Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-07-23 / 167. szám

BÉKÉS 1936 Julias 23 Teljesen elapadt a Kossuth-téri ártézikut vize Súlyos zavarok a városrész vízellátásában 2 A Gibraltárba érkező menekültek szerint Malaga füstölgő romhalmaz, az útvonalakon többszáz halott fekszik. A madridi kormány 1000 katonatisztet letartóztatott. A Daily Mail azt Írja, hogy Iran1;, a kommunisták főfészkét a felkelők elfoglalták. Irányárak a kisiparban Az ipartestület által megállapított irányár betartását kényszeríteni nem lehet (A „Békésli tudósítója jelenti.) Az ipar­ügyi miniszter egy konkrét ügyből kifolyó­lag elvi határozatot hozott, amely szerint az ipartestületek, illetve az ipartestületek érde­kelt szakosztályai foglalkozhatnak az árak kérdésével. Megállapíthatják a legalacsonyabb árakat, azokra az ipartestületi tagok figyel­mét felhívhatják és szükségesnek, kívánatos­nak jelezhetik, hogy ezeket az árakat a tagok is betartsák. Betartásuk érdekében a meg­győzés eszközét is igénybevehetik. Egyebek közt rámutathatnak ama hátrányokra, ame­lyek a legalacsonyabb árak meg nem tartá­sából az iparosságra származhatnak, de ezek­nek az áraknak betartására pénzbírságot, vagy más kényszerítő eszközt alkalmazniok nem szabad. Az ipartestületek, illetve az ipartestületek által megállapított legalacso- csonyabb árak csak irányárak lehetnek, ame­lyeknek betartását kényszeríteni nem lehet. Az ilyen irányárak megállapításához ellen­kező rendelkezés hiányában elégséges az ipar­testület gyűlésén határozatképes számban résztvevő tagok általános többségének hozzá­járulása. Az ipartestület által megállapított árak csak tájékoztató áraknak tekinthetők és az ezeknek az irányáraknak megállapítására vonatkozó ipartestületi határozat szabálysze- rütleuségétől teljesen független, hogy a ka­marai választott bíróságok a tisztességtelen verseny-pörökben mikor és milyen feltételek mellett veszik figyelembe ezeket az irány­árakat. Kitüntetett házicselédek (A „Békés* munkatársától.) A bel­ügyminiszter a hosszú évek óta egy helyen szolgáló, hűséges és szorgalmas házi cselé­deknek elismerő oklevelet és készpénz jutal­mat ad. A legújabb elismerések során Bé­késmegyéből 2 cseléd és pedig Kálmán And­rás ókigyósi és Szívós Sándor szeghalmi cseléd kapott elismerő oklevelet és 100—100 pengő készpénzjutalmat. Az elismerő okle­velek a vármegye föispáni hivatalába már le is érkeztek és azokat hivatalos formában a járás főszolgabirája fogja a kitüntetettek­nek átadni. 1 neun Íriszt ni i Ilii ölle ml (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Weisz Ignácné feltűnően szép nagyszőlősi fiatalasz- szony a múlt éjszaka éjfél után felkelt s egyhónapos kisgyermekét karjára véve, az utcára ment s órákig céltalanul borongott. Mikor virradni kezdett, gyermekével együtt egy kútba ugrott. Holttestüket reggel meg­döbbenve fedezték fel. Az asszony valószí­nűen elmezavarában követte el borzalmas tettét. Fehér cipő különlegességek l*ixi és Lieht- mann gyártmányok kizárólag csak VERE8- cégnél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. . 782220—’*. (A „Békés“ munkatársától.) A Kossuth- téri ártézi kutat a város tavaly kimosatta, ez a munkálat azonban csak egészen rövid időre javította meg a kút vízszolgáltatását. Nemsokkal ugyanis a kimosás után erősen apadni kezdett s ma már csak egyetlen csö­vön folyik, illetve csepeg belőle a víz. Tekin­tettel arra, hogy egy újabb ártézi kút fúrása mintegy 5000 pengőbe kerülne s pénze a rendkívül magas pótadóval egyensúlyozott városi háztartásnak nincs, a vezetőség a kutat megnézette Schmidt professzorral, a jeles geológussal, aki megállapította, hogy a kúton, sajnos, nem lehet segíteni, sőt figyel­meztette a város vezetőségét arra is, hogy még a kút közelében sem lehet másik ártézi kutat fúrni, mert az a réteg ahonnan a viz jön, beomlott. Mivel a kút a Kossutb-tér környékének vízellátásában nagy szerepet játszik, a város kísérletet tett arra. hogy külső segítség révén fúrjon másik ártézi kutat. Kísérlete azonban nem vezetett sikerre, mert az Or­szágos Közegészségügyi Intézet városoknak nem, csak községeknek ad segélyt kútfúrási célokra. A Kossuth-tér zavartalan vízellátásának biztosítása pedig igen sürgős teendő. A kör­nyék lakossága ugyanis vagy a távolabbi ártézi kutakra kénytelen járni, vagy pedig lemond arról, hogy ártézi vizet igyék s meg­elégszik a közelebb levő udvari kutak vizé­i\em tarthatták meg az esküvőt, lelőtte menyasszonyát és öngyilkos lett (A „Békés“ tudósítója jelenti) Kenedi László dunaföldvári 24 éves fiatalember és a szép Sági Anna már régóta szerették egy­mást s karácsonykor titokban már meg is tartották eljegyzésüket. Az volt a tervük, hogy aratás után megesicüdnek. azonban a leány szülei hallani sem akartak róla. Néhány nappal ezelőtt Kenedi ismét felkereste a leány szüleit, hogy beleegyezésüket kérje, a szülők azonban újból kijelentették, hogy soha nem adják hozzá a leányukat. A szerelmesek erre kedden este kimentek Ságiék présházába s ott Kenedi előbb a menyasszonyát lőtte szivén, majd a saját homlokába röpített golyót. Mindketten azonnal meghaltak. Bú­csúlevelében Kenedi azt irta, hogy aratás után akartak megesküdni, az aratás elmúlt s az esküvőből semmi sem lett, „most tehát arasson a halál.“ vei, különösen most, amikor a nagy meleg­ben rendkívül kényelmetlen messziről hordani az ivóvizet. Ennek azonban a város egész­ségügyére igen hátrányos és veszélyes kiha­tása van, mert a hatósági ellenőrzés alatt nem álló udvari kutak vize igen könnyen sulyos és ragályos emésztőszervi megbetege­déseket okozhat. Igen sulyos zavart okozott az eldugult kút a vasárnapi kirakodó vásá­ron is, amikor a nagy forróságtól eltikkadt árusítók és vásárlók hiába mentek el a kút­hoz, hogy szórajukat eloltsák, mert a kút egyetlen csövéből olyan gyéren csepegett a viz, hogy még egyetlen ember szükségletét sem tudta kielégíteni. Ebben az ügyben beszéltünk Varga Gyula dr. polgármesterrel, aki a következő­ket mondta: — Sajnos, a Kossuth-téri ártézi kút vize teljesen elapadt. Tavaly pedig jelentős költséggel rendbehozattuk, abban a hiszem- beii. hogy a kút még jó néhány esztendeig el tudja látni a vízszolgáltatást. A vízszol­gáltató réteg azonban, amint azt Schmidt professzor megállapította, beomlott és igy a kút vize fokozatos eldugulás következtében most már teljesen elapadt. A környék lakos­ságának megnyugtatására kijelentem, hogy minden lehetőt elkövetünk, hogy a városrész vízellátását minél rövidebb időn belül ismét biztosíthassuk. Remélem, ez még az év folya­mán sikerülni is fog. Tanonetartő munkaadók figyelmébe (A .,Békés'1 munkatársától) Fábry Ferenc dr. ügyvezető aláírásával kedden az OTI gyulai kerületi pénztára az alábbi szövegű levelező lapot tette postára a tanonetartő munkaadóknak: Az Országos Társadalombiztosító Intézet Gyulai kerü­leti pénztára a tek. Cim 17 évnél fiatalabb alkal­mazottját (alkalmazottait) a legközelebbi vasárna­pon és esetleg más munkaszüneti napokon is egy- egy napig tartó napközi üdültetésben kívánja ré­szesíteni. Felkérem ennélfogva, hogy az érdekelt alkalmazottat (alkalmazottait) részvétele bejelen­tése és igazoló lappal való ellátása végett bármely napon szombatig a délelőtti órákban a kerületi pénztár székhazának első emelet 33-as szobájába e lappal együtt feltétlenül elküldeni szíveskedjék. A felmerülő költségeket (esetleg útiköltség, fürdő költség, szükség esetén az ellátás költsége stb.) a kerületi pénztár viseli s igy a munkaadót és al­kalmazottakat semmiféle költség nem terheli. A pénztár vezetősége ezúton is kéri a mun­kaadókat. hogy a levelező lapot ne tegyék félre olvasatlanul, hanem az abban foglaltak értelmében lehetőleg azonnal, de legkésőbb szombat délig küldjék be tanoncaikat a pénztárba. u autógumi körzeti képviselet: m ni, iiiiA 825 4—8 csv.

Next

/
Thumbnails
Contents