Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-07-13 / 155. szám

4 BÉKÉS 1937 ju'ius 13 Színház Honthy Hannától 8000 pengős pönálét és 2000 pengő felléptidij visszatérítést követel a Magyar Színház, Az igazgatóság arra hivatkozik, hogy a művésznő engedély nélkül szerepelt más színpadokon, a 2000 pengőt pedig azon a címen követeli, hogy tévesen ennyivel többet fizettek ki Hoaíhy Hannának. Az ügy tárgyalása ősszel ke­rül a választott bíróság elé. * * * Hétfőn este Jöjjön elsején vigjátékujdonsag bemutató. Hétfőn este kerül bemutatóra Békeifi István és Stella Adorján Jöjjön elsején c. nagy­sikerű vigjátékujdonsága. Főszerepben : ^ Cbiky Zsuzsi, Vámos Sári, Gergely Magda, Kemény László, Czobor Imre, Sik Rezső, Gáthy Pál Gáti József, Sándor Ferenc, Ladányi Ferenc, Madarász László és Kondor Sándor. Rendező Kemény László. 3:1a szerelem javára. Ezerkiienc3zázhar- minchétben, a sport, a gyorsaság, a r< kordok korszakában az operetíiró a megszokott roman­tikus operett-környezet helyett diadalmas magyar vizipoló csapat életéről ir érdtkfeszitö, mulatságos történetet. Ez a kitűnő ötlet, különösen most az olimpia siker árnyékában eleve biztosítéka vöt a közönség nagy lelkesedésének. 3:1 a szerelem javára, a cime ennek a szines, végtelen szórakoz­tató operettujdonságnak, amelynek ötletts szöveg­könyvhez Ábrahám Pál irt Csupa sláger muzsikát. Julius 13-án, kedden és 14 én, szerdán este sze­repel a színház műsorán. Filléres helyárakkal kerül szinre csütörtökön a rendkívüli sikert aratott Csodahajó revüope- rett. Legdrágább hely 1 P. Vármegyei Um hírek Békéscsaba: Tanyai utak készítésé­re 23.000 pengőt kap Békéscsaba. — Gecsei Zoltán 11 éves II- polgárista tanuló az erzsé- bethelyi szabadfürdőben fürdő Kádár Rózsi 13 éves kecskeméti leányt, aki fürdés közben a mély vízbe tévedt és mivel úszni nemtudott elmerült, Gecsei észrevette az elmerülő leányt és kimentette. Értesülésünk szerint a bátor életmentőt kitüntetésre terjesztették fel. Békés: Képiró Sándor 17 éves gazda­sági cseléd özv. gr. Nádasdy Tamásné vizes- fási uradalmának alkalmazottja a gondozásá­ra bizott lovakat az uradalom területén levő egyik kubikgödörbe vitte füröszteni- Amikor a lovakkal a vizbement leesett a lóról és a mély vizbefulladt. Holttestét mésféióramulva fogták ki. — Julius 18.-án ezer kirándulót várnak Csabáról—Békésre Mezőberény: Julius 18.-án, délután lesz megtartva a mezőberényi nap nagysza­bású programmal. — Augusztus 15-én ünnepli meg a Mezőberényi Önkéntes Tűzoltó Testű let fennállásának negyedszázados jubileumát. Gyoma: A NEB. gyomai szervezete akciót indított Gyoma—Dévaványai-ut kiépi tése érdekében. — Napról-napra fejlődik a NÉP. által felállított napközi otthon látogatott­sága. — Gyoma környékén eltiltották az éjjeli cséplést. — Agrogeologiai térképek készülnek Gyoma határáról. — Gyalogjárót építenek a vasúti Körös-hidra. Orosháza: Eltiltották a baromfiak utcai legeltetését. — Csorba Lajos orosházi cséplőmunkást szemén ütötte és szemöldök fe­lett a bőrt mélyen felszakitotta a cséplőgép nagyszija. Sebet kimosták, bekötözték. Sze rencsére komolyabb következménye a szeren­csétlenségnek nem lesz. — Dénes István 68 éves orosházi lakos házának padlásán a szaru­fára felakasztotta magát és amire felesége reátalált már meghalt. Tettének oka valószí­nűleg gyógyíthatatlannak hitt betegsége volt. — Rendezik az orosházi áilatvásárteret. Békésszentand rás: A békésszent- andrási Polgári Lövész Egylet e hó 18.-án, vasárnap délután háziversennyel összekötött majálist rendez a községi akácosban. —- Ifj. Györy Antal OKH. főkönyvelő lakássán, amíg az a szolnoki kórházban betegen fekvő fele­ségét látogatta meg, betörök jártak. A bezárt ajíót tolvajkulccsal felnyitották, felfeszitették a ruhás szekrényeket s abból mindent kiszór­tak. A betörök, akik pénzt kerestek, zsákmány nélkül távoztak. A nyomozás megindult. — Házi András felügyelet nélkül maradt 5 éves kisfia rátalált a lakásban levő borra, amely­ből oly nagy mennyiséget fogyasztott, hogy pár órás szenvedés után meghalt. Vésztő: Vitéz Forrás András gazda házának padlásán felakasztotta magát, mire hozzátartozói reátaláltak már meghalt. Tetté­nek oka ismeretlen. Szeghalom: A szeghalmi legeltetési társulat kéktói kútja mellet fürdő medencét építettek, amelyet újabban, egy zuhanyozó készülékei és vetkőző kabinokai is ellátták. Anyakönyvi hírek Születtek : Rusz Hona, apja István, anyja Hódos Ilona Oláhrét 10. Gergely Mária apja Péter, anyja Juhász Terézia Kakastér 9. Már­kus János apja György, anyja Borbély Ilona Első u. 4. Baukó Mária Magdolna apja József, anyja Bránya Lukrécia Arany J. u. 44. Betyó Róza apja György, anyja V. Molnár Róza Sáros u. 14. Eke Juliánná apja János, anyja Bak Juliánná Füzesgyarmat. Csap Mihály Pál apja Mihály, anyja Budás Katalin Balatona- mádi. Pálfi'Éva apja János, anyja Tiszai Janka, Gyula Nagy Margit apja István, anyja Pélyi Mária Nagyszénás. Ivanics Tibor József Róbert apja Frigyes, anyja Kimer Juliánná Újkígyós. Turbucz István apja István, anyja Kis Róza Vésztő. Eczedi Éva Katalin, anyja Eczedi Aranka Békéscsaba. Házasságot kötettek : Illich György Szer­egyháza 22 - Szilágyi Juliánná Nagyfenék 19. Borsi János Ferenc, Józsefbenedek 19—Boros Erzsébet Szentbenedek 18. Dajka Lajos Sar­kad—Simon Julianna Nagyváradi-u. 7. Tiha­nyi János Nagyváradi ut 25—Szabó Irén Irma Novák u. 36. Elhaltok: Gasparik János 3 hónapos Dö- mény-u. 3. Nagy József 30 éves, Elek. Köles­éri Margit 38 éves Budapest. Sipaki András 36 napos Villa-u. 4. Bekker Antalné, szül. Pfaff Mária 55 éves Kossuth L. u. 1. Fülemen Lajos 17 éves Dévaványa. Özv. Kádár An- taíné, szül. Juhos Zsuzsánna 76 éves Nagyvá- radi-ut 9. Gönczi Mihályné, szül. Túrák Ju­liánná 73 éves Szarvas. Páka Ferencné, szül. Vas Julianna 61 éves Ökörjárás 15—a. Vas Ferencné, szül. Képiró Juliánná 63 éves Sarkad. IBSBMBR’ailäiaiaWf ■!' IIP 'i IIHTI'TH iES^EaggSK A fehér haloRasrnha kedvéért felakasztotta U32gát. Kiskőrösről jelentik: Kiss Klára, az egyik bócsai gazda kilenc éves leánya bele- fult a tanyájuk közelében lévő gödör vizébe. Temetésén résztvett barátnője, a tizenhárom­éves Juhász Rozália is, aki aziránt érdeklő­dött a felnőtteknél, hogy minden kislányt ilyen szép fehér ruhában temetnek e el s ha meghalna, a pap az ő koporsójánál is ilyen szépen beszélne-e ? A temetés utáni reggel Juhász Rozália eltűnt szülei lakásáról. Hosszas keresés után akadtak rá az egyik gazdasági épületben, ahol felakasztotta magát. Nagy részvét mellett temették el barátnője frissen hantolt sirja mellett. Az 1937 évi őszi erdősítéshez szükséges facsemetét és suhángot legkésőbb i 937 július hó végéig, az 1938 évi tavaszi ültetéshez szük­séges facsemetét és suhángot legkésőbb 1937 október végéig kell igényelni. Az igénylés be jelentése a városi kiadó hivatalban folyó év julius hó 25-ig lesz fe'véve. Akik facsemetét és suhángot az állami erdei csemetekertből igényelnek, azok julius 25-ig a városi kiadó hivatalban jelentkezzenek. Torontáli fametszetek. Ezen a címen jelenik meg jnliusban Sz. Sdgethy Vilmos 15 ives köny­ve a régi Torontál urairól, vidám és bus törté­neteiről, nemzetiségeiről bslDtrisztikus formában. A 4 P 80 fillér előfizetési díj szerző óim éré kül­dendő Szegedre. (Városháza.) As ápolás csodája: Tizenegynapi eszmé­letlenség után magához tért és a teljes gyó­gyulás utján van a megskalpolt gyermek. Tiz nappal ezelőtt ifj. Radnietz András 13 éves monori fiút a megvadult tehén magával von­szolta és a szerencsétlen kisfiúnak az egész fejbőre lejött, súlyos agyrázkódást és zúzott sérüléseket szenvedett. Eszméletlen állapotban szállították a kórházba junius 27-én este. Az első perctől kezdve igen súlyos, életveszélyes volt az állapota, életéről már le is mondottak. A kecskeméti kórház orvosi kara és az ápolók megfeszített munkája azonban meghozta az eredményt: A kis Radnietz András 11 napi eszméletlenség után pénteken délután megához- tért. Semmire nem emlékszik, állapota azon­ban rohamosan javul és ha valami nem várt komplikáció közbe nem jön, hosszú idő után teljesen meggyógyul. Férjhezmenendő Hölgyek! — Nősölendő Urak l Bizalommal forduljanak Baritsához (Békés, Rákóczi-u. 5) és jövőjük biztosítva lesz. 20 éves, ref., csinos, kedves, félárva leány házasság céljából meg­ismerkedne 25 30 éves jómegjelenésü gazda­legénnyel, v. jobb ipa­rossal. Hozománya 10 hold föld és későbbi örökség Jelige: Szeres­sük egymást. 23 éves, kimondot­tan csinos, szolid, jó lány, férjhezmenne 25- 30 éves gazdálkodó fér­fihez. Hozománya 30 hold föld, tanya és la­kóház. Jelige: Nyárfás. 44 éves, ref., özv. asszony, kedves, jó élet­társat keres egy 50-60 éves férfi személyében. Hozománya 4 hold föld és lakóház. Jelige: Fehér galamb. 52 éves, ref., jó ipa­ros, szakképzett mé­hész. ügyes, gyakorlott kertész, feleségül ven­ne 45-50 éves asszonyt hozományai. Jelige.Tar- lóvirág. Önálló szabómester Levelekre csak válaszolok. Békés. Baritsa Mihály özvegye, aki egy kis tőkével is rendelkezik, házasság céljából meg­ismerkedne jobb sza­bómesterrel, v. segéd­munkással. 40 év ke­rüli férfi válaszát kéri.. Jelige: Nyári est. 30 éves, ref., jómeg— jelenésü, jó iparos férfi,, biztos keresettel rendel­kezik. Ezúton keresi azt a 20-25 éves asz- szonyt, v. leányt, ak. hüsüges felesége lenne. Jelige: Szivemért egy szivet kérek én. 26 éves, szorgalmas, józanéletü gazdálkodc- féríi, kinek 5 hold föld­je és jó gazdasági fel­szerelése van, feleségül venne kedves,jó leányt Jelige: Csillagszemü le­ány 58 éves, gazdasági munkás, biztos évi ke­resettel, azonkívül saját háza és fél hold kertje is var, feleségül venne kedves, jó leányt. Jeli­ge: Ezüsthajszál. válaszbélyeg ellenében házasságközvetitő, 677 1-1 APRÓHIRDETÉSEK. Józsefváros,Templom utca 11 sz. a. gyermek­telen házaspárnak egy szép, különálló udvari szoba és konyhás lakás házi teendők teljesítése ellenében kiadó — Ért. ugyanott. 710 vl 3 Szent Isván-utca 43 szám alatt levő ház eladó. — Ért. ott, vasárnap. 709 v 1-3 Szent István-utca 45 számú háznak nád- fedele eladó. Érdek­lődni lehet Orovecz József mészárosnál 688-5-4 Erkel-tér 1 számú házban emeleti lakás aug. 1-re kiadó. 579-12* kcsv IV. kér. K. Schriffert utca 16 sz. a. bútorok, lakatos szerszámok és egyéb vegyes háztartá­si cikkek, pénteken és vasárnap 10 órakor önkéntes árverésen ela­datnak. 1 — 1 Szélső utca 5 sz. ház eladó. Ért. ott. 1 — 1 Zongorát, vagy pia- in ónét készpénzért a zonnal vennék, „Kész­pénz" Jeligére a kiadó­ban. 1 — 1 Szabados telepen a Szent István utcában, vasárnap d. u. 2 óra­kor önkéntes árverésen épitési anyagok eladat­nak. 1 — 1 60 kéve stukatur. 700 kéve ócska nád eladó, T. utca 6 szám alatt. 1 — 1 Vadonatúj zsák, ami egyáltalán még hasz­nálva nem volt, kölcsön kapható Kéri Andornál Városház-u. 8 sz. Bé­kés fényképész udva­rában. . 1—1 Az államrendőrség­hez, mint talált tárgya­kat beszolgáltattak : 1 dr. ernyő, 1 db. pénz­tárcát, benne pénzt, — 1 db. lámpát. — Igazolt tulajdonosa ott átveheti. Szabadka 91 sz. a. 22 kishold föld haszon­bérbe kiadó. Ért. Ko- máromy-utca 25 sz. a. Wiszt Józseffel. 1 — 5. Bonyhádi-ut 11-asz. a. egy szoba, konyhás különálló udvari lakás azonnal kiadó. 1—2 Szabadkán 10 hold föld haszonbérbe kiadó. Ért. XI. Ince pápa-utca 17. szám alatt. 1—3 BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában fi YULA.

Next

/
Thumbnails
Contents