Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-12-29 / 294. szám

1937 flepeniber ISO szerda f K jpkeszMtaég és kiadóhivatal tiyssííi VárostiAz-utea 7 ssóm Telelőn liyuiH 32. ■■I MVjMHi Politikai napilap Főszerkesztő: ÖOBAY FERENC LXBX. évfolyam 294. szám Előfizetésűegy Lhőra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Hétköznapok A naptárban a piros szint felváltotta a szürke, vagy fekete, az ünneplő hangulat he­lyébe a hétköznapok munkás sorozata követ­kezik. Az egyidőre letett szerszámokat ismét felvesszük és megyünk tovább az élet robo- tos utján. Sokan — sajnos — az ünnepi han­gulatból semmit sem hoznak magukkal, ha­nem lelkűkbe ismét tanyát ver a mindenna­pok unottsága, szeretetlensége. Lelkűkben semmi szeretet nem parázslik, de a gyűlölet izzik alattomosan a hamu alatt és arra vár, hogy egyszer lángralobbanva elboríthasson és elemészthessen mindent, ami szép és értékes ezen a földön. A magyar jövő építése szempontjából pedig nem csak ritka piros betűs ünnepek han­gulata kell, hogy időnkint lábhoz süllyessze a gyűlölet egymásnak szegezett fegyverét, ha­nem a hétköznapokba is ünneplő lélekkel kell megindulnunk a magyar jövő munkálá- sának utján. Vezérnek, közembernek egyaránt fel kell venni a munka zubbonyát, de lelkünk ünnepét nem szabad elszürkiteni. A szeretet, az egymás megbecsülése, az áldozatkészség nemcsak rövid időre betérő szállóvendégek, hanem lelkünk állandó lakói kell legyenek és életünk, munkásságunk állandó irányitói. Nemcsak figyelmünket p:llanatokig lekötő, nemcsak zaklatott idegeinket néhány órára elzsongitó misztikumnak kell lenni az ünnep­nek, hanem erőgyűjtésre alkalmas megálló, számonkérés, melynek emlékező világánál megkell látnunk és ismernünk életünk eddigi irányát és meg kell ismernünk a követendő célt is. A vezetőknek talán inkább számot kell vetni sáfárkodásukkal, mint a tömegek ezreinek, de a munkás oszlopok minden egyes tagját is át kell hatnia annak a tudatnak, hogy az ő munkájára is elengedhetetlenül szükség van, az ő lelkesedése éppen olyan fontos tényező a nemzetépités nagy munká jában, mint minden egyes társáé, mint a munkás ezrek együtteséé. Hiába a vezetek zsenialitása, hiába a legtökéletesebb elgondo­lás, ha munkás ezrek gyűlölt rabszolga mun­kának veszik hivatásukat, az eredmény nem lehet más, mint jól-rosszul összetákolt együt­tese annak a tervnek, melyet elgondolói ma gasztosnak szántak és amely hivatva lett vol­na esetleg a szebb magyar jövőt megvalósi tani. Azzal ugyanis legyünk tisztában, hogy mi még nagyon elején vagyunk annak a munkának, melynek végén ott virul az igazi magyar ünnep pirosbetüje. Csakhogy az ün­nepek nyugalmát és örömét a munkás hét­köznapok fáradalmával kell kiérdemelnünk. Természetes, hogy a magyar hétköznapok ko­morak még, terheik nagyon nagyok, de ezl a hangulatot, ezt a terhet ell kell viselnünk és minden erőnk megfeszítésével tovább vin­nünk, amig majd felbug az ünnepet jelző har­sona és letehetjük terhűnket, pihenhetünk, örülhetünk. Már t. i. azok, akik fáradtak a teher súlya alatt, akik előkészítették lelkűk fájdalmával, arcuk verejtékével ezt a nagy ünnepi lehetőséget. Minden ünnep egyúttal hálaadási nap is : hálát adunk a mindenek Urának az elért eredményekért. De addig nem ünnepelhetünk, amig ezeket az ünnepe­ket el nem értük, amig van még gyász»lni valónk. Ma még van. Hogy még mindig van, an­nak nagymértékben mi is okai vagyunk. Ki­csinyek nagyok egyformán. A magyar teher nagy, nagyon nagy ; mindenkinek jut belőle az összeroskadásig. Azonban ezt a terhet min denkinek viselni, vinni kell. Aki a teher alól kivonja magát, aki ezzel a becsületesen dol­gozók terhét sulyosbbitja, ellensége önmagá­nak és mindenek felett ellensége a nemzet­nek, Ha megkívánjuk, hogy a munka seregei keményen dübörgő léptekkel meneteljenek a magyar boldogulás oly nehéz utján, akkor meg kel! követelnünk, hogy a sorba minden­ki beálljon és benn is maradjon. Nem lehet béruzsorával terhelni a becsületes munkát csak azért, hogy maguknak nagyobb kényel­met biztosíthassanak egyesek, nem lehet tőke visszatartással gyengíteni a termelés ritmusát, csakhogy nagyobb legyen a munkanélküliség, erősebb a muukáskinálat és alacsonyabb a bér. Nem lehet erkölcstelenül meg nem érde­melt haszonszerzés céljából rontani az ország gazdasági erejét, hogy itt is a nyomor vám­szedői lehessenek. Csak egy lehetséges : be­csületes, ünneplő lélekkel áliani be a sorba és legerősebb munkaeszközként a becsületes szándékot vinni magunkkal. Együtt a többi­vel és egyet akarva küzdeni a közös célért. Mindezt azonban nem csak mint elhang­zó frázissorozatot kel! felfogni, amelyet a nyil­vánosság előtt talán a leghangosabban helye­selnek egyesek, a gyakorlatban azonban min­denben ennek éppen az ellenkezőjét teszik. A. Ünnepélyes és felemelő hangulatú disz közgyűlés keretében adta át Doboz község elöljárósága és képviselőtestülete december 28.-án a vármegyeháza kisgyülési termében vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispánnak dísz­polgárrá történt megválasztásáról szóló okle­velet. A közgyűlésre a falu elöljáróságán és képviselőtestületi tagjain kivül megjelentek a Németországban járt munkások, valamint azoknak a kiküldöttei is, akik a földosztás kapcsán ingatlanhoz jutottak, összesen több mint hetvenen. Ott láttuk a község részéről Elekes Sándor főjegyzet, D. Komlósi Sándor községi bírót, dr. Godáu Ferenc ny. községi orvost, Surányi Károly ny. gimnáziumi igaz­gató, a dobozi NÉP elnökét, valamint Wenck- heim Lajos gróf, dobozi földbirtokost. Olt volt dr. Vangyel Endre, a járás főszolgabirója, a betegen fekvő alispán képviseletében dr. vitéz Pánczél József főjegyző jelent meg a vármegye vezetőtisztviselőinek élén,Szentes Károly főjegy­ző. D. Komlósi Sándor dobozi községi biró, a vendégek és a képviselőtestületi tagok üd­vözlése után megnyitotta Doboz község dísz­közgyűlését, melynek egyetlen tárgyául a díszpolgári oklevélnek a főispán részére leen­dő átadását jelölte meg. Javaslatára Elekes Sáudor községi főjegyző vezetésével küldött­ség hívta meg a főispánt a díszközgyűlésre, akit megjelenésekor felállva és hatalmas él­jenzéssel fogadtak a jelenlevők. D. Komlósi Sándor felkérésére Surányi Károly mondott gondolatokban gazdag, nemes- veretü, magasszárnyalásu beszédet, melynek bevezetésében leszögezte azt, hogy egy ezer­éves község hálájának és szeretetének meg­nyilvánulása ennek a díszpolgári oklevélnek az átadása. Ez a község m'ndig ellenzéki ér­zelmű volt, mert ez a község eddig a kor­mányhatalom megtestesüléséből csak a kelle­metlenebbik részt látta és ebben a községben a kormány szónak meglehetős kellemetlen em­lékű csengése volt. így volt ez mindaddig, amig a kormányzat különösen szerencsés és ihletett pillanatában egy fiatal főispánt kül­dött a békétlen Békés vármegye élére és most érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor arra kell vigyáznia, hogy se hizelkedőnek ne lássék, se olyanokat ne mondjon, aki másokban kelle­metlen érzéseket támaszthatna. Abban a tu­datban van, hogy aközéleti férfiúnak még azt is el kell viselnie, hogy néha szembedicserik. A doboziak eleinte a főispánt sem fogadták bizalommal, de aztán látták, hogy a főispán munkás hétköznapok józanságával kell mér­legre tenni mindenki munkásságát és maga­viseletét. Aki nincs velünk, ellenünk van. Aki pedig ellenünk van, annak nincs helye so­rainkban, de nem lesz helye majd ünneplé­sünkkor sem. Nincs drágább értékünk, mint boldog Nagymagyarország, amely édes ottho na lesz majd minden hü fiának. Az aztán egészen természetes, hogy aki velünk van a munkában, a hétköznapok egyhangú szürke ségében, az velünk lesz az ünnepi hangulat gyönyörűségében is. Aki szenvedte a munka terhét, az örüljön a munka gyümölcsének. A termést azonban szigoruau és féltékenyen meg kell védeni az élősködők kapzsiságától, a nagyhangú törtetőktől, a gonosz demagógok­tól. Csak magyar lelkek, csak igazán, a nehéz­ségek között is ünnepelni tudó magyar lelkek méltók arra, hogy együtt örüljenek az örülők- kel, mert ők együtt sírtak a sírokkal. nem jár koturnuszban, Ígéreteiben óvatos és látták, hogy a főispáni ablakokról lehullt a régi, sűrű fény- és zajfogó saisi fátyol, a főispán kinyitotta az ajtószárnyakat és ámuló szemmel látták a bibliai feliratot : Jöjjenek hozzám azok, akik szomorúak és fáradtak. És azok jöttek. Az élet megtaposott nyomorultjai megmutatták sebeiket. A kitárult ajtókon be­zúdult a trianoni nyomorúság könnytömege. A doboziak kétségbeesett hangulatban, csüg­gedten várták az Isten Ítéletét, csak a főispán állott a gáton és keményen vezette lámpását magasra tartva a mentőexpediciót. Addig járt-kelt, zörgetett, ainig megadatott néki az öt sovány hal, melyből egy egész községet kielégített, igy az inségakció keretében solf: munkaalkalurat teremtett, majd Magyarország más vidékein keresett munkát a doboziaknak. Németországba is kijuttatta a dolgozókat és szabadságidejét arra használta fel, hogy be­bizonyítsa az idegenben kenyeretkeresőknek, hogy az anyaország nem felejtkezett el róluk. A gazdasági élet felpezsditésére a szövetke­zetnek olcsó kölcsönt szerzett, hozzájuttatta a községet egy mozgószinházhoz és az évtizedek óta hiába sürgetett doboz—csabai autóbuszjá­rat létesitését is megvalósította, hogy a gyer­mekek iskoláztatási lehetősége biztosittassék. A főispántól tanulta meg a község népe, hogy a kormányhivatalok hangyabolyok, me­lyekben szorgalmas munka folyik a magyar­ság érdekében. Most már mi is látjuk, hogy a mi hajónk kapitánya és tisztjei nein idegen kalózok, hanem lelkes magyarok. És minde­zeknek a meglátása nagy haladás a nemzeti egység, a sóvárgott összefogás gondolata felé. Aki ezt meg-tudta valósítani, az előtt mélyen meg kell hajtani fejünket. Kéri, hogy a főis­pán fogadja a község díszpolgári oklevelét olyan szeretettel, mint amilyen büszkék lesz­nek ezentúl a doboziak arra, hogy a főispán a község polgára. Legyen meggyőződve a főis­pán arról, hogy a doboziak a sors minden változásai között tárt ajtókkal és szívvel vár­ják. Surányi Károly befejezésül felhívta az egybegyűlteket, hogy ősi szokás szerint há­romszoros éljent kiáltsanak a főispánra. Lelkes és hatalmas taps követte a fel­szólalást, melynek csillapultával- dr. vitéz Pánczél József vármelyei főjegyző üdvözölte a főispánt a vármegye tisztikara és a törvény- katóság nevében, mint aki szívósan küzd és tesz meg mindent a vármegye közönsége ér­Ä közéleti férfiéinak csak egy célja lehet, csalt ep;y Igax nt ja a »Iker felé : a szigonian vett közérdekek ssolgiíkía — mondotta a féispán a dobozi díszpolgári oklevelet áladé közgyűlésen

Next

/
Thumbnails
Contents