Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-07-23 / 167. szám

1936 iulius 23 BÉKÉS. 3 Gyula a második bércsoportba tartozik (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A sze­gedi kereskedelmi és iparkamara területére alakitott munkabérmegállapitó bizottság most küldte meg az érdekelt munkaadói és munka­vállalói testületeknek azt a határozatát, amelyben a kamarai kerület városaiban és községeiben fizetendő legkisebb kőműves- és ácsipari munkabéreket megállapítja. A hatá­rozat a kamarai kerület városait és közsé­geit öt csoportba sorozza, amely beosztás szerint Szeged és Békéscsaba az I. csoportba tartozik és területükön a szakmunkásoknak a felszabadulástól számított két éven belül 44 fillér, két éven túl 54 fillér, férfinap­számosoknak 28 fillér, nőknek és 16 éven aluli fiatalkoruaknak 22 fillér legkisebb mun­kabér fizetendő. Munkakönyves Állványozók legkisebb munkabére 40 fillér. A II csoport­hoz tartozó Baja, Hódmezővásárhely, Csong- j'ád, Gyula, Makó és Szentes városok, to­vábbá Kiskundorozsma. Mezőhegyes és Szarvas községek területén 44, 48, 26, 20, a III. csoportban 40, 46, 24, 20, a IV. bércso­portban 38, 42, 22, 18, az V. csoportban pedig 34, 38, 22, 18 fillér legkisebb mun­kabér fizetendő. A határozat ezenkívül a tul- óradijat és egyéb pótlékokat is megállapítja. A határozatot a kamarai kerület összes ipar- testületei megkapták és a kézbesítéstől szá­mított 8 napon belül a megállapított mini­mális munkabérek ellen felszólamlásnak van helye. Ftövid hírek t \ i ! ; 1 ■■ : ! (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A Ka­tolikus Tanítók Egyesületének hajduszobosz- lói gyógyházát felavatták. — A nyíregyhá­zi kisvasút egyik kiránduló vonata apja szemeláttára elütötte Fekete Antal kétéves kisfiút. A kerekek a lábát tőből levágták. Haldokolva vitték kórházba. — Jugoszlávia legöregebb asszonya, Hantja Mugalics 121 éves. Még mindig nagyszerűen érzi magát. — Pintér József nagykőrösi földmivest, aki kissé ittasan ballagott a város felé, a vo­nat halálra gázolta. Pintér nagyott hallott s nem hallotta a vonat robaját. — A csur­gói éhségsztrájkoló fiatalembereket a Turul Szövetség bugaci munkatábora meghívta s féláru vasúti jegy váltására jogosító iga­zolványt is küldött nekik. — A pestszent­lőrinci Erzsébet-telepen gyilkosság történt. Galambos Károly kőfaragó megfojtotta vad- házastársát, Zelecker Annát. Az asszony ál­landóan korholta, hogy nem keres rendesen, mert lusta. Hétfőn reggel ismét veszekedés támadt közöttük s mikor az asszony gyom­ron ütötte, nekiugrott s az ágyratiporva megfojtotta. Galambost letartóztatták. Várható időjárás a következő huszonnégy- Órára: nyugati, északnyugati szél, sok helyen zá­por eső, zivatar, egyes helyen, főleg keleten jég­eső. A hőség keleten is megszűnik. II I R E iá. A vármegyei tűzrendészei felügyelő törvény hatósági bizottsági tag. Dévényi Lajos vármegyei tűzrendészed felügyelőt az alispán a tűzrendészed törvény alapján a törvényhatósági bizottság tagjai közé behívta. Előléptetés. A földmivelésügyi miniszter Eh- mann Jenöt a szarvasi középfokú gazdasági tan­intézet titkárát számvevőségi tanácsossá léptette elő. A hivatalát ritka buzgalommal ellátó vezető e kitüntető előléptetése általános örömet keltett. Képviselői beszámoló a szarvasi kerületben. Dr. Tóth Pál, a szarvasi választókerület ország­gyűlési képviselője beszámolóját a kormány ed­digi munkájáról és a jövő munkaévad programjá­ról a gazdasági nyári munkálatok befejezése után szeptember hó 29 én fogja megtartani. Tropikál és gyapjú férfi öltönyszövetek és kabátok. Goldsmart gyürlietetlen nyak­kendők V E R E S-cégnél nagy választékban- Törekvés bevásárlási hely 0 havi hitel. 784 20 * Gyógyszertári inspekció. Julius hó 23-tól augusztus 1-ig Winkler Lajos ..Megváltó“ gyógy­szertára tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. Idénycikk exportunk. Külföldre ezévben 1100 vagon barackot, 120 vagon meggyet, 77 vagon cseresznyét, 287 vagon uborkát és 398 vagon hagymát exportáltunk. A legszebb csecsemő megjutalmazása. A Stefánia szövetség szarvasi fiókintézetének Anya- és Csecsemövédö Otthona a rendelkezésre álló báró Benz Ottóné alapítvány elmúlt évi jövedel­mét a szarvasi otthonban az 1935. VIII. 15 és 1836. Vili. 15. közötti időben született legszebb csecsemő megjutalmazására kívánja fordítani. A jutalmat a szövetség vezetősége az augusztus hó végén tartandó évi rendes közgyűlésen ünnepé­lyes keretek között adja át a boldog anyának. Az Én Újságom. Búcsúzik Az Én Újságom a drága szerkesztő bácsitól, Gaál Mózestól. Ezt a számot még ő állította össze, még ö küldte olva­sóinak a sok szép mesét, folytatásos regéuyt, verset, képet, rejtvényt, üzenetet, sok szép érdekes rovatot. Mindezt megtalálják ebben a számban is a legszebb gyermeklap olvasói. Mutatványszámot bárkinek díjtalanul küld a kiadóhivatal. Budapest, VI. Andrássy ut 16. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. A színház igazgatósága felkéri a m. t. lakos­ságot, hogy akinek bérbeadható zongorája van, címét a színházi pénztárnál leadni szíveskedjék. A. zsizsik hosszúja (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Kácser Szeréna földbirtokán, amely a Nyitra köze­lében levő Szakulusz községben fekszik, nagy­mennyiségű borsó termett. A borsó megzsizsi kesedett s hogy a mintegy 130 métermázsa borsóból a zsizsiket kiölje, a földbirtokos nő újfajta eljárás szerint gázzal árasztotta el a helyiséget, ahol a borsót szétterítették. A gáz a hiányos szigetelés következtében az ajtón át kiszivárgott a folyosóra, onnan pe­dig a konyhába. A konyhában égő fűztől a gáz meggyulladt s a kastély óriási detoná­cióval felrobbant. Hárman életveszélyesen megsebesültek. A robbanás a kastélyt annyira tönkretette, hogy le kell bontani. Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesová- nyodás, sápadtság, mirigybetegségek, ekcémák, furuukulusok eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüviz gyorsan szabályozza a belek annyira fontos működését és a vért biztosan fel­frissíti. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződött arról, hogy a valódi FereHC József viz mint alapos és kellemes hashajtó mindig kitü­nően beválik, miért is szoptató nőknél elválasztás­kor kiterjedten alkalmazzák. 795 24 * Pápai Ünnepi hét. A pápai ipartestület fenn­állásának félszázados jubileuma alkalmából a pápai ünnepi hét keretében Pápa megyei város közön­ségének és Veszprém vármegye ipari és mezőgaz­dasági érdekeltségének bevonásával ipari és mező­gazdasági kiállítást rendez. Az ünm-pi hét első napján, augusztus 30-án az egyesített „Rábaközi Bokréták“ (szanyi, vitnyédi, kapuvári) szerepelte­tésével értékes szórakoztatást nyújt. A programban beiktatott gyermekfelvonulás, szabadtéri előadás, sport és kulturális megmozdulások változatos és gazdag programról tanúskodnak. Az ünnepi hét látogatottságát nagyban lehetővé teszi az ez al­kalomra rendelkezésre álló 50 százalékos utazási kedvezmény és augusztus 30án a fővárosból Pápára indítandó filléres gyorsvonat. A hetet ünnepi hétté teszi az az örvendetes és megtisztelő körülmény, hogy annak legfőbb diszvédnökségét és a kiállítás megnyitását Darányi Kálmán h. minisz­terelnök, földmivelésügyi miniszter, Bornemissza Géza iparügyi miniszter és Winchkler István keres­kedelemügyi miniszter vállalták. Divat számláiéit különlegességek és Dixi- gyártHiányokban kizárólag csak VERES-cégnél kaphatók, olcsó szabott árak. Törekvés bei vásárlási helye. 785 20—* Országos vásár. Kétegyházái az országos állat- és kirakodóvásár egy napon, augusztus hó 3-án hétfőn lesz. Szabályszerű marhalevéllel min­denféle állat felhajtható. Felvétel a szarvasi kereskedelmi szakisko­lába. A szegedi tankerületi főigazgatóság fennha­tósága és a Szarvasi Kereskedők Egyesületének patrónátusa alatt álló szarvasi kereskedelmi női szakiskola a jövő 1936—37 tanévre már most elfogad előjegyzéseket. A beiratkozások naponként délelőtt 9— 11.-ig a gimnázium igazgatósági tér- , mében eszközölhetök. Felvételkor felmutatandó a polgári iskola, vagy a gimnázium IV. osztályának sikeres elvégzését igazoló bizonyítvány. A tanfo­lyam elvégzése képesít könyvelői, levelezői, titká­ri, üzemvezetői, pénztárosi, kalkulátori. gyors- és gépírói állásokra bankokban, hitelintézetekben, ta­karékpénztárakban,- kereskedelmi, ipari- és gazda­sági vállalatokban és a magánkereskedő üzemének irodájában. Magyarország első fehérneinügyárának gyártmányai, oroszlán-védjegyű férfi ingek puplin, tropikál, selyem divatkülönlegességek kizárólag csak VERES-nél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 783 20—* Magyar Lányok. A Pesti vendég meg a három leány egy autóban további érdekes élmé-, nyeiről számol be a Magyar Lányok uj száma. Sok szép.elbeszélés, aktuális pályaválasztási cikkek,, versek, képek, az Otthonunkban divat, kézimunka, nyelvlecke, posta gondoskodnak a fiatal leányok szünidei foglalkoztatásáról, szórakozásáról. Mutat­ványszámot bárkinek dijtalanul küld a kiadóhivatal. Budapest, VI. Andrássy ut 16. Előfizetési ára negyedévre 4 pengő. Vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere abban áll. hogy az ember a beleit hetenként legalább egyszer a természetes „Ferenc József“ keserüvizzel — reggel éhgyomorra egy pohárral — alaposan kitisztítja. 2—2. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb • S-chililngernél. 7->6 •;() •' SZOBAFESTÉST ÍZLÉSSEL 858 2—* cs. v. U r f t ---­MF ESTÉST 0L0S8H Poloskairtást jótállással -----------vállalok-----------­MÁ ZOLÁST TARTOSAr készít K Kutas Miklós Gyula Gróf Klebelsberg Kunó-utca 19. öcsi, kerékpár és ház- sámtáblák azonnal --------- készülnek -----------

Next

/
Thumbnails
Contents