Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-10-27 / 243. szám
4 BÉKÉS 1937 október 27 Kecskemétre ment Kőrösy Józef sziget- szentmiklósi lakos bérautójával Csiszár Lajos községi jegyző feleségével és Varga László dr, községi orvossal az Orvosi Kamara gyűlésére. A város határában egy váratlanul eléjük hajtó kocsit kikerültek és eközben a gépkocsi az utmenti mély árokba szaladt. Varga dr.-nak a szélvédő üveg felmetszette a nyakát és Csiszár Lajos arcát a szilánkok megvagdosták. Mindkettőjüket kórházba vitték. A gépkocsi teljesen összetört. Halálos favágás. Janó József 57 éves tengődi parasztgazda fát vágott az udvaron. Favágás közben a fejsze kicsúszott a kezéből és majdnem tőből levágta saját lábát. Értesítették a vármegyei mentőket, akik a szerencsét len gazdálkodót a szekszárdi kórházba szállították, ahol hétfőn tetanuszmérgezésben meghalt. Székrekedésben szenvedőknél reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József“ keserü- viz a belek eldugulását gyorsan megszünteti, a gyomor működését előmozdítja, az anyagcserét megélénkíti, a vért felfrissíti, az idegeket megnyugtatja, s igy kellemes közérzetet és fokozott munkakedvet teremt! Az orvosok ajánlják. 1082 22—* Pesti színésznő ntja a mexikói milliókig. Egy pesti színésznő érdekes karrierjéről eredeti képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb uj száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Pompás illusztrált rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, premierbeszámolót, színházi pletykákat, nagyszerű filmrovatot és több mint száz szebbnél szebb képet talál az olvasó a népszerű színházi képeslapban. Délibáb egy száma 20 fillér. Vásárosok katasztrófája. Karácsond község határában gyöngyösi vásárosok kocsija, mely a hevesi vásárra igyekezett, az éjszakai esőben árokba fordult. A bennülők közül Ozse Béla faesztergályost a rázuhanó kocsi agyonnyomta, özvegy Tunyogi Zsigmondné pedig súlyosan megsérült. IMiii&átni verekedés Megverték és bicskával megszurkálták a dobozi legények saját falujában Buzi Mihályt még a tavaszon egy bál után. Sötét éjszaka volt, senki sem látta tuljdonképen, hogy kik estek neki Buzinak, csak azt tudták, hogy vagy tiz-tizenöt ember verekedett egy gomo- lyagban. Amikor felgyógyult, Buzi feljelentést tett a gyulai kir. járásbiróságon Vmcze István és Kárnyáczki István dobozi legények ellen súlyos testi sértésért. A tárgyaláson Buzi eskü alatt vallotta, hogy támadójában Vincze Istvánt határozottan felismerte, ezért a bíróság súlyos testi sértés vétsége miatt 25 pengő pénzbüntetésre Ítélte Yinczét, mig Kárnyáczkit felmentette az ellene emelt vád alól. Felebbezés folytán hétfőn délelőtt tárgyalta a fenti ügyet dr. Csatáry László elnöklete mellett a gyulai kir. törvényszék büntető felebhviteli tanácsa és rövid tanácskozás után az első bíróság ítéletét helybenhagyta. PAPÍRSZALVÉTÁK, TORTAPAPIROK szépek, olcsók DOBATNÁL. Á HOSSz békéscsabai csoportjának választmányi ülése A HONSz békéscsabai szervezete szombaton este különleges választmányi ülést tartott, melyen vitéz Székely Ferenc országos főtitkár is résztvett. Vitéz Székely Ferenc közölte a választmánnyal, hogy az országos központ Kvasz László főtitkárt felmentette állásától. A választmány tudomásul vette, hogy dr. Gyöngyösi János, aki mint ismeretes, lemondott elnöki tisztségéről, ideiglenesen, addig, mig a közgyűlés az uj elnök megválasztásáról nem dönt, vállalja az egyesület ügyeinek intézését. TANULÓT FELVESZ j ■irmiiiHiti nimmny—ypiinniiiiíiiiiiiiBi|i| 11 'nu in nme* i DOBAYJÁNOS KÖNYV- ÉS PAPIK KERESKEDÉSE __™_________ Vörös merénylet a béke ellen A Földközi-tengeren újabb súlyos merénylet történt az általános béke ellen: egy ismeretien nemzetiségű harci repülőgép vasárnap megtámadta az Ued Mellah francia kereske delmi hajót, Barcelonától ötven mérfőldnyire és bombákat dobott rá. A hajót bombatalálat érte, úgy, hogy a legénység kénytelen volt sorsára hagyni. A matrózok megmentésére két francia hadihajó érkezett a helyszínre. A francia polgári sajtó megállapítja, hogy a merénylő repülőgép csakis a spanyol vörösök vagy a Szovjet szolgálatában állhatott és a támadásnak az lehetett a célja, hogy a benemavat- kozási bizottság amugyis nehézségekkel küzdő tárgyalásainak légkörét megmérgezze. Hétfőn reggel a francia hadügyminisztérium hivatalos közleményben megerősítette a merénylet hírét, Londoni jelentések szerint az angol közvélemény súlyos aggodalmakkal tekint a benemavatkozási értekezlet keddi ülése elé. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy Eden külügyminiszter nem utazik eredeti tervének megfelelően a brüsszeli kilenchatalmi értekezletre, hanem minden idejét a semleges- ségi problémának szenteli. Tej - tök léből Tudjuk azt, hogy Németországnak egyik legnagyobb problémája a tej- és vajellátás kérdése. Nem akarja külkereskedelmi mérlegét nagyarányú behozatallal megterhelni, éppen azért minden erővel azon van, hogy tej termelését fokozza és megfelelő tejetpótló anyagról kellő mennyiségben tudjon gondoskodni. Érdekes újításról beszélnek mostanában, a legutóbbi tejgazdasági kiállításon Berlinben nagy feltűnést keltett egy keveréktej, amelynek alapanyaga töklé volt. Hogy ezt az uj italt nagy mennyiségben elő lehessen állítani, gondoskodtak a töknek nagyban való termeléséről. így Brauschweig vidékén 50,000 métermézsa tököt termeltek óriási tökföldeken, így iparkodik a német tudomány a természet hiányait pótolni. Márká s” — Turcsány t öltőtollak minden kézíráshoz kizárólag D ÓBA Y-nál kaphatók! Toliakért írásbeli garancia Díjmentes javítás A kastélykertészet 1177 2-3 mindszenti KOSZORÚKAT a legszebb kivitelben jutányos árban készít MEGRENDELHETŐ A KERTÉSZETI TELEPEN SPOIT Nem játszák le a Gyie—Törekvés mérkőzést Ismeretes, hogy augusztus 29 én orvoshiány miatt elmaradt a Gyte—Törekvés mérkőzés. Az egyesbiró annak idején elfogadta a Gyte érvelését és megállapítva a Dlasz adminisztrációjának hibáját, a mérkőzésnek november 28-án való lejátszását rendelte el. A Törekvés megfellebbezte a határozatot. A Dlasz felebbviteli bizottsága legutóbbi ülésén — melyen a Gyte nem képviseltette magát! — helyet adott a felebbezésnek és a mérkőzés két pontját a Törekvés javára irta, megállapítván azt, hogy a Gyte mindenképpen köteles lett volna orvosról gondoskodni. A határozat jogerős. Halaim gazolt a á¥M\ motorja egy bérestlut Halálos kimenetelű vasúti szerencsétlenség történt az ókigyósi állomás közelében.- Az 506-os AEGV szerelvény szabályos sebességgel robogott Békéscsabóról Ókigyós felé. Flender György, az uradalom 16 éves gazdasági cselédje szekérrel hajtott az országúton s bár látta a motorvonat közelegését és figyelmeztették is a veszélyre, ugylátszik, virtuskodásból, gyors iramban át akart hajtani a síneken. A vonat vezetője azt hitte, hogy a kocsi az átjáró előtt megáll és megvárja a szerelvény elrobogását. Mikor azonban észrevette a fiú szándékát, már nem volt ideje az eredményes fékezésre. A motor elkapta a szekér elejét és felborította azt. Az erős lökés következtében Flender György kirepült az ülésről és a sínek közé zuhant. A vonat keresztül gázolt rajta s a kerekek valósággal darabokra vágták,, ahogy lábán és derekán átmentek. Azonnal meghalt. Holttestét a majorba vitték. A tragikus kimenetelű gázolás ügyében megindult a vizsgálat. ÉríesiíésJ Értesítem a n. é. közönséget és igen tisztelt rendelőimet, hogy szabó műhelyemet Br. Wenckbeim Béla-u. 9 sz. alá (Hornok ház) áthelyeztem és azt megnyitottam. Rendelőim további szives pártfogását kérem, tisztelettel iiKi 0 _ GYULAI ANDRÁS 1151. 3-5. v-cs. uri gzabó Tőzsdei árfolyamok: Október 21-én Készárupiac irányzata tartott volt. Búza (tiszavidéki) 79 kg. 20.90-21.15 Buza(tisza- vidéki) 80 kg. 21.05—21.35. Rozs 18.90—19.10,. Takarmányárpa 16.50—17.—. Sörárpa 21.—23. Zab 16.80-16.90. Tengeri, morzsolt '4.05-14.15. Buzakorpa 12.70-12.85 Lucerna 185—2,10. Bíbor heremag '■ 60—165. Határidőpiac irányzata tartóit volt. Rozs októberre: 19.25—19.26 márciusra: 19.85 -19.07. Tengeri májusra r 12.47-12.77. APRÓHIRDETÉSEK. Egy elegánsan bútorozott különbejáratu utcai szoba KIADÓ Komáromi-u. 1. sz. 6—*" Erkel-tér 1 számú j Egy jókarban levő bi- házban emeleti lakás j cikli eladó. Ötvös Ist- kiado. 579 49-* kcsv 1 ván Csabai-ut 80. 1176 BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.