Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-09-04 / 200. szám

4 BÉKÉS 1937 szeptember 4 „Hallja maga, kisasszony!“ MF. Ez utóbbi napokban Berlinben két nagy nemzetközi kongresszus zajlott le, ame­lyen kb. 52 nemzet vezetői vettek részt. Itt ter­mészetesen Magyarország is képviselve volt. Jelen voltak kegyelmes, méltóságos és nagy­ságos urak hölgyeikkel együtt. Az egyik kon­gresszus főtitkárságában egy igen ügyes ma­gyar, berlini uriasszony dolgozott és tekintve nyelvtudását az információs hivatalba osztot­ták be- Ennek a magyar uriasszonynak az a feladat jutott ki osztályrészül, hogy a külföldi hölgyeknek segítségére legyen. 51 nemzet höl­gyei példás udvariassággal bántak az illető magyar hivatalnoknővel, tisztán és egyedül egy budapesti „Méltóságos asszony“ tett ki­vételt, amennyiben, dacára annak, hogy az illető magyar hivatalnoknő magyar nyelven beszélt vele, fölényes, hencegő hangon csak úgy szólt a kis hivatalnoknőhöz: ,,Hallja maga, kisasszony! ‘. . Szerkesztőségünk kötelessé­gének tartja az esetleg felránduló hölgyeket figyelmeztetni, hogy külföldön még az alkal­mazottakkal is „udvariasan“ szokás bánni. A finom hölgyet és igazi uriasszonyt éppen ar­ról lehet megismerni, hogy miként bánik az alkalmazottakkal. De ettől eltekintve, minden magyar férfi vagy nő, aki külföldre jön, az legyen boldog, ha azt látja, hogy a magyar honfitársainak sikerül az idegenben és sokszor igen nehéz körülmények között kenyérhez, be­csületes munkához és keresethez jutni. Éne *,0méltósága“ is büszke lehet, annál csúnyább, ha az illető hölgy annyira megfeledkezett magáról, hogy Berlinben élő, becsületes test­vét ünket csak úgy per „haltja maga, kisasz- szony !“ .. . titulál. Itt még a „cselédekkel“ is udvariasan szoktak bánni és ha már léteznek magyar hölgyek, akiknek szemében a külföldi magyar semmit sem jelent, akkor vegyenek legalább maguknak példát az igen udvarias és mindig finom angoloktól, franciáktól, olaszok­tól stb. „Öméltóságának“ pedig azt üzenjük, hogy ez a bizonyos „kisasszony“ a német bi­rodalom egyik legfontosabb hivatalában, mint titkárnő bizalmi állást tölt be és mindenki tiszteli és becsüli. Ha ezt a titkát nő elvállalta a kongresszus tartamára az idegen hölgyek útbaigazítását, ez csak bizonyítja, hogy itt a munka nem szégyen és, hogy a magyar tit­kárnő igen ügyes kell hogy legyen, hogy a németek éppen őt, mint magyart állították egy ilyen kényes természetű, igen nagy tapin­tatot és tudást igénylő helyre! Étre mi, ma­gyarok csak büszkék lehetünk ! Balesetek Hajdú Mária 12 éves sarkadi kisleány, csütörtökön délután odahaza a kapu mellett állva nézte, hogyan hajtják be a kapun az ök­rös fogatot. Behajtás közben az ökrök hirtelen megszaladtak és a kisleányt odaszoritották a kapufélfához. Mikor a jajgató kisleányt kisza- baditották szorongatott helyzetéből, látták, hogy a lába eltörött. A gyorsan előhívott or­vos bekötötte a törést és további gyógykeze­lés végett a gyulai állami kórházba utalta, ahol gondos ápolás alá vették. Dávid János 47 éves füzesgyarmati föld­mi v es a tanyáján kazalt rakott. Munkaközben egy létrán fel akart mászni a magas kazalra, de a létra megcsúszott és olyan szerencsébe nül esett le, hogy a kulcscsontja eltörött. Az orvos további gyógykezelés végett a gyulai állami kórházba utalta. Vár meglel bis hírek Orosháza: Marik János békéscsabai béreslegény 22 hónapi szabadság után oros­házi tanyán béresnek akart elszegődni. Miu­tán ez nem sikerült neki ismét lopni kezdett. Nagyszénáson elfogták és a gyulai ügyészség fogházába kisérték. — Zvara Mihály 14 éves béresgyereket az egyik ló tisztogatás közben fejberugta. Fejsérülését az előhívott orvos be­várta. — Vasárnap két orosházi és egy csor- vási gazdasági munkást tüntetnek ki és jutal­maznak meg. — Vasárnap a „Szondi“ bajtársi egyesület zászlószentelési ünnepséget tart. — Vasárnap vonulnak át Orosházán a „Tour de Hongrie“ kerékpáros körverseny résztvevői. — Szünőben van a sertés orbánc járvány. — Rövidesen megkezdik a vágóhíd tatarozását. — Vasárnap egésznapos versenyt tartanak a Református Körben. — Gázkamrában gyógy­kezelik a rühös lovakat. Eddig 12 ló gyógyult meg. Békéscsaba: Az egyik szőllőben a vincellér 12 éves fia és a cselédleány össze­szólalkoztak. A cseléd felkapta a közelben le­vő ollót és teljes erejével a kis Zsolnai György felé dobba oly szerencsétlenül, hogy az a fiú mellébe furodott, oly nagy sebet ejtve rajta, hogy a csabai kórházba kellett szállítani, ahol megállapították, hogy az olló hegye a sziv- burkolatot megsértette. Azonnal műtét hajtot­tak végre a szerencsétlenül járt kisfiún, aki­nek állapota bár nem élet veszélyes, de vál­tozatlanul súlyos. Nem engedik letörni a kukorica árát Számos vidékről jelentés érkezett Buda­pestre, hogy a csöves kukoricára főleg kisebb termelők részéről már üzletkötések történtek. A kisebb gazdák kénytelenek sietve, jórészt még törés előtt eladni termésüket, hogy pénz­hez jussanak. Ez több helyen azzal a követ­kezménnyel jár, hogy uzsoraárakon veszik meg a kukoricát a gazdáktól. Vannak helyek, ahol 2 pengő 50 fillért fizetnek a kukoricáért. Ez az ár mintegy 2 pengővel alacsonyabb a világpiaci árnál. A földmivelésügyi kormány figyelmét nem kerülték el ezek a jelentések és illetékes helyen máris megfontolás alatt állanak olyan intézke­dések, melyek a szóbanforgó uzsora megaka­dályozását célozzák. Különös jelentősége van ennek a kérdés­nek, mert körülbelül 27 millió métermázsa ku­koricatermésre van kilátásunk, amely mennyi­ség a kínálatnak bizonyos arányú közbevétele nélkül a kisebb termelőre nézve az idény elején azzal a következménnyel járhat, hogy nem jut az őt megillető árakhoz. Ebben az ügyben értekezlet volt a mi­nisztériumban. Arról tárgyaltak, hogy mikép volt lehetséges az esetleges árrombolás meg­akadályozása és a megfelelő termelői árak biztosítása. Női fehér antilop cipők és szandalettek üzletnagyobbitás és átépítés miatt rendkívül olcsó árban, fehér antilop cipők 8'90 tői, szan­dalettek 6'90 tői csak átköltözés előtt VERES- nél. 945 3-* Gázt alkalmazott a családi bábomban egy kisbéri asszony. Bán Ferenc 61 éves kisbéri földmives bejelentette a csendőrségen, hogy felesége meg akarta ölni. Még hozzá igen különös módon. Mialatt ő szobájában aludt, az asszony kénlapokat gyújtott meg a kály­hában, majd rázárta az ajtót. Bán az erős kénszag következtében csakhamar felébredt és ki akart menekülni a szobából. Mivel az ajtó zárva volt, nekifeszitette vállát és betörte. így sikerült megmenteni életét. Az asszoey a csen­dőrök ellőtt bevallotta, hogy azért zárta be férjét, mert meg akarta ölni. Férje összefér­hetetlen természetű, veszekedős ember, italos állapotban többször megverte őt, Ezért elhatá­rozta, hogy elteszi láb alól Az ügyészség gyilkosság kísérlete és személyes szabadság megsértése címen indított eljárást Bán Ferenc- né ellen. Tőzsdei árfolyamok.: Szeptember 3-án. Készárupiac irányzata jól tartott volt. Búza (tiszavidéki) 79 kg. 19.27—19.80. Búza (tisza- vidékij 80 kg. 18.85-19.—. Rozs 19.30-19.40. Takarmányárpa 16.50-17.—. Zab 16.90—17.10 Tengeri, morzsolt 11.16—11.66. Buzakorpa 11.40-11.50. Sörárpa 20.08—20.10. Határidőpiac irányzata egyenetlen volt. Tengeri májusra 11.67—11..70 PAPÍRSZALVÉTÁK, TORTA PAPÍROK szépek, olcsók DOBAYNÁL Első’ gyulai csőtészta üzem Hatvan-utcat 11. Házilag készült tojásos csőtészta, spaget­ti, kézzel gyúrt tarhonya, lebbencs, csusza és az összes levestészták elsőrangú minőség, ben állandóan kaphatók, házhoz szállítva, nagyban és kicsinyben. 952. 2—10. A. piac árai : TERMÉNYPIAC: Búza q 18.—1830 Árpa q 14—14 30 Zab q 14.—14.20 Tengeri q cső. 5.—5.50 Tengeri m. 10 50—10.60 Lucerna mag 100—150 ÁLLATPIAC : Borjú 1 kg, 0.90 Kövérsertés 080-0.90 Választ sert párja 34 6 h. sertés párja 60-70 1 éves sert. párja 100-120 Másféléves sertés — TEJPIAC: Tehéntúró-24 Tehénsajt 24-34 Tejfel 1 liter 1.— Tej 1 liter —14 Juhturó-40 Vaj kg 2 80 BAKOM FI PIAC ; Kövérkacsa kg —85 Csirke 1 kg-90 Tyuk 1 kg-90 Kövérliba kg 1.25 Tojás kg 1 30 Tojás db-07 Lud 1 pár 6.—12 — Csirke 1 pár 1.30-2 ­Tyuk 1 pár 3.50-4.50 Kacsa 1 pár 4.50-5.— HÚSPIAC : Bárányhus ■ — Marhahús' 1.60-1 80 Borjúhús 1 80-2 20 Sertés fej és láb 0 40-0.60 Zsír 1.80 Háj 1.80 Zsirszalonna 1.70 Sósszalonna 2.— Füstöltszalonna 2 40 Füstölthus 1.60-1.80 Kolbász 2.80-3 60 A terménypiacon miatt gyenge. Irányzat Tepertő; 2.— Disznósajt 2.—2.40 Virsli 3 — Sertéshús 160-1.80 Birkahús 1 40 Lóhus 1 kg 0.50-0.70 KENYÉRPIAC: Fehérkenyér-36 Félbarna —34 Barna 28-30 Sütemény ab —05 ZÖLDSÉGPIAC: Zöldborsó kg —30 Sárgarépa cs —14 Gyökér csomója —16» Kalarábé db —12 Fokhagyma kg —20 Káposzta kg —16 Zeller drb. — Sóska kg. — Spenót 1 kg — Vöröshagyma kg —6 Uj burgonya 6-8: Zöldpaprika kg. 6-8 Salátauborka — Kelkáposzta —24 Zöldbab kg 14-16 Paradicsom 6-8 Tök kg. 4-6 Sárga dinnye — .03 Görög dinnye 3—4.5 Szőlő 26—30 Szilva —40 Körte 30—60 Őszibarack 26-60 Alma 20—40 Dió-60 Som —.25 HALPIAC: Ponty 1 kg — Harcsa 1 kg 2 — Csuka 1 kg — Apró kevert 50—60 Kárász — felhozatal a vásár barátságos. A gyulai kir. jb, mini telekkönyvi hatóság. 6908—1937. tk. szám. , ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Özv. Keresztes Gyuláné sz. Probszt Jézsa végrehatjta- tőnak kiskom Bugyi Béla, Mária, -Ferenc és Valéria végrehaj­tást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telek­könyvi hatóság a végrehajtási árverést 73 P 49 fill, tőke­követelés és járulékai behajtása végett a Medgyesbodzás községben fekvő, s a bodzási 257 sztjkvben A 1. sorszám. 269 hisz alatt foglalt 138 ö. i számú házra 1207 P. kikiál­tási árban, u. o. tjkvben A II. l. sorszám 385-b-2 hrsz, a. foglalt szántóra 3262 P. 50 f. kikiáltási árban ; u. o. tjkvben II. 2 sorszám 392-b-l hrsz. alatt foglalt szántóra 97 P. 50 f, kikiáltási árban a C. 2. alatt ifj. Varga András és C 10 alatt Varga Andrásné Megyesi Anna javára bekebe­lezett haszonélvezeti jog épségben hagyásával elrendelte. Az árverést 1937. évi szeptember hő 20. napján déle­lőtt 12 érakor a Medgyesbodzás községházánál fogják meg­tartani. Az árverés alá eső ingatlanok, közül a 269 hrsz.- ingatlant a kikiáltási ár felénél, mig a 388-b-2. és 392-b-l. hrsz. ingatlanokat a kikiáltási ar kétharmadánál alacsonyabb, áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 °jo-a, amelyet a maga­sabb Ígéret ugyanannyi °jo-ára kell kiegészíteni. Gyula, 1937, évi junius hó 5. napján. A kiadmány hiteléül: Dr. Hoffmann sk. ömkf. jegyző Réti Lipót s.k, igazgató. 970 1—1 APRÓHIRDETÉSEK. Bútorozott szoba fürdőszoba és telefon- használattal úri ember részére kiadó, Cim a kiadóhivatalban. 4—* Szegedi Kiss István- utca 24 szám alatt bú­torozott szoba kiadó. 1—2 BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.

Next

/
Thumbnails
Contents