Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-06-09 / 127. szám

4 BÉKÉS 1537 junius 9 Uj offenzívat indítottak a nemzetiek Bilbao ellen Az északspanyolországi nemzeti had­sereg uj főparancsnoka, Fidelio da Villa tábornok, akit Franko a hősi halált halt Mola tábornok utódjául kinevezett, vasárnap váratlanul hatalmas erejű oífenzivát indított a baszk földön. A junius 20-i zászlóavatási ünnepélyek előkészítésére alakult rendezőbizottság erős tempóban folytatja előkészítő munkálatait. Az ünnepség fényének emelésére szolgál a formaruhás frontharcosokból összeállítandó disszázad is. Az elnökség és a rendezőbí- zottság minden frontharcos bajtársat értesít külön bajtársi parancs formájában, beosztá- sáróli, valamint arrólis, hogy az ünnepség megkezdése előtt hói és mikor jelenjen meg. Az idevonatkozó térti vevényes értesi­Már megemlékeztünk arról, hogy junius 13.- án galamblövőverseny lesz Gyulán. Ez a verseny Gyulán még nem látott nagyszabású sportesemény­nek ígérkezik. Kilátásba helyezték azon való rész vételüket az ország — s ami ezzel egyet jelent — a világ legjobb galamblövöi. A versenyt a Gyulai Általános Vadásztársa­ság rendezi a sportpálya mögött reggel fél nyolc órai kezdettel és alábbi versenyszámokkal. Gyuía—Békéscsaba—Szarvas X 12-40 i. Gyula városháza é. X 8 55 13-20 i. Békéscsaba Cs.-sz. i. 8-25 14-14 é. Kondoros í. 7-19 14*55 é. 1 Szarvas i. 6'35 X csak hétköznap közlekedik. Menetjegy: Kondorosra 3'30. Szarvasra P 4"10 Tértijegy: „ 530 „ P 6"50 hogy egy óra alatt elfoglalták Lemona kö­rül azt a három stratégiailag fontos magas­latot, amely eddig még a baszkok kezén volt. Az előrenyomuló nemzeti csapatok el, foglalták Lemona városát is és 11 kilomé ternyire megközelítették Bilbaot. tések a közeli napokban elkészülnek és igy minden frontharcos jó előre tájékoztatva lesz beosztásáról. Tervbe van véve húsz alkalmas testal­katú frontharcoenak a jóléti és a vigalmi alap terhére előírásos zubonnyal és sapka val, valamint derékszíjjal való ellátása. Ez a teiv megvalósulása esetén nagyban előse­gítené azt, hogy a zászlószentelésen kiállí­tandó formaruhás frontharcos század tényleg dísze legyen az ünnepélynek. ság 10 méter, nevezési díj 3 Pengő. 3. Gyulai dij, l galamb (serie), távolség 24 mater, nevezési dij 3 Pengő. 4. Gyulai hölgyek dija páros gnlambra, tá­volság 20 méter, nevezési díj 3 Pengő. Ezutáu déliszüaet következik s a verseny délután 2 órától folytatódik : Föverseny 30 agyaggalambra, távolság 15 méter, nevezési dij 5 Pengő. 6. Föverseny 5 élő galambra, (2 hiba kizár) távolság 27 méter, nevezési dij 5 Pengő. Gjula-Kétegyháza-E1 ek 1320 i. Gyula városháza é. 745 13-26 i. Gyula Kossuth-tér é. 741 13"55 é. Kétegyháza p.-u. i. 7-10 14-25 é. Elek községháza i. 6-40 Menetjegy Két egyházára P 1'50. Elekre P2 — Tértijegy: „ P2.40. „ P3 — 7. Vigaszverseny 1 éiögalambra, távolság 20 - méter, nevezési dij 3 PeDgö. A programmszerinti versenyszámok lebonyo­lítása után ponleok. Minden a versenyre vonatkozó felvilágositást- megad dr. Haviár Lajos, tb. főszolgabíró Gyula megyeháza (telefon 2.) Az élöjelekböl ítélve a verseny nagy siker­rel biztat és n igyon valószínű, hogy a vidéken ritkán látható sajátos sportesemény megtekintésre- vármegyénkből és az ország más vidékeiről is sokan fognak Gyulára utazni. EGÉSZSÉGÉT ■■—■■«ni« mi—» VÉGI, BETEGSÉGÉT 0YÖGVITJA ammmmmmmmmmm a Mohai Ágnes-forrás természetes szén­savas ásványvize. Orvosilag mvalva van: Emésztési zavaroknál, a légzési szer­vek hurutos bántalmainál Hatásos a hugyutak hurutjainál, vesekőbántal- maknái és köszvényes bajoknál. Jó eredménnyel használható a vegetativ idegrendszer, -- csalánkiütések, asthma és egyéb túlérzékenység okozta — betegségeknél. Csökkenti a gyomorsav fokozott képződését, akadályozza a gyomorégést. Ajánlatos gyermekeknek is. KITŰNŐ ASZTALI- ÉS BDRV1Z. A hazai Mohai Agnes-iorrás gyógy­vizét népszerű árban forgalomba hozza a Mohai Ágnes-forrás kezelő- sége, Moha, Fejér m. Kapható minenütt. — Lerakat Békéscsabán Kővári és Szelner-cégnél. Vendéglőben is kifejezetten 587 5-10 Mohai Ágnes-győgyvizet kérjen. Vármegyei kis| hírek Békéscsaba: Kocsmai összeszó lalkozásbói kifolyólag meg'bicskázták a kocs­mából kilépő Nyistyár András nevű fiatal­embert. — Megalakulta Békéscsabai Öreg diákok Egyesülete. Oros h á z a : A Pipis-malomban tűz ütött ki. Öt tűzoltó füstmérgezést szen­vedett. V é s z t ő : A vésztői állami csemetekert öntözőberendezését 1500 pengős végösz- szeggel a gyulai Bekker Antal cég készti el. Értesíti ük főszer­s a nagyérdemű közönséget, hogy jun.us hő l-lől üzletünket csemege- és élei­miszer árusításra ki I í Bend üőviteftük. 1 Meglepően olcsó áruk! I Megrendelést készség- 1 gél házhoz szállítjuk 606 2-8 cv tp* WííartjSl laniiiiti-iir. HÍYILT-TÉB. E rovatban közéltekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Felhívom a kereskedők figyelmét arra, hogy feleségemnek semmiféle hitelárut ne szolgáltassa­nak ki, mert érte felelősséget nem vállalok. Gyula, 1937. junius 7. Szilágyi György, 610 1—1 Gyula, Vár-utca 23, BÉKÉS politikai aapilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA. A nemzetiek rohama oly erőteljes volt, Bajtársi parancs formájában kapták meg beosztásukat a zászlószentelési ünnep­ségre a gyulai frontharcosok Megállapították a június 13-i galamblövő- verseny részletes programját 1. Tagverseny 1 éiögalambra, Távolság 24 méter, nevezési dij 2 Pengő 2. Megnyitóverseny 15 agyaggalambra, távol­lüávaut. autó buszmenetrend. Érvényes 1937. május 22-től 1937. október 2-ig. Gyula - Békéscsaba •4­5-30 10-20 12-40 indul Gyula városháza érkezik 8"55 1310 555 10"55 1310 érkezik Békéscsaba Csaba szálló indul 8-25 12-45 11-00 55 Békéscsaba MÁV. p.-u. yy---*--­12-39 *-j- VI. 27.—ÍX. 8 közötti v.-napokon és ün.-napokon közi. Menetjegy l'iO P. Menettj. P90 P. Gyula—Szeghalom—Püspökladány—Hajdúszoboszló -Debrecen 1 X 5 t 5a j 12-40 indul Gyula városháza érkezik 8-55 —"— —• _ 6-05 13-20 55 ! Békéscsaba Csaba-szálló „ 8-15 18 05 21-20 6-23 1339 éri ezik Békés indul 756 17-47 21-02 639 1 13*55-5 Mezőberény 7-40 17-31 20-46 7'23 14-40 í. „ Szeghalom p.-u. 55 6'53 16-47 20-02 7-53 1 15"05 Füzesgyarmat 625 16-17 19-32 8 33 I -­•>5 Püspökladány Rákóczi-szálió 55 —"— 15'37 18-52 915 95 Hajdúszoboszló 55 — ■ — 14 53 18-10 9-55 1 55 Debrecen Arany Bika-szálló 55 — *-­14-15 17-30 X csak hétköznap közlekedik, t csak vasár és ünnepnap közlekedik, az 5 és 5a járatok Bé­késcsaba p.-u-n adnak csatlakozást a 18'30, illetve 21.47 órakor induló vonatokhoz. Menetjegy: Békésre P 1*70 Mezőberénybe P 2T0 Szeghalomra P 3‘90 Tértijegy: „ P 3"20 Tértijegy „ ' P 3 80 Tértijegy „ P 6 — Menetjegy: Füzeseyarmat P 4" Hajdúszoboszlóra P 6’50 Debrecenbe P 7'50 Tértijégy: „ P 7’20 Tértijegy „ P 11'— Tértijegy, P 1.3‘—

Next

/
Thumbnails
Contents