Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-08-20 / 188. szám
BÉKÉS 1937 augusztus 2 Urvacsoraosztás a gyulai református templomban Vasárnap, augusztus 22-én a gyulai református templomban urvacsoraosztás lesz, Megköszönik a hívek az Urnák ama nagy kegyelmét, hogy megadta a mindennapi kenyérre valót. Megóvta a termést, megengedte a betakarítását. Ennek első' zsengéjéből megtérítik az Ur asztalát és a híveknek kiszolgáltatják az Úri szent Vacsorát. Ez alkalommal Har- sányi László new-yorki református lelkész hirdeti az Isten igéjét, mig testvérbátyja, Harsá- nyi Pál, békésbánáti esperes ágendázik. Két lelkésztestvér kezéből fogadják majd a hívek az Ur testének szent jegyeit. A. tót nép önálló marad Hlinka András tót néppárti vezér Zakopanéból történt elutazása előtt az újságíróknak a következő kijelentést tette : — A tótok nem ismerhetik el a csehszlovák nemzetet. A tót önnáló nép és továbbra is önnáló akar maradni. A tótok továbbra is követelik a pittsburgi szerződés betartását, azét a pittsburgi szerződését, amelyben a csehek a tótoknak önkormányzatot ígértek. A tótok követelik a tót parlament, a tót törvénykezés, a tót iskolák megvalósítását és azt a jogot, hogy Szlovákia valamennyi állami intézményénél a tót nyelvet használhassák. Az EjiyesüU Katolikus és Polgári Kör az évente szokásos Szent István napi ünnepségeket az Idén is megtartja Szent István napján, 20-án délelőtt a nagymise után az Egyesült Katolikus és Polgári Kör nagytermében ünnepély a következő programmal : 1. Régi templomi ének Szent István királyról. 2. Magyar nótákat játszik Bakró Jóska és cigányzenekara. 3. Kovács Zoltán szaval. 4. Ünnepi beszéd. Mondja Árvay Béla rk. kántortanitó. 5. Szent István ünnepének hivatalos éneke : Ah, hol vagy magyarok . . . 20-án este toronyvilágitás. Tárogatón játszik Sajti Mátyás. Az énekszámokat tercetre alkalmazta és betanította Huszár . ászló karnagy. Az ünnepségen a belépés díjtalan, melyre a város közönségét ezúton is meghívja az ünnepély rendezősége. Gyulán többen halnak meg, mint születnek A statisztika reflektora gyakran igen szomorú képét adja közállapotainknak. Alábbiakban a szaporodási arányszámokat közöljük a vármegye 10.000 léleknél nagyobb lakosságú községeire és városaira vonatkozóan. Eszerint Gyulán a folyó év második negyedében a szaporodási arányszám — 0.7 %o, Békéscsabán + 5.5%o. Békésen + 2.4%o, End rődön + l.6%o, Füzesgyarmat +7.9 %o, Gyo- mán +4.8o, Mezőberényben +2.5 %o, Orosházán —1.8700, Szarvason +U4%0, Szeghalmon +1.1 %o» Vésztőn pedig +0.4 %„• Ugyancsak a folyó év második negyedében Békésvármegye területén az élveszüle- tések száma 1583, a halálozások száma 1248 volt. A természetes szaporodás tehát 33b volt. Tüdőgümőkórban 161-en haltak meg. PAPÍRSZALVÉTÁK, TORTAPAPIROK. szépek, olcsók DOBAYNÁL Esett az eső, mégis jói sikerűit az OTI kirándulás Vasárnap 125 biztosított fiatal munkást és munkásnőt vitt ki a gyulai Városerdőbe az OTI gyulai kerületi pénztára vikendezni. Nagyszerűen indult minden, az étel-ital jó volt, a Körös vize nagyszerű. Természetes, hogy a fiatalság jókedve tetőponton volt mindaddig, amig nem zudult rájuk a jeges zápor. Ekkor sem volt azonban nagyobb veszedelem, mert ott volt a sátorponyva, amelynek védelme alatt megvárhatták a fergeteg elvonulását, Igaz, hogy egy alkalommal az orkán- szerű szél felkapta egyik oldalról a ponyvát, de ezen is hamar segítettek, úgy hogy a gonosz vihar csak másodpercekig önthetett egynéhány kiránduló nyakába kellemetlen zuhanyt. Mindez azonban nem lohasztotta le a fiatalok jókedvét, csak azt sajnálták, hogy a felázott talaj miatt nem maradhattak kinn az utolsó vonatig, hanem már a hatóraival haza kellett jönniök. Ez alkalommal olyan, bár sajnálatos, de csak nagyon kismértékben felbukkanó jelenség is mutatkozott, mely ha alkalma lett volna az elharapódzásra, állandóan zavarta volna azt a kellemes hangulatot, amely ezeket a vasárnapi kirándulókat jellemezte. Néhány — bizonyára felbérelt kiránduló — nemcsak fegyelmezetlenül viselkedett, hanem állandóan elégedetlenkedett a kapott élelmezéssel. így nem volt megelégedve a reggelire kapott csokoládéval, melyből mindenki kapott annyit, amennyire szüksége volt, nem volt neki jó a déli menü sem, mely csontlevesből, va gdalt húsból és babfőzelékből, meg sárgadinnyéből állott. Itt csak jellemzésül említjük meg, hogy a zöldbabfőzelékbe 2 és fél liter tejfelt töltöttek. A vezetőség természetesen ilyen ele neket nem tűr meg a kirándulók között és többé nem adnak módot az ilyeneknek, hogy zavart keltsenek. A következő vasárnap, ha az idő kedvező lesz, megtartják a negyedik kirándulást. A jelentkezések már folynak és a tapasztalat azt mutatja, hogy a kirándulók száma hétről hétre emelkedik. Mezőberényi tűzoltók jnbiláris ftanepe A béke és háború áldozatkész katonái az önkéntes tűzoltók, akik országosan megszervezve sokszor gyönyörű példáját adják a bajtársias együttműködésnek, a honpolgári kötelességteljesitésnek. A maguk szerény egyesületeibe egyre nagyobb tényezői lesznek a nemzet életének. Ennek a szép intézménynek nemcsak szép múltja, de szép jö>’ője is van. Ezek a gondolatok támadnak bennünk, amikor a múlt vasárnapi mezőberényi tüzoító- ünnepélyekre gondolunk. Huszonöt éves évfordulóját ünnepelték a 1 mezőberényi önkéntes tűzoltók egyesületük megalakulásának. Szépen ünnepelték meg. Ezen az ünnepségen bebizonyosodott, hogy a tűzoltóságban a testületi szellem még régi nemes értelemben él. Nemcsak a vármegyei testületek, hanem még a szomszédos várme gyék tűzoltói is eljöttek, hogy az ünnepségeken, a versenyeken közreműködve a mezőberényi jubileumot nemes vetélkedésükkel csak annál impozánsabbá tegyék. Megjelent az ünnepélyen dr. Szilágyi Lajos cs. és kir. kamarás, Biharvármegye főispánja, országos tűzAz orosz i ... A francia jobboldali ellenzék vészriadót jj fuj a távolkeleti események miatt és arra ' figyelmezteti a közvéleményt, hogy a kínai ; események végveszélybe sodorják nemcsak I Franciaország közvetlen távolkeleti érdekeit, ! hanem egész Európa diplomáciai és katonai : rendszerét is. Ezeket az aggodalmakat részletesen ki- ; fejti Doriot lapja, a Liberté, amely különösen i Szovjetoroszország szerepéről közöl érdekes j megállapításokat. A lap abból indul ki, hogy Szovjetorosz- t ország csak azért tanúsít egyelőre némi tartózkodást a távolkeleti viszályban, mert katonai erejét aláásták azok a sorozatos politikai letartóztatások, amelyekkel az utóbbi hónapok folyamán valósággal megtizedelték a vörös hadsereg tisztikarát. Hogy e pillanatban Oroszország nem készül haderejének latbavetésére a Távol- Keleten, azt mutatja az is, hogy a távolkeleti helyőrségekben foganatosított hallatlanul szigorú intézkedéseket részben visszavonták. Az, hogy Blücher tábornagy, akit Sztálin már , korántsem tart teljesen megbízhatónak, újra ! elfoglalhatta távolkeleti állomáshelyét, a fran- ! rendészeti felügyelő, a vármegyét az alispán helyetteseként dr. Ugrin László főszolgabíró képviselte. De ott voltak a közigazgatási hatóságok és tűzrendészet vezető tényezői és sokan a társadalom vezetői köreiből, valamint az érdeklődő nagyközönség százai. Egy zász- lóaljnyi tűzoltó felett tarthatott szemlét az országos tűzrendészed fel ügyelő. Nagyszerűen sikerült versenyek, a hősökszobránál megható hazafias ünnepély, jubiláris közgyűlés, majd vármegyei közgyűlés, fáklyás zene, zenés ébresztő, társas ebéd töltötték ki az ünnepi programot. Helyszűke miatt nem részletezhetjük a nagyszerűen megrendezett tüzoltónap tárgysorozatát és itt csak annyit említünk meg, hogy az országos tüzrerdászeti felügyelő Mayerik Józsefnek átadta a királyi diszérmet és az ezzel járó okmányt, valamint a mezőberényi tüzoltótestület működő tagjai részére a szolgálati érmet. Nagy nyeresége nemzeti életünknek, hogy ilyen lelkes sereg, mint az önkéntes tűzoltók összessége, őrködik a nemzet vagyona felett. kérdőjel cia jobboldali lap szerint éppen annak a jele, hogy a szovjet a Távolkeleten nem tervez fontosabb akciót. Más kérdés azonban, — folytatja a Liberté, — hogy meddig tart ez az állapot. Azok a csapatmozdulatok, amelyek a Bajkál-tó vidékén folyamatban vannak, arra vallanak, hogy Szovjetoroszország a legyengült távolkeleti vörös hadsereggel nem mer nagyobb vállalkozásba fogni, de éppen ezért meg akarja kétszerezni ezt a haderőt, még pedig olymódon, hogy olyan csapattestekkel egészíti ki, amelyek eddig az európai Oroszország területén állomásoztak. Ez az intézkedés azt jelentené a lap szerint, hogy Szovjetoroszország ereje nyugaton, tehát Európa felé lényegesen csökkenne, olyan mértékben, hogy képtelenné válna ama kötelezettségeinek teljesítésére, amelyeket a Franciaországban kötött szerződéssel magára vállalt. már most beszerezheti vagy előjegyezheti könyvkereskedésében. Telefon 32.