Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-12-15 / 107. szám
n BÉKÉS december 1 5. kérelmet, tekintettel a közegészségügyi szempontokra, kedvezően intézték el. Akut meg- furatására az Országos Közegészségügyi Intézettől az utasitás már le is érkezett a község elöljáróságához. A kutat Hrabovszky békéscsabai kutfurómester késziti el 110Ó pengő költséggel. Mezőmegyeren szintén fúrnak egy uj ivóviz-kutat. A kút 70 méter mély lesz s rövidesen az is elkészül. feli i I $ Mami a iárásoh ItssziiH nMsai hözötl (A „Békés“ munkatársától.) Békés- megyei körútja során Kozma Miklós belügyminiszter sajnálattal látta, hogy több szegény munkásembernek nincsen lábbelije s annak hiányában munkát sem tud vállalni. Ezért 1000 pengőt juttatott a főispán kezeihez s megbízást adót neki, hogy az ezerpengő felhasználásával csináltasson 100 pár bakancsot s azt a legszegényebb munkások között ossza ki. A 100 pár bakancs elkészült s kiosztása a napokban már meg is történt a járásokban. A Zöldmező Szövetség vándor- gyűlésén fontos gazdasági kérdéseket tárgyalnak. A rendezőség mindenkit szívesen lát a gyűlésen. (A „Békés“ munkatársától.) A Zöldmező Szövetség egyhetes tanfolyama véget ért. Ma vasárnap délelőtt 9 órakor a tanfolyam helyiségében, a Józsefvárosi Földmives Olvasókör nagytermében záróvizsgán számolnak be a hallgatók az előadások eredményéről. Vizsga végeztével délelőtt féltizenegykor a Zöldmező Szövetség vándorgyűlést tart a városháza nagytermében. Ezen a gyűlésen a főld- mivelésügyi miniszter képviseletében megjelenő dr. Lenek Jenő miniszteri tanácsos, dr. Piukovich József, a Zöldmező Szövetség ügyvezető alel- nöke és Freytag Béla, az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ, cégvezető igazgatója tartanak előadást. A vándorgyűlés a mezőgazdákat elsősorban érdeklő kérdéseket tárgyal s ezért a rendezőség minden érdeklődőt szívesen Iát a gyűlésen. Gr. Batthány-utca 6 szám alatt 1—1 fiatal zsfrsertések elÉK. Háromésfélévi fegyházra ítélték a tarsolyrabltit Azon vesztett rajta, hogy egy aranyérmes stafétafutó nó tarsolyát rabolta el (A „Békés“ munkatársától.) Huszonhétéves fiatalember áll a gyulai törvényszék Ungvári-tanácsa előtt. Sarkadi születésű gépszerelő. 1932-ben a gép eltörte a jobb karját, azóta kiesett a rendes munkából. Nem bírja a nehéz munkát. Ő azt mondja, három esztendeje abból él. hogy varrógépet, kerékpárt javít. De a biró eléje tárja a könyörtelen Írásból, hogy 1932 óta négyszer volt már büntetve, a három év felét az ügyészség fogházában töltötte. Ancsa László, amikor karjának szerencsétlensége a keresztutca állította, a rossz útra lépett s azon indult el a fegy- ház felé. Tolvaj lett. A fogház és a börtön már a háta mögött volt, amikor 1934 őszén uj művelési ágra adta magát. Tarsolyrabló lett, gyanútlan nők uccai támadója. Az idén október harmadikén este hat óra tájban a békéscsabai Szemián-soron egymásba karolva tartott hazafelé Remenár Grézáné és Hajdú Béláné. A két hölgy, elmerülve a csevegésben, nem tulajdonított semmi fontosságot annak, hogy egy férfi öt-hat lépésnyi távolságban állandóan a nyomukban van. Akkor lettek csak figyelmesek rá, amikor a fal mellett eléjük surrant és Hajduné kezéből kikapva a tarsolyt futásnak eredt. Ancsa jól bírta a futást, hiszen enél- kíil az uccai rabló nem megy semmire, ám most az egyszer rossz helyen kereskedett, mert Hajduné, az elrablóit tarsoly gazdája, aranyérmes stafétafutó létére kitünően bírta vele az iramot. Pár lépés távolságnyira állandóan a nyakán volt a rablónak, társa pedig Remenár Grézáné, aki lemaradt a gyilkos iramban, azzal egyenlített, hogy folyton segítségért kiáltott. Egyetlen ember volt csak a közelben, a hídon, aki csuklójánál el is kapta a rohanó Ancsát. Akkor már a tarsoly nem volt nála, bedobta a liget bokrai közé és nagyon méltatlankodott, amiért elfogták, pedig ő is „a tolvajt üldözte“. Ancsát lefogták s mire jött a rendőr, előkerült a liget bokraiból a tarsoly is. A rendőrségen a detektívek előtt mindent beismert a rabló, a helyszínen el is játszotta újra a rablás egész lefolyását, sőt beismerte két másik tarsolyrablását is. amelyeknek tettesét már régóta hiába kereste a rendőrség. Az egyik rablást 1934 november 21-én követte el és akkor Réthy Istvánná tarsolyát rabolta el, a másikat 1935 szeptember 13-án Schwartz Nátháimé sérelmére. Másnap a rendőrfogalmazó előtt már visszavonta beismerő vallomását és ezt a tagadását fenntartotta most a tárgyaláson is. A tanuk azonban ellene vallottak, fel is ismerték. A törvényszéki tanács bűnösnek is mondta ki a Hajdú Béláné és Réthy Istvánná sérelmére elkövetett rablás bűntettében és ezért 3 évi és 6 hónapi fegyházra. 10 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte. A büntetésbe 1 hónapot és 15 napot beszámított a bíróság. A Schwartzné sérelmére elkövetett rablás bűntettének vádja alól azouban fölmentette. Ügyész, vádlott, védő megnyugodván az ítéletben, az jogerős lett. Frontharcos hirek. Figyelmeztetés a Frontharcos Bajtársak ré SZére! Az Országos Frontharcos Szövetség parancsa folytán a bajtársi formaruha csak 1, ünnepélyesebb alkalmakkor viselhető, amikor annak viselése a viselőre nézve megbecsülést és megkülönböztetést jelent. 2. Viselhető a formaruha akkor, ha erre az Országos vagy helyi vezetőség utasítást ad Formai uhás egységek, küldöttségek csakis az országos elnökség által kiadott általános irányelvek keretén beiül a helyi alakulatok elnökségeinek előzetes hozzájárulása és utasítása alapján szerepelhetnek, vagy vonul hatnak fel a kinevezett parancsnok vagy küldöttség-vezetők irányítása mellett. A bajtársi formaruhán, különösen ha szalon nadrágban vagyunk, ne a kitüntetések szalagját, hanem magukat a kitüntetéseket viseljük. Komolytalan kitüntetésektől tartózkodjunk, mert ezzel vitéz- ségi és más komoly jellegű kitüntetések értékét csökkentjük. Vigyázzunk arra, hogy csak olyan kitüntetéseket vegyünk fel, amelynek adományozási okmányai birtokunkban vannak. Úgy a kitüntetések viselésének jogosságát, valamim az öltözködés szabályosságát ellenőriztetni fogjuk. Mindenről kellő felvilágosítást ad a titkári hivatal minden szombaton d. u. 3—5 óra között, vasárnap H. e 10—11 óra között. Kél szép ratiaszeHrény eladó Hajnal-utca 20 szám alatt. A budapesti Liebner játékáruház újdonságait — Dús raktár. — r t an ii ill Vételkémjsze^^élküli megtekintését kéri: hattüii wmm lwM A« és játéküzlet, Városház-u. 1.