Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-05-30 / 119. szám
LX1X. évfolyam 119. szám gyula, 1937. májas 30 vasárnap DP FT? C •DiZsivHfO Szerkesztőség és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Előfizetés egy hóra helyben Főszerkesztő; 1.50, vidéken 1.80 pengő DOBAY FERENC ^ j Egyes szám ára 8 fillér Erős külpolitika Nemcsak a szorosan vett politikai élet, de az egész közvélemény nagy jelentőséget tulajdonit a parlament egyik utóbbi ülésén elhaugzott külügyminiszteri expozénak. Ez a beszéd a külügyminisztérium költségvetésének vitája kapcsán hangzott el s olyan széles mederben tárta fel mindazokat a külpolitikai problémákat, amelyek Magyarország sorsával összefüggenek, hogy valóban tiszta képet nyerhettünk arról, milyen súllyal esünk latba ma Európában. Kánj'a külügyminiszter erre a kérdésre igy válaszolt: „Magyarország külpolitikai helyzete megerősödött.“ Most nem csupán arról a baráti helyzetről szólunk, amely velünk szövetségbe, vagy szerződési kötelékekben álló országokkal kapcsolatban létesült, hanem annak szignaturáját ellenfeleink s a köztünk íenálló viszonylat tekintetében is úgy jelölhetjük meg, hogy „a közeledési készség szomszédainkhoz egyenes arányban no po iciónk megszilárdulásával. “ Amikor erről Kánya külügyminiszter parlamenti expozéjával kapcsolatban — pontosan ragaszkodva az ő irányelveihez — szót teszünk, adódik, hogy szomszédaink helyzetéről is beszéljünk. A kisantant államszövetség tagadhatatlanul erötényezöként áll fenn ma is, tehát önámító magyar politika volna az, ha bizonyos mutatkozó tüneteket tekintve elfogadnánk azt a beállítást amely szerint ez az államszövetség bomlásnak indult. A külügyminiszter erre vonatkozólag azt mondotta, hogy karöltve küzdő országok szövetsége nem egykönnyen esik szét, a lemorzsolódás mindig csak lassan és fokozatosan megy végbe. Bizonyos azonban, hogy a kisantant ma már nem az a hatalmi tényező, amivé nőni akar. Emlékezzünk arra, hogy néhány évvel ezelőtt nagyhatalmi súlyról ábrándozott s amikor ezek a magasratörö célok megmérettek, kiderült, hogy hiába hivatkoznak 45 milliónyi lakosságra s bizonyos felfokozott erőforrásokra, nem tudták megvalósítani törekvésüket. A terv meghiúsult, mert bár kitartanak a mai napig a Magyarország elleni egységes fellépésben, de amint nem rólunk van szó csupán, összeütközésbe jutnak egymással. Erős ellentétek választják el például Csehszlovákiát Jugoszláviától a Németország felé kialakuló viszony tekintetében. De ugyanez a taszító erő mutatkozik közöttük a Csehszlovák-Szovjet politikai barátság miatt is. A vágyott uj statútumot nem tudták tehát létrehozni se politikai, se gazdasági, se katonai együttműködés tekintetében. A prágai iránytól legjobban eltávolodott Jugoszlávia, amely tudvalévőén még a diplomáciai viszonyt sem állította helyre Szov^ jetoroszországgal. Ellenben létrehozta a bolgár barátsági szerződést, nemrégiben pedig Olaszországgal kötött egyezményt s megállapítható módon javult a viszony a magyar—jugoszláv relációban is. Ez a helyzet ma a környező államok helyzetét tekintve, s ha ebben a dunai államokat közvetlenül érdeklő országok problémáit is bonckés alá vesszük, azt állíthatjuk, hogy a tövisekkel teli kérdésekkel már ma foglalkozni lehetne dacára annak, hogy a dunai medencében élő népek területein sok nagyhatalmi érdek is ütközik. Kánya Kálmán külügyminiszter arra a kérdésre, hogy vájjon a fenálló nehézségek ellenére a jelen pillanatot alkalmasnak lehetne-e találni a közeledési kísérlet folytatására, maga is igennel válaszolt. Aki nem ringatja magát illúziókban és a realitások talaján mozog — és ezt nekünk magyaroknak jól eszünkbe kell vésni, — ma nem álmodozhat messzemenő kombinációkról, ellenben meg kell elégedni azzal, hogy becsületes kompromisszumokkal sikerül Magyarország és a szomszéd államok között normális kapcsolatokat létrehozni. Ennek mi őszinte, minden hátsó gondolat nélküli szorgalmazói vágjunk, de természetesen az egyenjogúság alapján, amikor Magyarország nem kénytelen csupán aprobáiássai ellátni olyan megállapodásokat, amelyeknél az ó véleményét komoly mérlegelés tárgyává nem teszik. Magas lóra nem ülhetünk s nem is jó soha lekicsinylő állapotok alapján véleményeket kialakítani, de az utóbbi évek gondos mérlegelése és helyes külpolitikai irányvezetés után eljutottunk oda, hogy külügyminiszterünk báirau tehette meg az Ország- házban azt a nyilatkozatát, hogy Magyarország külpolitikai helyzete az utóbbi evekben javulást mutat. Ez nem azt jelenti, hogy minden eshetőség ellen biztosítva vagyunk, de tény, hogy a kisantant egyeduralmának megtörése a DunameSzombaton délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek között, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében nyitották meg a Magyar Királyi Hadinrazeuinot. Vasárnap, a Hősök Emlékünnepén a nagyközönség számára is megnyitja kapuját ez a minden tekintetben gyönyörű múzeum. Harminchat terem, tele fegyverekkel, egyenruhákkal, képekkel, szobrokkal, olyan színes és változatos képet nyújt, hogy szinte nehéz egyszerre felfogni az egész kiállítást. 1715-től, Mária Terézia korától egészen a világháborúban használt fegyverekig i minden kornak megtaláljuk a maga külön- | Az Országos Frontharcos Szövetség Gyulai Főcsoportja ez év junius 20-án tartja fényes ünnepség keretében zászlóavatási ünnepségét. A zászlóanyai tisztségre vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispán nejét sikerült megnyerni a gyulai frontharcosoknak. Érthetően nagy feltűnést keltett a Békés minapi cikke, amelyben arról adtunk számot, hogy megvan annak a lehetősége, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézet az öregségi és rokkantsági alap terhére Gyulán bérházakat épitsen. A Békés cikkét magával vive dr. Fábry Ferenc ügyvezető az OTI országos igazgatóságának elreferálta az ügyet. Ott kijelentették, hogy elvileg a dolognak semmi akadálya nincs. Megfelelő előfeltételek fennforgása esetén az OTI hajlandó építkezni. A vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy a Társadalombiztosító csak úgy mehet bele ilyen építkezésekbe, ha a befektetett tökének 4 százalékos jövedelmezősége mindig és minden körülmények között biztosítva van. Ezt a minimális, de egyben maximális jövedelmezőséget semmifele előre nem látott ok sem csökkentheti. Ha ez a lehetőség biztosítva van, semmi sem áll útjában az építkezések megkezdésének. Sajnos, ennek az aránylag mérsékelt jövedelmezőségnek a biztosítása nem a legkönnyebb dolog. Az országos igazgatóság megállapította, hogy egy évvel ezelőtt ez az óhaja a gyulaiaknak sokkal könnyebben lett volna teljesíthető. Azóta nagy emelkedések állottak be a munkabérek terén; a kartellek pedig hihetetlenül felemelték az anyagárakat. Az OTI csak a legmodernebb, minden komforttal ellátott lakásokat épit: villany, vízvezeték, a szobákban parkett, a mellékhelyiségekben higiénikus gummipadlók, természetesen fürdőszoba feltétlenül beletartoznak az építkezésekbe. dencében javított a népeknek egymáshoz való közeledési esélyeit. Magyarország a tárgyalási hajlandóság legvégső határáig elments tulajdonképpen még feltételeket sem állítottunk a tárgyalófelekkel szemben, csupán azt követesük, hogy azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kisautant szerződésileg vállalt, azokat tartsa is be. legességeit. A magyar honvédnek van kegyeletes emlék állítva mindenütt ebben a gyönyörű múzeumban. Meghálálhatatlan érdemeket szerzett vitéz Aggházy Kamill ezredes, a muzeum igazgatója, hogy végre megnyitotta ezt a várva- várt múzeumot, amely tanit és nevel, figyelmeztet a múltra és ösztönöz a jövőre. Komoly örömben lesz részük mindazoknak. akik felkeresik, hogy végigjárják termeit. Komoly örömben lehet része Budapestnek is, hogy a magyar katona kiválósága ismét megajándékozta egy uj értékkel. A zászlószentelési ünnepséget az agilitásáról közismert Antalóczy Nándor vármegyei főlevéltárnok elnöklete alatt külön bizottság intézi. Legközelebb részletesen beszámolunk a bizottság eddigi munkájáról. Az OTI mindezeket figyelembe véve, a vidéki alacsonyabb munkabérekkel is számolva az épületek teljes elkészültét harminc pengő légköb- méterenkinti árban számolja. Az intézet vezetősége ugyanis eddig szerzett tapasztalatai alapján arról győződött meg, hogy ha eredetileg kisebb légköbméterenkinti lárat számítanak is a vállalkozók, mire az épület ekészül, a pótköltségvetésekkel mindig felemelkednek annyira az árak. Mármost — mondja az országos igazgatóság — ha a legkedvezőbb lehetőséget vesszük figyelembe és — amint ez több helyen már megtörtént — az intézet a telket ingyen kapja, a felépítendő bérházakban a lakásbérek alábbiak szerint alakulhatnak : egy teljes komfortal ellátott, egészen modern másfél szobás (tehát szoba, aikov) minden mellékhelyiséges lakás évi bére 600 pengő lenne, egy 2 szobásé 900 pengő, egy 3 szobásé 1200 P. Ennél nagyobb lakásokat az OTI nem épit. Ezek ti- pugházak. melyek a lehető legmegfelelőbbek a lakók és a bérbeadó intézet szempontjából is. Egy bérházban legalább 30 lakásnak keli lenni, ezen alól a lakások mégjobbaD megdrágulnának. Elengedhetetlenül szükséges, hogy legalább ennyi számú bérlő jelentkezzék és pedig vissza nem vonható bérletvállalási nyilatkozatot tegyen. Ha a telket az iutézeknek keli megvennie és ha a közmüvek nincsenek közvetlenül a teleknél, az építkezés és a bérösszeg is emelkedik. Mikor a kérdést Fábry dr. ügyvezető felettes hivatali hatóságánál előterjesztette, az első kérdés az volt, hogy Gyula hányadik lakásbérosztályban Horthy Miklós kormányzó jelenlétében nyitották meg szombaton a Hadi múzeumot Június húszadikán szentelnek zászlót a gyulai Frontharcosok A zászlóanya vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispán felesége Elvileg már nincs akadálya az OTI gyulai bérházépítkezésének, de...