Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-10-27 / 243. szám
1937. október 27 BÉKÉS 3 fi ¥ M M M > fárfeaió időjárás a következő huszonnégy Órára: déli szél, az ország nyugati felében több felhő, néhány helyen eső, keleten napközben túlnyomóan derült idő. Éjjel és reggel sok helyen köd. A hőmérséklet alig változik. Gyulán a hőmérséklet reggel 8 órakor 15, délben 20, délután 4 órakor 18 C. fok volt. gyógyszertári inspekció Október 15-töl, október 31-ig „Wielland“ gyógyszertára tart ügyeletes szolgálatot. Király lozgószinház, előadások kezdete Vasár- és ünnepnap: 2, negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor. Hétköznap negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, Október 27 én, 28-án ANGYAL. Mniszieri eíistBerés. A magyar kir. föld- mivelésügyi miniszter a lótenyésztés terén kifejtett sikeres munkássága elismerése képpen Kocsondy János szeghalmi törvényhatósági utbiztosuak, továbbá vitéz Komoky Lajos, vitéz Gyáni Péter és vitéz Fekete Jénos füzesgyarmati lakosoknak állami elismer© oklevelet adományozott. Zeiss-Pnnkta! és Rodenstock szera- ttvegkiilönlegességek KLfSJÄi ERESS !át- szerésznél. ~ 1 8ö 22—3ü á református ifjúsági egyesületek munkásága. K- I. E. imahét. A K. I. E. mozgalom ez évben november 14—20-ig tartja imahetét az egész világon s igy hazánkban is. Megjelent az ifjúsági vezetők Könyve III-ik kötete. (Külön lenyomat az 1937-38 évi Bel- missziói Útmutató. Ifjúsági anyagának (Tartalmaz egy egész évre szóló részletesen kidolgozott összejöveteli anyagot, biblia tanulmányozásokat. előadásokat, eszmecsere, ünnepély anyagot, 164 oldalon. Tanító, segédlelkész s más ifjúsági vezetőknek nagy segítség. Ára portóval i pengő s megrendelhető Dobos Károly ref. it'j. titkárnál, Budapest, VIII., Ho- ránszky-ut 26. Pénz előre bélyegben is küldhető. Munkában az ifjúsági munka uj sorai. Csaknem minden egyházmegye munkába állította a külön „ifjúsági megbízottját“ ; aki különlegesen gazdája és segítője az egyházmegye területén folyó ifjúsági munkának. A felsőbaranyai és belsősomogyi, valamint a veszprémi egyházmegyében külön ifjúsági bizottságok álltak munkába és céljuk kiépíteni a református ifjúsági munkát minden gyülekezetben. A Dunamelléki egyházkerületben pedig a nyár folyamán munkába állt az egyházkerületi ifjúsági bizottság is. 400 pengőt szavazott meg az egyházmegyei ifjúsági munka céljaira a belsősomogyi egyházmegyei közgyűlés. 100 képből álló hatásos diapozitív sorozat készült a református ifjúsági munkáról, mely kiválóan alkalmas arra, hogy vallásos est ke rétében az egész gyülekezettel is megismertesse a gyülekezeti ifjúsági munkát. Bemutatási igények bejelentését, akár körzetre, akár egész egyházmegyék részére is elfogad Dobos Károly orsz. ifj titkár Budapest, Vili., Horánszky-u. 26. Az igénylés jó előre jelentendő. A képek villanynélküli helyeken is bemutathatok. Mielőtt őszi ruhaszükségletét beszerezné, keresse fel KÁLLAYT, aki kedvezményes áron részletfizetésre is készít; szakmábavá- gó mindennemű munkát. Törvényszék mellett: Zöldág-utca 9 sz. 1084. 22—* A halálos csók tánca. Az indiai kigyóbü- völőnők vakmerő barátkozásáról a félelmetes kobrakigyókkal közöl rendkívül érdekes, páratlanul izgalmas, fényképekkel illusztrált cikket Tolnai Világlapja uj száma. A legkiválóbb magyar irók novelláin, kitűnő cikkek, dús során kívül nagyszerű folytatásos regényt és közel száz pompás képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Ha a mai divatnak megfelelően akar öltözködni, azt legolcsóbban KÁLLAY-nál érheti el. Törvényszék mellett : Zöldág-utca 9. szám. 1083. 21—* Életébe került a játék- Kiss Ferenc 10 éves igari kisfiú hétfőn délelőtt játék közben felmászott a község egyik villanypóznájára, ahonnan lezuhant. A vármegyei mentők a szekszárdi közkórházba szállították súlyos belső sérülésekkel, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta, a szerencsétlen gyermek anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, kiszenvedett. A vizsgálat megindult. Elszabadult egy bika a vásárban. Tegnap a békéscsabai vásár első napján déltájban egy bika elszakította kötelét és megszabadultan futkosni kezdett. Az útjába kerülő embereket és sátrakat felborította. Nagynehezen sikerült csak megfékezni. Éveken át székszornlásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbe jönnek, ha reggelenként felkeléskor és esténként fekvés előtt egy-egy félpohár termesze tes „Ferenc József“ keserüvizet isznak. Az orvosok ajánlják. 1083. 22—* Eddig hetvennégyen Jelentkeztek Gyulánál az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti (ünnepségeire Részletesen megemlékeztünk már lapunk hasábjain a jövő évben Budapesten rendezendő Eucharisztikus világkongresszusról. Közöltük azokat a feltételeket, melyek mellett a budapesti ünnepségeken felekezeti különbség nélkül bárki rész tvehet. Bár meglehetősen hosszú határidő állott rendelkezésre, Gyuláról mindössze 74-en jelentkeztek részvételre, valamennyien rőm. katolikusok. A budapesti központi rendezőség azonban ezt a számot — figyelemmel arra, hogy Gyulán 13.000 rém. katolikus hivő van — kevésnek találja és éppen ezérc a jelentkezési határidőt meghosszabbította. Folytatólag lehet jelentkezni november 15-től 20-ig a belvárosi róm. katolikus iskola tanácstermében. Feltűnő az, hogy a középosztály tagjai nem jelentkeztek. Bizonyára abban bíznak, hogy majd egyéni utazással jutnak fel és igy felesleges a csoportos jelentkezés. Meggondolandó azonban, hogy akinek nincs feltétlenül biztosított lakása a kongresszus idejére, az nem jut lakáshoz, sőt élelemhez is nehezen, ha nem jelentkezik idejekorán, az ünnepségekre való bejutás is csak előzetes jelentkezés alapján biztosítható, nem beszélve arról, hogy a Budapestre való egyéni felutazás is nehéz lesz. Felmentés a Magyar Alföld-Vermes ügyben Tegnapi számunkba ezen a címen megjelent cikkünkbe több értelemzavaró hiba csúszott be. A cikk helyesen alábbiakat tartalmazta : A Magyar Alföld Vermes Ernő hirlapiró ellen feljelentést tett 56 pengő jogtalan visszatartása miatt. A meglehetősen szenvedélyes hangú tárgyalás után a gyulai kir. járásbíróság bünte- tőbirája bűncselekmény híján Vermes Ernőt az ellene emelt vád és következményei alól felmentette A Magyar Alföld jogiképviselője az Ítélet ellen fellebbezést jelentett be. fűig suliidig nincs döntés « foeraskedfik 3Esií*ős*aü«srében Emlékezetes, hogy a gyulai kereskedők uagyrésze állást foglalt amellett, hogy az élelmiszer árusítással foglalkozó üzletek este 7 órakor, a többiek este 6 órakor zárjanak a téli hónapokban. Ezt, mint azt már szintén közöltük vagy az összes érdekelt kereskedők egyhangú megállapodása utján lehet megvalósítani, vagy pedig, ha teljes egyhangúság nem sikerül, a túlnyomó többségének kérelmére a helyi közigazgatási hatóság utján kérelemmel kell fordulni a kereskedelmi kormányhoz, amely a kereskedelmi és iparkamara véleményének meghallgatása után hozza meg döntését. Gyulán nem sikerült a teljes egyhangúság. így az érdekelt kereskedők kérvénnyel fordultak a polgármesterhez. A polgármester most meghallgattatja a még meg | nem hallgatott kereskedőket és kereskedelmi alkalmazottakat, majd átteszi az ügyet a szegedi kereskedelmi és iparkamarához, majd felkerül a kérelem a kereskedelmi miniszterhez. Ebben a pillanatban a gyulai kereskedelmi csarnok folytatja a kereskedők és alkalmazottak meghallgatását. A kereskedők többsége türelmetlenül várja az előzetes munkálatok befejezését, majd a végleges döntést, mert a korábbi zárással meglehetős sok tüzelőt és világítási költséget takarítanak meg. Egy gyermek segítségévei öngyilkosságot követett el egy eselédleány. Csizmadia Mária 17 éves cselédleány Szentetornyán különös módon követett el öngyilkosságot. Valahonnan puskát szerzett s a falhoz állította úgy, hogy az pont a szivéhez volt irányítva. Majd odaszólt az egyik ott játszadozó gyermekhez, hogy huzza meg a puska ravaszát. A gyerek vonakodott eleinte, mert nem tudta miről van szó, mire a lány cukrot Ígért neki. Erre felbátorodott a kisgyerek, aki nem tudta, hogy a puska töltve van, meghúzta a ravaszt s a golyó belefuródott a cselédleány szive tájékára. Az orosházi mentők bevitték az öngyilkos leányt a kórházba, ahol tegnap egy napi szenvedés után meghalt. Tettét szerelmi bánat miatt követte el. Tört aranyért, fogaranyért, régi ezüst koronákért magas árat fizetek. Grünfeld Izidor órás, ékszerész és szemüvegkereskedő. 1086. 14—* v.sz.p KunszentmiklÓS község egyik nyomdájában eddig ismeretlen Gyóni Géza verseket találtak. Az egyik raktárhelyiségben a papírhulladék alatt megtalálták a „Kiskunsági Híradó“ és az „Alsódabas és Vidéke“ cimü, még a háború előtt megszűnt hetilapok 1906 és 1907. évi bekötött példányait. A két évfolyamban 31 Gyóni vers jelent meg, amelyekből 11 eddig ismeretlen volt, de a többi 20 vers egyes soraiban és szakaszaiban is sok az eltérés a költőnek már halála után kiadott versesköteteiben megjelent ugyanolyan cimü verseivel szemben. A két régi lapnak Gyóni Géza két éven át főmunkatársa volt. Sok prózai írása is megjelent a lapokban. Takarékossági nap Október 31-e a takarékosság propagandanapja. Célja, hogy az emberek figyelme ráterelődjék a takarékosság szükségességének felismerésére. Azt mondhatná valaki, hogy takarékoskodni csak ott lehet, ahol vaji miből, ahol van felesleg. Nem egészen igy van. Egy pénzarisztokrata annak köszönhette vagyonszerzését, hogy akkor is félretette jövedelmének egytized részét, amikor ez a jövedelem csak szárazk’enyérre volt elég. így kell takarékoskodni és ezt erős akarattal meg is lehet csinálni. És ha megtanulunk takarékoskodni, sok gondtól, nélkülözéstől szabadulunk meg. Egy élet szorgalmas munkájának gyümölcséből mindenki félretehet annyit, hogy legalább az öregsége legyen gondtalan. Erre a lehetőségre és kötelességre hívja fel a figyelmet a takarékossági nap. Tahy Lászlói kérik fel a belügyi államtitkári tisztségre A Nemzeti Egység parlamenti csoportja kedden délelőtt az országházban ülést tartott, melyen a parlamenti tisztségek betöltésének kérdésével foglalkoztak. A ház alelnökeit és háznagyát ugyanis újraválasztják. Az elnöki tisztségekre dr. Kornis Gyulát és Bobory Györgyöt jelölték és illetékes helyről nyert értesülés szerint Tahy Lászlót kérik fel a belügyi államtitkári tiszt elvállalására.