Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-12-25 / 115. szám
2 BÉKÉS december 2 5 Összetett kézzel kérjük hát a kisded Jézust Karácsony szent ünnepén : újítsa meg a karácsonyfák tövében jászolából a családok lelkét, hívja fel a hatalmon lévők figyelmét e legégetőbb kérdésre : bogy legyen miben reménykednie a jelen sötétjében a trianoni magyarnak. Apor Vilmos. Kapható kizárólag 4 6 cv—6' TANAI LAJOSS A karácsonyi ünnepek alkalmából üzletfeleinek minden jót kíván és további szives p á r t f o gá s t kér St ébert András — — Gyula. — — r V _ V Ez a sokféle tevés-vevés azonban még fele sem annak, amit régebben és újabban a lányok a férjhezmenéssel kapcsolatban karácsonykor megpróbáltak. Annál érdekesebb, hogy a legények kiváncsis- kodása sokkal kisebb. Ennyit jegyezhetünk csak fel (hozzátéve, hogy ezt is inkább csak legénykék próbálgatják): Mikor beesteledik, átmegy a fiú a szomszédba Ahogyan az a szó kezdődik, amit először hall, úgy fog kezdődni a leendő felesége neve is. Van, aki fát hoz be este a színből Ha páros- számú darabot vett fel, ő is megpárosodik esztendőre, ha páratlant, nem. Éjfélkor aztán, akinek kedve tartja, bemegy az istállóba és a jászol alá fekszik. Ha a ló megszólal : Mehetsz ! Akkor a legény bemegy a szobába és belenéz a tükörbe Ha koporsót lát benne, meghal jövőre, ha semmit sem, akkor megnősül. Íme mily mozgalmas a karácsonyest. Az utcán is betlehemesek és kántálók jönnek-mennek és mondják a régi, évszázados rigmust. Egy estére visszavarázsolódnak a boldog béke boldog karácsonyestéi. S mikor az éji csendben mint megannyi apró betlehemi csillag, megindulnak az imbolygó fényű lámpások a templom felé, feldobban a szivekben a hit, hogy eljövend még a magyar remények megvalósulásának ideje is, aminthogy eljött egykoron a várvavárt Messiás. Karácsonyi gondolatok. Sok mindenről és egy könyvről... Talán nem véletlen, hogy a karácsonyfa a maga gyönyörű symbólikus jelentőségével a XVI század végén Elsassból indult el hóditó útjára. Az uj, megtisztult életben való h tet, a szelídség és szeretet diadalát kívánta hirdetni azon a földön, amelyért annyi vér folyt el azóta, hogy a Megváltó születése utáni 843. esztendőben Nagy Károly kis unokái felosztották egymás között három részre a nagy birodalmat, amelyből Lothar- nak jutott az olasz földeken kivíil az a közbülső területrész, amelyet ma Elsass-Lotha- ringiának hívunk, s amelytől jobbra és balra terült el a németek és mai szóval élve, a franciák birodalma. Mennyi vér folyt el Lothar halála óta, hogy kié legyen az a terület, a keleti frankoké-e, vagy a nyugati frankoké, mert akkor még igy hívták a két nemzetet. Az elsassi karácsonyfák mystikus csillogásukkal legalább egy napra a sötét homályba akarták kergetni a gyűlölködés árnyait. Erre a fényre talán sohasem volt nagyobb szükség, mint ma. Ezen persze azok, akik a világháború éveinek karácsonyát kint a lövészárkokban, az orosz pusztaságok hómezőin, a Dolomitok sötét üregeiben élték végig, csak mosolyogni tudnak. És mégis ... az a világháború, amely most vár reánk, — nem is húsz évvel az el múlt után összehasonlíthatatlanul puszti- tóbb lesz. mint volt val mennyi elődje. Az elsassi kis fának ma nem szelíd fénnyel, de tüzes ragyogással kell beleégetnie a világ sorsát intézők szivébe: vigyázzatok, a szeretetnek le kell küzdenie minden gyűlöletet, mert a gyűlölet feléget minden karácsonyfát, s jövőre nem lesz, aminek a melegénél örüljetek emberi mivoltotoknak. Az angol és olasz ellentét, mely az egész világot lángbaborulással fenyegeti, Angliának és Olaszországnak a legújabb korban mindig megmutatkozó barátsága ellenére, mélyen gyökerezik a múltban, s megtalálja magyarázatát a jelenben. -Az olaszok. s különösen Mussolini olaszai a régi római birodalom örököseinek tartják magukat, amely nemcsak Európa nagyrészén, s a Brit-szigeteken is uralkodott, de a római birodalom helytartói kormányozták Ázsia egy részét, ők uralkodtak a Pontus népein, Palesztinán ép úgy, mint Egyiptomban, a régi Afrikában ép úgy, mint ők parancsoltak Numidiának, az uj Afrikának is. A folyton növekvő lakószám, a technika haladásával mindinkább súlyosabban érezhetővé váló nyersanyaghiány már 1897-ben elmondatta velük, a nagy Róma utódaival : Siamo poveri, szegények vagyunk. Ebből a szegénységből akartak és akarnak ma is kimenekülni. Mazzimo d' Azeglio 1866-ban — még amikor Rima sem tartozott az olasz királysághoz — azt hitte, hogy Olaszország kész, de nem készek az olaszok. Ma Mussolini, amikor az olaszoké Európa minden olasz-lakta, földje, s a Brenner Olaszország határa, olasz lobogó leng Póla hajdan osztrák erődítményei fölött, azt vallja, hogy az olaszok, a fassismus által nemzeti öntudatra nevelt olaszok, készek, de nem kész Itália, a nagyobb Itália. Ha már a franciák javára még a 80-as évek elején le kellett mondaniuk Tunisról, — amely az olaszok szerint Szicília természetes meghosszabbítása, ha le kellett mondaniok Cyprusról, a velencei örökségről Anglia javára, újat kerestek abban az Afrikában, amelynek romjai ma is hirdetik Róma civilizáló munkájának dicsőségét. Eddig ez a kolonizáló törekvés azonban csak kevés sikerrel dicsekedhetik. Libya — amelyet 1911-ben tulajdonképpen francia és angol segítséggel kapott meg Olaszország^ ha jól is esett a nemzeti büszkeségnek, gazdasági szempontból nem jelent sokat. Minden segítség nélkül, azzal a jelszóval, amely 1849-ben elbukott, az „Italia fara da se“ jelszavával, hogy Itália önmagát teremti meg, akarnak visszatérni régi ábrándjukhoz : Abessiniához, amelyből 1896-ban véres fejjel kellett menekiilniök. Ez az uj törekvés, a Mussolini által dicsőségvágyra nevelt Olaszország terjeszkedési vágya abba a hatalmas, mindennél keményebb sziklába ütközött bele, amelyet Angliának hívnak, s amely valójában örököse a régi római birodalomnak úgy, hogy ezt az örökséget megsokszorozta. A világ szárazföldjének több, mint egynegyede és a világ lakosai közül csaknem 460 millió, tehát a föld lakosainak szintén több, mint egynegyede hódol az angol nemzetnek, amely tulajdonképen csak tíz százalékát teszi ki annak a tömegnek, amelyen uralkodik és amelynek földje, ahonnét erre az uralomra a XVII. században kiindult, alig egy százalékát teszi ki annak a földterületnek, amelyen uralkodik. Ez a hódítás páratlan a világtörténelemben és valóban büszkén Írhatta le ennek a hódításnak angol történetírója, hogy az ő országa világformátumot adott annak, amit Velence elgondolt és utcái nem kanálisok és riók, de utcái a tengerek, az Óceán. A tenger az a kincs, amelyről a nagy Bacon büszkén mondja, hogy nemzete mindennél nagyobb értékű hozománya. Ez az Anglia áll szemben azzal az Olaszországgal, amely szintén sziget, de milyen sziik határok közé szorított és milyen szegény sziget! Az egyik, az angol azzal a nagyszerű, századokon át belénevelt nemzeti és társadalmi fegyelemmel, amely a világ legnagyobb gyarmatosító hatalmává tette, a másik, amelyet Mussolini szoktatott századok után újabb fegyelemre és oltott belé dicsőségvágyást. Az egyik, amelybe K. Kjellen szerint egy cézári lélek : Rhodes sugalta belé a Kairótól Fokvárosig terjedő afrikai birodalom egységének gondolatát, amely kapuja annak a nagyobb, az Indiai-tenger mentén elterülő birodalomnak, amely a „nagyobb“ Britannia lényege és éltető eleme. A másik, az uj Cézár, Mussolini, aki helyet kér e mellett a kapu mellett, de úgy, hogy Anglia azt érzi, hogy be is törheti ezt a kaput. Mi lesz ebből az összeütközésből? Az angol külügyminiszter, Hoare beleborzadt abba, hogy olasz repülőgépek bombázzák Máltát, s erre angol hajók és repülőgépek rombadönthetik a civilizáció ama csodáit, amelyeket Nápoly- nak. Pisának és Velencének hivnak. Laval megijed a gondolattól, hogy neki Francia- országot, Olaszország latin testvérét, e pusztítás részeséivé kell fennie, s ketten kieszelték a kiegyezés tervét, amelyet megbuktatott az angol polgár. Az egyszerű, az utcán járó-kelő angol. „The man in the street“ — amelynek olyan nagy hatalma van az angol politikára, mint amennyiről az olasz ma álmodni sem merészelhet, hallani sem akar ma egy olyan békéről, amely csorbíthatja nemcsak Anglia tekintélyét, de azét a népszövetségét, melytől ő a világ békéjének megőrzését várja. Ezért várnak remegve Európa újságolvasói a karácsonyi újság- rengetegtől választ arra a kérdésre, mi lesz ebből ? S erre válaszolni nem tud senki. Ma az a látszat, hogy Anglia és Olaszország is izoláltan áll. De vájjon tényleg igy van-e? Franciaország meg mer-e kockáztatni egy olyan lépést, amelynek végén szembetalálja magát Anglia támogatása nélkül Németországgal? Olaszország mer-e elszánt lépést
