Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-01-17 / 13. szám

4 BÉKÉS 1937 január 17 A GYULAI CSIZMADI ATÁRSUL AT hagyományos I I n i ■ w ä fm £937« január 24-én tartja K & i Ai I az Ipartestaiet összes helyiségében ■■■■■■■■■■■■" BAKRÓ JÓSKA és zenekara muzsikál. 1544 1—2 Majd százezerre növekedett Gyulán a szentáldozások száma (A „Békés“ munkatársától.) A keresztény és keresztyén egyházak összeállították az el­múlt év hitéleti adatait, amelyek tanúbizony­ságot tesznek mindkét vezető egyháznál a hitélet örvendetes javulásáról. A református egyház adatai szerint a megkonfirmáltak száma 1935-ben 140, 1936-ban 76 egyén volt. Úrvacsorában részesült 1935-ben 1527, ezzel szemben 1936-ban 2073 egyén, mely utóbbi szám a gyülekezet 30° 0-ának felel meg. A róm. kát. egyháznál a szentáldozások száma 1935-ben 83.612, mig 1936-ban 91.209 volt. A húsvéti szent gyónást 1935-ben 4625, mig 1936-ban 5100 egyén végezte el. (A „Békés“ munkatársától.) Beavatott helyen arról informáltak bennünket, hogy a gyulai iparosok által annyira hőn óhajtott postapalota építését egyelőre fedezet hiánya miatt bizonytalan időre el halasztották. (A „Békés“ munkatársától) A gyulai törvényszék szombaton vonta felelősségre Sós János karcagi marhakereskedőt, mert Gerendáson 1834. évben Zsilák Mártontól fel­vett száz pengőt üzleti célokra, de a pénz­AHYAKÖHYVI HIKEK. 1937 január 7—14-ig. Születtek: Arató Terézia atyja ifj. Sándor, anyja Gara Erzsébet Nagyfenék 12, András Zoltán atyja István, anyja Fábry Ilona Keskeny utca 9, Kiss Katalin atyja János, anyja Szikes Katalin Temető utca 10, Gazsó Juliánná atyja József anyja Ötvös Erzsébet III. kér. Templom utca 5, Ábrahám Gabriella Terézia atyja György, anyja Törők Margit, Kosár utca 15, Titz Ferenc atyja Ferenc, anyja Metz Anna Kneifel utca 5, Heu- schmiedt Gergely atyja Gergely, anyja Szabó Ilona Kisfaludy utca 49, Gyarmati Gábor atyja Gábor, anyja Tar Mária Siórét 72, Rózsa Erzsébet atyja János, anyja Szabados Anna gr. Széchenyi István utca 26, Dobos Erzsébet atyja Ferenc, anyja Kerezsi Juliánná Pozsonyi utca 15, Kováts Alexandra Éva Klára atyja Béla, anyja Szujovszky Lilla Templom utca 17/a, Kovács Károly auyja Anna Vésztő, Szekér Éva atyja József, anyja Árva Margit Józsefszanatórium, Brád Terézia Erzsébet atyja ifj. Mózes, anyja Kiss Zsuzánna Arany János utca 73, Góg Terézia atyja ifj. József, anyja Sándor Terézia gr. Wenckheim Frigyes utca 42, Juhász György atyja Mátyás, anyja Tarkó Erzsébet Attila utca 17, Szilágyi Mária anyja Mária Sarkad. A fent közölt szentáldozások száma a következőképen oszlott meg: Anyatemplom 46.500 Kórház 15.824 Józsefváros . 8.500 Szalézi, intézet 10.000 Szanatórium . 5.284 Irgalmas nővérek szent szivház 2.830 Erzsébet szeretetház 1.395 Gyulavári 326 Szentháromság kápolna . 50 A posta- és távirda-hivatalok korszerű átalakítása azonban ez évre tervbe van véve, amely cca. öt-hatezer pengőt fog juttatni meg­valósulás esetén a kisiparosoknak. bői csak 35 pengőt fordított eredeti céljára, a többit pedig elköltötte. A gyulai törvényszék ezért Sós Jánost jogerősen egy hónapi és tizenöt napi fogházra ítélte. Házasságot kötöttek: Uhrin András-Szász Terézia Kerecsényi utca 2. Elhaltak: özv. S. Tóth Jánosné Jámbor Rozália 78 éves Sáros ucca 16, Szűcs Bálint 66 éves Dévaványa, Kovács Juliánná Terézia 11 hónapos Kossuth tér 15, Dobay Ferenc 71 éves Városház utca 7, Lendvay Sándor 59, éves Hon­véd utca 6, Kiss Sándor 18 éves Dömény utca 3. A Hungária Malom Kossuth-téri üzletében (Schilinger-ház) igen szép és ízletes r 8° n-* péksütemény kapható darabonként 3 £ i ilérért A magyar nóta nagymestere, ; eis 2-2 a hegedű virtuóza,-------- Oláh Imre ve ndégprimás mutatkozik be zenekarával szombaton este a Tokaji Borozóban hal­—'j vacsora keretében. löjjön el! Felejthetetlen élményben lesz része. Zsinagógában gyilkolt (A „Békés“ munkatársától.) A munká­csi zsinagógába Gottesmann Dénes a reggeli imáját végző Ackermann Izsó borkereskedőt doronggal agyonütötte. Döntő harcok a spanyol frontokon (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A nemzeti csapatok Malaga közelében nagy győzelmet arattak, elfoglalták Estapone városát. Bilabao körül heves ágyuharcba bocsájtkoztak a szem­benálló spanyolok. Legújabb jelentés szerint az angolokon kivül a franciák is flottagya­korlatokat rendeznek a Földközi tenger partján.------□□□-----­A franciák és a Habsburg-dinasztia (A „Békés“ tudósítója jelenti) Párisban a tüzkereszt-képviselők vitaestet rendeztek a Habsburg-restauráció kérdéséről, amelynek során Paul Cleiser olyan államszövetséget képzelt el, amelyben Magyarország, Csehor­szág és Ausztria foglalnának helyet a Habs­burg-dinasztia alatt.Hangoztatta, hogy a trianoni béke, mint a magyar kisebbségek millióinak panasza bizonyítja, nem oldotta meg a nem­zetiségi kérdést. RÁDIÓ Január 17, vasárnap. BUDAPEST I. 9.30. Hírek 10. Református istentisztelet. 11. Egyházi ének és szentbeszéd. 10.20. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12.30. Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 2. Hangleme­zek. 3. Mivel pótolhatjuk az elmaradt őszi veté­seket tavasszal. 3.50. A rádió szalónzenekara. 4.50. „Körmöcbánya “ Hercsuth Kálmán ny. tan­felügyelő előadása. 5.20. Öreg cigányprímások zenekara. 6.30. Az elveszett mese. 7. Gyenge Auna énekel, zongorán kisér Polgár Tibor. 7.40. „Rang és mód.“ Színmű 3 részben, 9.40. Hírek, sporteredmények. 10. Jávor Sándor jazz-zenekara. 10.40. A 2. honvédgyalogezred zenekara. 00.05. Hírek. Január 18, hétfő. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrend. 10. Hírek. 11.10, Nemzetközi vizjelzöszolgálat, 12. Déli harangszá. Idöjárásjelentés. 12,40. Hírek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16.45, Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek, 00,05. Hírek. 10,20. Főúri vagyon a tudomány szolgálatá­ban. 10.45. Mit viselnek a bálokon ? 12,05. A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. 1.30. Szmirnov Szergej balalajka-zenekara. 4.10. Asszonyok tanácsadója, 5, Koromzay Dénes mély­hegedű-számai zongorokisérettel. 5.30. A párisi tőzsde a hatvanas években. 6,50. Horoggal a jég alatt. 7.20. Az Operaház előadásának ismertetése. 9. Hírek. OMö.'.Hirek, időjárásjelentés. 10.40. Kiss Béla és cigányzenekara. 11. Ottlik György dr. olasznyelvü előadása. 48.—1937. szám. Az evangélikus templomban f. hó 17-én (vasárnap) az istentiszteletek sorrendje a követ­kező : délelőtt 10 órakor istentisztelet, prédikál Rohály Mihály lelkész, fél 12 órakor a József- szanatóriumban, délután 3 órakor a kórházban, este 6 órakor a templomban lesz istentisztelet igehirdetéssel. Összesen: 91.209 Bizonytalan időre tolódott ki a gyulai posta­palota építése A gyulai törvényszék sikkasztásért fogházra ítélt egy márkakereskedőt m -.................. ..................—....— .................= MI lesz február elsején?

Next

/
Thumbnails
Contents