Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-08-20 / 188. szám
1937 augusztus 20 BÉKÉS 3 MIM® K. Tárható időjárás a következő haszonnégy Órára : Élénk északi légáramlás, több helyen, főként az ország kelleti felén eső, néhány helyen esetleg zivatar. A hőmérséklet alig volt. gyógyszertári inspekció- Augusztus 16-tól, augusztus 31-ig a „Wieland“ gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot. Sirály lozgószinház. előadások kezdete Vasár- és ünnepnap: 2, negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor. Hétköznap negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, augusztus 20-án és 21-án: Levegő Kalózai. Sz^nt István napján aug. 2ü-án szentmisék: 8, 10 és fél 12-kor, prédikál Dr. br. Apor Vilmos c. apátplébános. 9-kor Józsefvároson és Gyulaváriban szentmisék. Az evangélikus templomban augusztus 20- án pénteken, István király napján d. e. 9 órakor lesz istentisztelet, prédikál Benkő István. Augusztus 22-én vasárnap d. e. 9 órakor katonai istentisztelet, d. e. 10 órakor istentisztelet lesz, prédikál Benkő István segédlelkész. Esküvő. Dr. Mihály Béla, vármegyei aljegyző és Tóth Éva csütörtökön tartották esküvőjüket Budapesten, a Rózsák terén levő róm. kát. plébániatemplomban. Üzlet nagyobbitás és átépités miatt, 200 pár nem divatos Lichtmann női szines pántos és köröm cipő egyes párok áll 50—9 80 ki- árusittatik VERES-nél. 799 17-* Beszámoló Szarvason. Dr. Tóth Pál Nemzeti Egység Párti, országgyűlési képviselő, augusztus 29-én Szarvason beszámolót tart. A beszámolóra több országgyűlési képviselőn kívül Szarvasra érkezik dr. Marschall Ferenc, földmivelési államtitkár, aki különösen a gaz- daközőnséget érdeklő beszédet fog mondani. Baleset. Tímár Ferenc 42 éves endrődi ácsmunkás egy ház építésnél a tetőgerendákat helyezte el az épület falán. Munkája közben megcsúszott: leesett a falról és pedig oly szerencsétlenül, hogy a jobb csuklóját kificamította. A gyulai Állami kórházba utalták, ahol gondos kezelés alá vették. —4 szoba,— ---------——---------— üv egezett folyosóval és terasz, összes mellékhelyiségekkel f. évi november hő 1-re kiadó. Megtekinthető délután 1;a-3—1!a-4 óra között Corvin-utca 10 sz. alatt. Értekezni lehet dr. Fényes Péter ügyvédi irodájában délután 3—5-ig 880 i— Árpád-utca 20 szám alatt. Üzletnagyobbitás és átépités miatt egyes, cikkek teljesen kiárusittatnak, rendkívül olcsó árakban VERES-nél. Női fehér vászon cipők Irottőr és magas sarokkal 35—37 2'95 Női Chevro és Box szines cipők, nem divatos •egyes párak 35—37-ig 5'45. 797 17—* Agyvádódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemerzet, álmatlanság a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keseriiviz használata által — reggelenként éhgyomorra egy pohárral — igen sokszor gyorsan meg- szüntethetők. Az orvosok ajánlják. A Pesti Tőzsde uj számában dr. Kresz Károly nyilatkozik a félévi bankmérlegekről. A tőzsdei- és pénzügyi helyzetekről, a valutapiacokról, a gabonatőzsdéről rendkívül érdekes információk számolnak be. A textil, biztosítási vegyipari, autó és vidéki hitelélet rovat a szokottnál is frissebb. Adományok. A gyulai-gyürkehelyi róm. kát. kápolna alapja javára a plébánia hivatalba L. I. 20 P, I. K. '25 P, K. I. 15 P, S. T. 35 P, T. V. 20 P, Á. V. 20 P, N. Á. 24 P 90 fill, adományt juttatott el. Koldulásból tartotta fenn magát egy endrődi gyermek. Békéscsaba határában az egyik tanyai gazdálkodó egy 13 éves gyereket vitt be a rendőrségre. A kisgyerek ugyanis napok óta csavarog a tanyák között és koldulásból tartotta fenn magát. A kisfiú a rendőrségen történt kihallgatása alkalmából előadta, hogy endrődi illetőségű szülei, akik különváltan él nek, teljesen magára hagyták. A rendőrség intézkedett a kisgyermeknek illetőségi helyére való toloncolása végett. Ez azonban nem következett be, mert a fiú nagybátyja, aki ujki- gyósi lakos, a toloncolás közben felismerte a gyereket és magához vette azzal az Ígérettel, hogy gondoskodik róla. Uzletátépités miatt az összes divatáru cikk mélyen leszállított árban VERES-nél 10 százalék pénztárengedménnyei árusittatnak kiköltözés előtt. 798 17—* A Békési Ipartesiület elnöksége és Békés község társadalma f. évi augusztus hó 29-től szeptember 5-ig bezárólag „Békési Hetei“ rendez, amely a helybeli kézmü- és háziipari nagyszabású bemutatója lesz. Különös érdeklődésre tartanak számot a messze földön hires kosáripari készítmények, továbbá háziipa- | rilag előállított kézzel csomózott, nemesitett ' perzsaszőnyegek. Ugyancsak ez alkalommal • kiállítanak a méhészek, továbbá a virággyü- 1 mölcs- és konyhakertészetek is a háziasszo- | nyok pedig békési gyümölcsből készített befő- í zöttjejkkel és a hires békési csiga-tésztával j vonuljanak fel. A békési művészek képkiálli- ; tást, az amatőrfényképészek pedig versenyt i rendeznek. A „Békési Hét“ augusztus 29 én délelőtt 10 órakor nyilik met. A kiállítások színhelye a községi szálló díszterme és csatlakozó helyiségei. Az AEGV különvonatai hoz- ! zák az idegen érdeklődőket. Női fehér antilop cipők és szandalettek j , üzletnagyobbitás és átépités miatt rendkivü- { I olcsó arban, fehér antilop cipők 8‘90 tő!, szánj ; ! dalettek 6'90 tői csak átköltözés előtt VERES- ‘ nél. 800 17—* Hány viíszségi érem vas Magyarországon ? Bár a világháború során a magyar ezredek küzdöttek a legvitézebbül, a nem magyar nemzetiségű magasabb parancsnokságok miatt kevesebb vitézségi érem jutott a magyaroknak, mint például a gyávaságukról világhíres cseheknek. Csonkarnagyarország területén 486 arany, 27 347 nagyezüst, 114.588 kisezüst és 270.388 bronz vitézségi érem van. Ha az érem után a szabályzatokban előirt összeget ki is fizetnék (arany évi 360, nagyezüst 180, kisezüst 90 pengő), akkor évenként 14,437.000 pengőt kellene az államnak kifizetnie vitézségi éremdijak címén. Ez az összeg a halálozások következtében évről évre csökken. Irodista, ki gépírásban gyakorlott, felvétetik VERES divatáru cégnél. 881. 2—* Nagykörös ünnepel. Páratlanul gazdag programmal rendezi az idén Nagykörös városa mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi vásárt és kiállítását, az Arany napokat. Ez alkalom- j mai hatalmas ipari kiállítás mutatja be a nagy- j körösi ipar fejlettségét, az Ipartestület 50 éves j jubileuma alkalmából, mig szeptember 12-én országos ünnepségek közepette leplezik le B. Tóth Ferenc kisgazda szobrát, aki egyszerű földmunkásként elsőnek ismerte fel a homoki szőlőművelés fontosságát, s igy annak első magyar munkása lett. Az ünnepségek prog- rammját készséggel küldi meg a rendezőbizottság. Filléres vonatok, 50 százalékos menetdij- kedvezmény. Werner-cég oszt reklámja | P 35 egy férfiöltönyhöz való szövet teljes hozzávalóval együtt Merkúr könyvecskére 6 havi részlet. 862 Egy nagyobb fiú kereskedő gyakor1—4 v noknak azonnal fölvétetik. Meghűlésnél és náthaláznal, torokgynlladás- nál és mandulalobnál, idegfájdalmaknál és szaggatásnál reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz nagyon jót tesz, mert a gyomorbélcsatornát alaposan kitisztítja és méregteleniti, azonkívül pedig jó emésztést és fokozott anyagcserét biztosit. Az orvosok ajánlják. 794. 17—* 859 2—2 Elvem : Mindenkinek Minden .or Mindenből A legjobbat A legszebbet A legolcsóbban adok. FE:, ai¥4 sí Felhívom a mélyen tisztelt kenyérfogyasztó közönség szives figyelmét arra, hogy kenyérszál- litóm sütödéjét is a hatóság a legszigorúbban elleriőrzi, azért tisztaság szempontjából kifogástalan- — De igen nagy gondot fordítok arra is, hogy üzletemben állandóan igen jóizü kenyér legyen, amely máris a legjobb kenyérnek van elismerve. Továbbá kipróbált és városszerte legjobbnak, legszebbnek és legolcsóbbnak elismert kigyósi rétes, kalács és kenyérlisztjének ezután is a mélyen tisztelt vevőközönségnek bocsájtom rendelkezésére és kérem engem abban is további sz. bevásárlásával megtisztelni szíveskedjenek. Teljes tisztelettel Mayer Zsigmond Kossuth-tér 9, a zsidó templom mellett. Vármegyei kin, hírek Békéscsaba: Bugyi Erzsébet 10 éves békéscsabai kisleányt súlyos baleset érte. Egyik játszópajtása üvegdarabot dobott feléje, amely a szemét súlyosan megsértette. — Vasárnap lesz az Erzsébethelyi Földmunkás Dalkör zászlóavatási ünnepségen a városház nagytermében. — A Békéscsabai Kisgazdaegylet és a Békéscsabai Kisgazda- ifjak Művelődési egyesülete 21-én, szombaton este a Kisgazdaszékházban reggelig tartó nyári táncmulatságot rendez. — A békéscsabai cséplőgép tulajdonosok szeptember hó 4-én este a Kisgazdaszékházban táncmulatságot rendeznek. Békés: A feloszlatott kisgazdakor helyébe egy uj gazdaérdekeltségü egyesület alakult a Békési Kisbirtokosok Szövetsége címén. — Durkó Erzsébet okleveles középiskolai tanárnőt egy vadul száguldozó kerékpáros elütötte. A tanárnő oly szerencsétlenül esett el, hogy alsókarját eltörte. — A fővárosi gyermeknyaraltatási akció keretében t5 békési gyermek utazik fel Budapestre egy hetes tartózkodásra. Ez idő alatt a gyermekek a főváros vendégei lesznek. Mussolini nagy beszédét mieden nyelven közli az elasz rádió Mussolini miniszterelnök palermói beszédét, mint ismeretes, pénteken délután háromnegyed 6 órakor valamennyi olasz rádióállomás közvetíti. Mint most közlik, a Duce beszédének idegennyelvü fordításait is közli még aznap az EIAR olasz rádióállomás, mégpedig az illető idegennyelvü hirperiódusok szokásos idejében. vagy használt W&* i 872 2—4 pvc. biztosítsa előjegyzéssel Telefon: 1-99 szám. Gyors, biztos, előzékeny.