatt Babulya Zsófiát egyhavi fogházra ítélte. Felebbezét folytán a gyulai kir. törvényszék Szakolczay büntető félebbviteli tanácsa a hétfőn megtartott nyilnános ülésén az első bíróság ítéletét megváltoztatva a büntetést és nyolcnapi fogházra mérsékelte. S PO^BT Szeptember hó 7-én, kedden tartja a gimnázium uszógárdája házi uszóversenyét,. melyre a nagyközönséget is meghívja a rendezőség. Belépődíj tiz fillér lesz. Kedvezőtlen idő esetén a versenyt szombaton, tehát szeptember hó 11.-én bonyolítják le. A verseny színhelye a Part-fürdő. Bízunk benne, hogy a gyulaiak közül sokan érdeklődnek majd a gimnázium ifjúságának szárnypróbálgatásai iránt, bár ezek a szárnypróbálgatások egész, lendületeseknek bizonyulnak. APRÓHIRDETÉSEK. Különbejáratu bútorozott szoba fürdőszobával, esetleg ellátással kiadó és egy szép 2 sütős takaréktüzhely eladó Városház u. 21 sz. a. 994 rés Andrással Szent- pálfalva. 2—3 Szentbenedeken 5 és fél hold szántó, 3 és fél hold legelő a Kigyósi- ut mellett eladó. Ért.. Szt. József-utca 8 sz. háznál vasárnap és pénteken. 2—2 Erkel-tér 1 számú házban emeleti lakás kiadó. 579-31* kcsv Bútorozott szoba fürdőszoba és telefonhasználattal úri ember részére kiadó, Cim a kiadóhivatalban, 6—* Egy komplett modern teleháló és egy keveset használt Singer-varró- gép eladó. Cim a kiadóban. Aranyágban 23 hold föld gyümölcsössel, 35 számú tanyával, teljes gazdasági felszereléssel, jószágállománnyal együtt kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Ért. lehet Jókai Mór-u. 17 szám alatt. 2—2 400 kéve kóró, 4-öI árpaszalma, 4 lánc burgundi, verestök, törek és pelyva eladó Siórét 96 sz. alatt. Ért. Béres Mihállyal Zöldfa-utca 5 szám alatt. 2 — 2. Törökzugban fél hold szőlőföld eladó. Ért. Hódi-u. 19 sz. 2—2 Biczerében 7 hold föld eladó. Ért. SzékéIfecn a jr-to. BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jen ő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.