Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-01-10 / 7. szám
2, Pftlilihai napilap S/,erkesdőség ős kiadóhivatal Gyula Víírosház-utea 7 szám Telefon 32. Csekkszáír 54092. Főszerkesztő: DOBAY FERENC Felelős szerkesztő: DOBAYJENŐ f LXIX évfolyam 7. szám Vasárnap 1937 Január"lO Előfizetés egy hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér f DOBAT FERENC 1865-1937 Bármily fájdalmas és bármily hihetetlen is, Dobay Ferenc már nincs az élők között. Nem látja senki többé meggyfa botocskájával végigsétálni a Városház-utcán, nem látja senki szelíd szemeit és nem hallja többé szelíd hangján senki sem beszélni. Eltűnt közülünk, elment az égi mezőkre s azóta már ott igyekszik valahol felettünk a csillagporos tejuton s ősz fején az Isten tekintete pihen. Megy azok közé, akik felett Ő ejtett könnyet, megy azokhoz, akiknek szellemét Ó őrizte itt közöttünk, szive jóságában és elméje miveltségében. Milyen tragikusan szép, hogy a szive ölte meg. A szivében élt, a szivében halt meg s a mi szivünkben él tovább. Az Ő száján nem volt frázis a szeretet, az Ő élete a szivében volt otthon, a hitvestársi, a szülői és a baráti szeretet- ben, a szép, a nemes és a jó tiszta és rajongó szeretetében. A nagyok közül való volt, aki mélyen magyar és mélyen emberi szempontok szerint mérlegelt és Ítélt minden vonatkozásban s aki kötelességeit is e tiszta és előkelő szempontok szerint szabta meg önmagának. Ez tette szivét mind gazdagabbá a szeretetben, életét a bölcsességben s elméjét a tudásban és csak ez állandó gazdagodáson át érezte kötelességét híven teljesíteni hazájával, családjával, önmagával és Istenével szemben. Jól akart sáfárkodni és jól is sáfárkodott. íróasztala most elárvultán hallgat. Minden olyan végtelenül szomorúan néz, ami az asztalán áll. A Gutenberg-szobor, a Kossuth-szobor, egyik a szellemi haladás, a másik a nemzeti és egyéni szabadság szimbóluma. Szomorún fekszik minden kis tárgy, amelyek mindennapi életének szoros tartozékai voltak. Minden Ő róla beszél, minden csak azt ismétli, hogy már nincs többé, hogy nem jön ki már reggelenkint kedves köszöntéssel munkaasztalához, hogy nem gyűlnek asztala köré többé a barátok s' nem tartja őket többé derűtől sugárzó szavakkal, tudást és elmélyülést reveláló fejtegetésekkel. Nem szól többé az áhi- tatos tisztelet hangján az irodalom és a művészet nagyjairól, a múlt történelmi hivatottságu és nála mindenkor otthont talált színészeiről, a múlt tör- ténelnii és tárgyi örökségeiről és semmi dolgáról immáron az életnek. Elnémult a számunkra, Mikszáthot, Aranyt, Gárdonyit idéző, lélekben és szellemben velünk rokon alakja eltűnt közülünk. Mint ahogy azonban a napfény tovább él a növényekben, fákban és minden organizmusban, amelyre ráhullt, úgy él bennünk is tovább az Ő szeretetének, jóságának és bölcsességének fénye, nemes életének tiszteletet parancsoló és példára kötelező emléke. S éz áz egyetlen, ami vigasztalhat minket, kik árván itt maradtunk. Az a tudat, hogy lelke velünk van, hogy mindannyian jussoltunk szive és szelleme kincseiből s e kincsek olyan értékek, amelyek maradandóbbak minden múlandó drágaságnál. Jó tudni, hogy az élet küzdelmes utjain örökül hagyott emléke fáklyaként világol lépteink elé s jó tudnunk az 0 példáját, hogy miként lehetünk méltók a megbecsülésre. Még néhány óra s tisztes urunk, Dobay Ferenc ur, kinn nyugszol a csendes temetőben. Lehullnak Rád a súlyos rögök, elhangzanak feletted a requiem szivettépő hangjai s magadra maradsz koporsó-szobácskádban. Kezeid a kegyelet szépen imára kulcsolta, talán, hogy halálodban is értiiuk imádkozz, az élőkért. Fekszel és álmodsz, időtlen és szépséges álmot az életről, arról, amit itthagytál s arról, amiről életedben is álmodoztál. Alszol, elpihent testedben dermedten áll a szived, Isten remekműve, életed és halálod. Öreg gazdánk, nesztorunk, Isten Veled ! Nagy Gitsstáv. Dobay Ferenc 1865-ben született Gyulán. Édesapja Dobay János, nemcsak Gyulán, hanem egész Békésvármegyében az egyedüli könyvnyomdatulajdonos és évtizeden át a „Békés“, mint az egyedüli lap kiadója s ugyancsak évtizedet meghaladó időn a községből rendezett tanácsú várossá alakult Gyulának, nagy érdemeket szerzett polgár- mestere volt, aki másodszülött Ferenc fiát, miután az elemi és polgári iskolát, majd Verseczen a kereskedelmi akadémiai tanfolyamot elvégezte, fia hajlamának is megfelelően saját ipari foglalkozására tanitotta ki. Dobay Ferenc nemcsak a könyvnyomtatás, hanem Becsben — ahol éveken át e célból lakott — a betiiöntés mesterségét is kitanulta s mindkét minőségben Budapesten a legelőkelőbb nyomdákban működött, annyira kitanulta mesterségét, hogy méltán sorolták az ország legképzettebb könyvnyomdászai s dúsan felszerelt nyomdáját a vidék legkiválóbbjai közé. A könyvnyomdászat mellett könyv- és papirkeres- kedést, azonkívül pedig könyvkötészetet is rendezett be, melyekkel apja halála, tehát negyven esztendőt meghaladó időn át élén állott messze vidék hasonló üzleteinek. 1894-ben nősült és nejével Uferbach Rózával negyvenhat esztendőt meghaladó időn át élt zavartalan, boldog házasságban, amely frigyökből négy gyermekük született, akik a porig sújtott özveggyel fájó szívvel gyászolják a szerető kedves apa halálát. Előkelő kereskedői s iparosi érdemeinél fogva a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület már négy évtized előtt igazgatósági tagjai közé választotta, mint iparos és kereskedő Gyulaváros legkiválóbb polgárai közé tartozott és évek hosszú során át a Polgári Kor és Újvárosi Olvasó Kör, nemkülönben az Ipartestület elnöke volt, amely tisztekről visszavonulva, ezen egyesületek mindegyike diszelnökéül választotta. Dobay Ferenc már évek óta nem volt teljesen egészségesnek mondható. Komoly beteg azonban két hónap előtt lett és állapota már hetek óta válságosra, fordult, úgy hogy halála, mely folyó hó 8-án este hét órakor következett be, nem jött váratlanul, de , porig sújtja szeretteit, rokonait, barátai s ismerősei széleskörű nagy táborát. I
