Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-12-29 / 294. szám
1937 flepeniber ISO szerda f K jpkeszMtaég és kiadóhivatal tiyssííi VárostiAz-utea 7 ssóm Telelőn liyuiH 32. ■■I MVjMHi Politikai napilap Főszerkesztő: ÖOBAY FERENC LXBX. évfolyam 294. szám Előfizetésűegy Lhőra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Hétköznapok A naptárban a piros szint felváltotta a szürke, vagy fekete, az ünneplő hangulat helyébe a hétköznapok munkás sorozata következik. Az egyidőre letett szerszámokat ismét felvesszük és megyünk tovább az élet robo- tos utján. Sokan — sajnos — az ünnepi hangulatból semmit sem hoznak magukkal, hanem lelkűkbe ismét tanyát ver a mindennapok unottsága, szeretetlensége. Lelkűkben semmi szeretet nem parázslik, de a gyűlölet izzik alattomosan a hamu alatt és arra vár, hogy egyszer lángralobbanva elboríthasson és elemészthessen mindent, ami szép és értékes ezen a földön. A magyar jövő építése szempontjából pedig nem csak ritka piros betűs ünnepek hangulata kell, hogy időnkint lábhoz süllyessze a gyűlölet egymásnak szegezett fegyverét, hanem a hétköznapokba is ünneplő lélekkel kell megindulnunk a magyar jövő munkálá- sának utján. Vezérnek, közembernek egyaránt fel kell venni a munka zubbonyát, de lelkünk ünnepét nem szabad elszürkiteni. A szeretet, az egymás megbecsülése, az áldozatkészség nemcsak rövid időre betérő szállóvendégek, hanem lelkünk állandó lakói kell legyenek és életünk, munkásságunk állandó irányitói. Nemcsak figyelmünket p:llanatokig lekötő, nemcsak zaklatott idegeinket néhány órára elzsongitó misztikumnak kell lenni az ünnepnek, hanem erőgyűjtésre alkalmas megálló, számonkérés, melynek emlékező világánál megkell látnunk és ismernünk életünk eddigi irányát és meg kell ismernünk a követendő célt is. A vezetőknek talán inkább számot kell vetni sáfárkodásukkal, mint a tömegek ezreinek, de a munkás oszlopok minden egyes tagját is át kell hatnia annak a tudatnak, hogy az ő munkájára is elengedhetetlenül szükség van, az ő lelkesedése éppen olyan fontos tényező a nemzetépités nagy munká jában, mint minden egyes társáé, mint a munkás ezrek együtteséé. Hiába a vezetek zsenialitása, hiába a legtökéletesebb elgondolás, ha munkás ezrek gyűlölt rabszolga munkának veszik hivatásukat, az eredmény nem lehet más, mint jól-rosszul összetákolt együttese annak a tervnek, melyet elgondolói ma gasztosnak szántak és amely hivatva lett volna esetleg a szebb magyar jövőt megvalósi tani. Azzal ugyanis legyünk tisztában, hogy mi még nagyon elején vagyunk annak a munkának, melynek végén ott virul az igazi magyar ünnep pirosbetüje. Csakhogy az ünnepek nyugalmát és örömét a munkás hétköznapok fáradalmával kell kiérdemelnünk. Természetes, hogy a magyar hétköznapok komorak még, terheik nagyon nagyok, de ezl a hangulatot, ezt a terhet ell kell viselnünk és minden erőnk megfeszítésével tovább vinnünk, amig majd felbug az ünnepet jelző harsona és letehetjük terhűnket, pihenhetünk, örülhetünk. Már t. i. azok, akik fáradtak a teher súlya alatt, akik előkészítették lelkűk fájdalmával, arcuk verejtékével ezt a nagy ünnepi lehetőséget. Minden ünnep egyúttal hálaadási nap is : hálát adunk a mindenek Urának az elért eredményekért. De addig nem ünnepelhetünk, amig ezeket az ünnepeket el nem értük, amig van még gyász»lni valónk. Ma még van. Hogy még mindig van, annak nagymértékben mi is okai vagyunk. Kicsinyek nagyok egyformán. A magyar teher nagy, nagyon nagy ; mindenkinek jut belőle az összeroskadásig. Azonban ezt a terhet min denkinek viselni, vinni kell. Aki a teher alól kivonja magát, aki ezzel a becsületesen dolgozók terhét sulyosbbitja, ellensége önmagának és mindenek felett ellensége a nemzetnek, Ha megkívánjuk, hogy a munka seregei keményen dübörgő léptekkel meneteljenek a magyar boldogulás oly nehéz utján, akkor meg kel! követelnünk, hogy a sorba mindenki beálljon és benn is maradjon. Nem lehet béruzsorával terhelni a becsületes munkát csak azért, hogy maguknak nagyobb kényelmet biztosíthassanak egyesek, nem lehet tőke visszatartással gyengíteni a termelés ritmusát, csakhogy nagyobb legyen a munkanélküliség, erősebb a muukáskinálat és alacsonyabb a bér. Nem lehet erkölcstelenül meg nem érdemelt haszonszerzés céljából rontani az ország gazdasági erejét, hogy itt is a nyomor vámszedői lehessenek. Csak egy lehetséges : becsületes, ünneplő lélekkel áliani be a sorba és legerősebb munkaeszközként a becsületes szándékot vinni magunkkal. Együtt a többivel és egyet akarva küzdeni a közös célért. Mindezt azonban nem csak mint elhangzó frázissorozatot kel! felfogni, amelyet a nyilvánosság előtt talán a leghangosabban helyeselnek egyesek, a gyakorlatban azonban mindenben ennek éppen az ellenkezőjét teszik. A. Ünnepélyes és felemelő hangulatú disz közgyűlés keretében adta át Doboz község elöljárósága és képviselőtestülete december 28.-án a vármegyeháza kisgyülési termében vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispánnak díszpolgárrá történt megválasztásáról szóló oklevelet. A közgyűlésre a falu elöljáróságán és képviselőtestületi tagjain kivül megjelentek a Németországban járt munkások, valamint azoknak a kiküldöttei is, akik a földosztás kapcsán ingatlanhoz jutottak, összesen több mint hetvenen. Ott láttuk a község részéről Elekes Sándor főjegyzet, D. Komlósi Sándor községi bírót, dr. Godáu Ferenc ny. községi orvost, Surányi Károly ny. gimnáziumi igazgató, a dobozi NÉP elnökét, valamint Wenck- heim Lajos gróf, dobozi földbirtokost. Olt volt dr. Vangyel Endre, a járás főszolgabirója, a betegen fekvő alispán képviseletében dr. vitéz Pánczél József főjegyző jelent meg a vármegye vezetőtisztviselőinek élén,Szentes Károly főjegyző. D. Komlósi Sándor dobozi községi biró, a vendégek és a képviselőtestületi tagok üdvözlése után megnyitotta Doboz község díszközgyűlését, melynek egyetlen tárgyául a díszpolgári oklevélnek a főispán részére leendő átadását jelölte meg. Javaslatára Elekes Sáudor községi főjegyző vezetésével küldöttség hívta meg a főispánt a díszközgyűlésre, akit megjelenésekor felállva és hatalmas éljenzéssel fogadtak a jelenlevők. D. Komlósi Sándor felkérésére Surányi Károly mondott gondolatokban gazdag, nemes- veretü, magasszárnyalásu beszédet, melynek bevezetésében leszögezte azt, hogy egy ezeréves község hálájának és szeretetének megnyilvánulása ennek a díszpolgári oklevélnek az átadása. Ez a község m'ndig ellenzéki érzelmű volt, mert ez a község eddig a kormányhatalom megtestesüléséből csak a kellemetlenebbik részt látta és ebben a községben a kormány szónak meglehetős kellemetlen emlékű csengése volt. így volt ez mindaddig, amig a kormányzat különösen szerencsés és ihletett pillanatában egy fiatal főispánt küldött a békétlen Békés vármegye élére és most érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor arra kell vigyáznia, hogy se hizelkedőnek ne lássék, se olyanokat ne mondjon, aki másokban kellemetlen érzéseket támaszthatna. Abban a tudatban van, hogy aközéleti férfiúnak még azt is el kell viselnie, hogy néha szembedicserik. A doboziak eleinte a főispánt sem fogadták bizalommal, de aztán látták, hogy a főispán munkás hétköznapok józanságával kell mérlegre tenni mindenki munkásságát és magaviseletét. Aki nincs velünk, ellenünk van. Aki pedig ellenünk van, annak nincs helye sorainkban, de nem lesz helye majd ünneplésünkkor sem. Nincs drágább értékünk, mint boldog Nagymagyarország, amely édes ottho na lesz majd minden hü fiának. Az aztán egészen természetes, hogy aki velünk van a munkában, a hétköznapok egyhangú szürke ségében, az velünk lesz az ünnepi hangulat gyönyörűségében is. Aki szenvedte a munka terhét, az örüljön a munka gyümölcsének. A termést azonban szigoruau és féltékenyen meg kell védeni az élősködők kapzsiságától, a nagyhangú törtetőktől, a gonosz demagógoktól. Csak magyar lelkek, csak igazán, a nehézségek között is ünnepelni tudó magyar lelkek méltók arra, hogy együtt örüljenek az örülők- kel, mert ők együtt sírtak a sírokkal. nem jár koturnuszban, Ígéreteiben óvatos és látták, hogy a főispáni ablakokról lehullt a régi, sűrű fény- és zajfogó saisi fátyol, a főispán kinyitotta az ajtószárnyakat és ámuló szemmel látták a bibliai feliratot : Jöjjenek hozzám azok, akik szomorúak és fáradtak. És azok jöttek. Az élet megtaposott nyomorultjai megmutatták sebeiket. A kitárult ajtókon bezúdult a trianoni nyomorúság könnytömege. A doboziak kétségbeesett hangulatban, csüggedten várták az Isten Ítéletét, csak a főispán állott a gáton és keményen vezette lámpását magasra tartva a mentőexpediciót. Addig járt-kelt, zörgetett, ainig megadatott néki az öt sovány hal, melyből egy egész községet kielégített, igy az inségakció keretében solf: munkaalkalurat teremtett, majd Magyarország más vidékein keresett munkát a doboziaknak. Németországba is kijuttatta a dolgozókat és szabadságidejét arra használta fel, hogy bebizonyítsa az idegenben kenyeretkeresőknek, hogy az anyaország nem felejtkezett el róluk. A gazdasági élet felpezsditésére a szövetkezetnek olcsó kölcsönt szerzett, hozzájuttatta a községet egy mozgószinházhoz és az évtizedek óta hiába sürgetett doboz—csabai autóbuszjárat létesitését is megvalósította, hogy a gyermekek iskoláztatási lehetősége biztosittassék. A főispántól tanulta meg a község népe, hogy a kormányhivatalok hangyabolyok, melyekben szorgalmas munka folyik a magyarság érdekében. Most már mi is látjuk, hogy a mi hajónk kapitánya és tisztjei nein idegen kalózok, hanem lelkes magyarok. És mindezeknek a meglátása nagy haladás a nemzeti egység, a sóvárgott összefogás gondolata felé. Aki ezt meg-tudta valósítani, az előtt mélyen meg kell hajtani fejünket. Kéri, hogy a főispán fogadja a község díszpolgári oklevelét olyan szeretettel, mint amilyen büszkék lesznek ezentúl a doboziak arra, hogy a főispán a község polgára. Legyen meggyőződve a főispán arról, hogy a doboziak a sors minden változásai között tárt ajtókkal és szívvel várják. Surányi Károly befejezésül felhívta az egybegyűlteket, hogy ősi szokás szerint háromszoros éljent kiáltsanak a főispánra. Lelkes és hatalmas taps követte a felszólalást, melynek csillapultával- dr. vitéz Pánczél József vármelyei főjegyző üdvözölte a főispánt a vármegye tisztikara és a törvény- katóság nevében, mint aki szívósan küzd és tesz meg mindent a vármegye közönsége érÄ közéleti férfiéinak csak egy célja lehet, csalt ep;y Igax nt ja a »Iker felé : a szigonian vett közérdekek ssolgiíkía — mondotta a féispán a dobozi díszpolgári oklevelet áladé közgyűlésen
