Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-03-22 / 69. szám
2 BÉKÉS 1936 március 22 Rablógyilkosság áldozata a békési öregasszony Pusztai Imrét átvágott nyakkal, a iőkösházai határ mentén fogták el. — Sógorát vádolja felhajtással (A „Békés'1 munkatársától.) A Békés szombati számában részletesen beszámoltunk arról a kegyetlen gyilkosságról, amelynek özv. Pusztai Imréné hatvanhároméves békési föidmivesasszony az áldozata. A szerdán megindult csendőri nyomozás minden adata egy ember vállára rakta a gyilkosság elkövetésének gyanúját, az álaozat nevelt fiára, a huszonötéves Pusztai Imrére. A garázda fiú züllött életmódja, lopásért többszörösen büntetett előélete és különösen az a körülmény, hogy a fiú kedd óta eltűnt a község bői, mind arra mutattak, hogy benne kel! a bűnöst keresni. A békési csendőrség a legalaposabb nyomozást indította meg a gyanúsított Pusztai Imre kézrekeritésére s ennek a lázas munkának két nap alatt meg is lett az eredménye, a gyilkos fiút a lőkösházi határ mentén elíogták. Lélegzetelállító hajszának az eredménye ez a derék csendőri munka. A békési csendőrség egyik járőre a békés- földvári állomáson akadt Pusztai Imre nyomára, ahol ez ponyvát és zsákokat adott II Hlliii íD. fi. ESÜl jÓÉilfi iiBEiélOB az Bjn HSrDen A gyulai „Szegedi Kiss István S. D. G. Kollégium“ 1936 március 22-én délután 5 órakor az Újvárosi Körben jótékonycélu ünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Kustár Dániel v. t. lelkész megnyitó beszéde. 2. Párbeszéd. Előadják : Szakszón P. és Gyulai G. 3. „A vörös hordó.“ Játszák : Ambrus L., Arató F„ Durkó T., Hrubi J. és Nagy J. gimn. tanulók. . 4. Harmóniumon játszik Kertész L. I. o. 5. Szavai Papp G. Vili. o. t. 6. Ünnepi 'beszédet mond Magyar Lajos S. D. G. főtitkár. 7. „Kísért a fenyves.“ Szereplők: Réthy Klára, Takács Manci, Kovács Z., D. Nagy j., E. Nagy M., Nagy J, Péczely István, Beregszászy Z. gimn. tan. 8. Hegedűn játszik Péczely Endre. 9. Felolvas Péczely István VII. o. t. 10. „A nagybácsi“ c. vígjáték Csete Z., Horváth M. és Bagoly B. fellépésével. 11. Az ünnepélyt bezárja: Nagy Sándor v. t. lelkész. Az érdeklődőket tisztelettel meghívja a „Szegedi Kiss István Collégium.“ Ipari muBkás-prohlém&k. A NÉP hetedik vita-délutánja. A Nemzeti Egység gyulai szervezete ma, vasárnap délután fél 3 órai kezdettel tartja tőr- helyiségében hetedik vitaülését, amelynek előadója dr. Kovács Géza, tárgya : „Az ipari munkás-problémák“ A vitaülésen nemtagokat is szívesen lát a vezetőség. fel Csabára. Innen tovább vitt a nyom Lő- kösházára, ott megállapították, hogy a fiú a ponyvát eladta huszonkét pengőért és az árát mingyárt el is itta az egyik korcsmában. Több járóit vontak itt össze, akik vé- gigportyázták az egész tanyavilágot. Eközben kapták a hirt, hogy a román határ közelében fekszik egy fiatal legény átvágott nyakkal. Pusztai Imre volt. Súlyosan megsérült, mert átvágta a gégéjét, beszélni sem tudott, csak fejbó- lintással felelt a csendőrök kérdéseire és bűntársul egyik sógorát nevezte meg, akinek két hold földjét az öregasszony haszonélvezeti terhével nemrég eladta. Ezért az évi bérért kellett Pusztainénak meghalnia. Pusztai Imrét behozták Gyulára, a kórházban kezelés alá is vették, sebe nem élet- veszélyes. Az ügyészség már ki is hallgatta s ekkor újra megismételte a vádját sógora ellen. Beismerte azt is, hogy nevelőanyját kirabolták. A felbujtó sógor már a békési cseri- j dőrök előtt áll. Flövid hireÉ {A ,,Békés“ tudósítója jelenti.) Spanyolországban a baloldali zavargások még egyre tartanak. — A tengerészeti egyezményt Londonban kedden Írják alá — Romániában a postatakarékpénztár bankjegyei között több mint 2 milliót kitevő 100 leies címletű hamis bankjegyet találtak. — A francia kamara szombatra virradó éjszaka 3 óráig ülésezett, A külpolitikai kérdések megvitatása után megállapították az uj választások napjait. A választások április 26-án és május 3 án lesznek. TELE! OS 182 KIRÁLY“ TELEFOS 182 HAH60S fMZIÉZ Jlyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Már bus 20, 21,22, péntek, szombat, vasárnap Magyar film! CSIKY GERGELY örökbecsű vigjátéka FARKAS IMRE muzsikájával GYÖRGY ISTVÁN rerdezésében Szivet derítő jókedv, aranyos humor, elbűvölő romantika, kedvesség, vidámság, szerelem filmje OS. ACZÉL ILONA RÓZSAHEGYI KÁL MÁN, í'ZORÉNYI EVA, PETHES SÁNDOR, PERÉNYI LÁSZLÓ, ÖLTI MAGDA főszereplésével NAGY 1 AM ,1 Határtalanul bájos, tempós, friss, fordulatos vidám filmtörténet. Délamerikai pampák vad fia, Argentina buja ritmusa, tüzes indulatok, vad szerelmek, exótikus spanyol környezet Gaucsőszereletvi (Tangó Argentino) Érdekes, izgalmas és vidám kalandos bravurfilm. Székelési zavarok, vastagbélhurut, puffadt- ság, félelemérzés, bódultság, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüriti, a bélmirigyek működését élénkíti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. Gyomor- és bélspecialisták a Ferenc József vizet, úgy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljt s eredménnyel alkalmazzák. 70 40—* Újabb őriftst károkat okozott az árvíz Uszak-Amerikábao. (A Békés“ tudósítója jelenti.) Az északamerikai árvíz egyre tart A viz a gátakat több helyen ismét átszakitotta, úgy hogy Uj angliában raiutegy 50 várost elöntött az ár Az árvíz halálos áldozatainak száma 1 <5 re, míg az anyagi kárösszege 300 millió dohára emelkedett. A helyzet rendkívül válságos, az árvíz okozta egyik szerencsétlenség a másikat éri. Növeli az elkeseredést, hogy az elhagyott házakat rablóbandák fosztogatják. Az élelmezés rendkívül nehéz, az elöntött területek egyrészén repülőgépről élelmezik a lakosságot. Sir. Csige Varga Antal táblai felmentő ítélete jogerőre emelkedett A koronaügyész nem vállalta a vád képviseletéi (A „Békés“ munkatársától.) Március harmadikon hirdette ki Ítéletét a szegedi ítélőtábla dr. Csige Varga Antal ügyvéd hűtlen kezelési bünpörében és a vádlott ügyvédet az ellene emelt összes vádpontok alól fölmentette. Dr. Csige Varga Antal ellen tudvalévőén már hosszú évek óta folyt az a per, amely az azóta csődbe jutott és árverésen már el is adott Kultúra r. t. volt igazgatósága följelentésére indult meg, Á gyulai törvényszék a múlt év novemberében háromnapos tárgyalás után hozott Ítéletet ebben az ügyben és négy vádpontban adván helyt a vádnak, dr. Csige Vargát hűtlen kezelés vétségéért háromhavi fogházra ítélte, de a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. A szegedi tábla ítélete a főügyész felebbezésére a Kúriához került, de ott már nem jutott a tanács elé, mert a koronaügyész nem vállalta a vád képviseletét. Ezzel dr. Csige Varga Antal táblai Ítélete jogerőre emelkedett. 1' Aíus-Ali. Ha minden N igényeket kielégítő cse81 megeszöllőt akar. Ha M5 munkája gyümölcsét él vezni és pénzre váltani akarja, Ezt telepítse. Bőtennö, nagyfürtü és bogvóju, keményhusu, aranysárgába hajló kellemes izü, jól tartható es szállítható, középérésű, a jelenkor legértékesebb csemegeszöllője. 0 db sima vessző 6 P , 10 db oltvány Riparián 6 P., Berlanderin 7 P., Rendelje azonnal és kérje leírásomat. ZöSd Ignác Sárkeresztur, Fejér-m. 335 v < 3 Legmodernebb géppel a legolcsóbb árban DAUER ONDOLÁLÁ8 Városház ucca 6 szám alatt. Göndör szalon 353 3—5 Garancia ellett női kabátok és öltönyök Tisch Ernő: PT készítését vállalom