Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-09-22 / 76. szám
LXVII. évfolyam 7G. szám. Vasárnap Gyula, 1935 szeptember 22 Előfizetési árak : Negyedévre : deiyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési dij elör** fizetemde. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP szerkesztőség, kiadóhi vatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és uyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nena adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: Szerkesztő : DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik csütörtökön és vasárnap. mem lehel nem írni ismét és ismét róla. Benne van a levegőben, átfűti nappalainkat, nyugtalanítja éjszakáinkat. A túlórák lázában átforrósodott gépek fojtó olajszaga a mellünkbe kúszik, a zakatoló kerekek zúgása száz és száz kilométerek távolán át is a dobhártyánkon zuhog, kiáltja a rádió, kiáltja az újság, kiáltják az egymásra meredő emberszemek. Greenockból a torpedógyár éjjel-nappal dolgozó gépei idedübörögnek s mintha csak az Apokalipszis lovasai ugrottak volna elő a Jelenések könyvéből, reng és morajlik a föld. Az éjszakai gyár fényszemeiben mintha a halál lesné a kontinens nyugtalan éjszakáját s a hallgatag mezőket. Kétezer munkás dolgozik Greenock- ban éjjel-nappal, de már ez is kevés, még ötszázat vettek fel melléjük ! Nem győzik a munkát, nem győzik készíteni a torpedókat! Ezrével születnek a karcsú lövedékek, bőgnek a szirénák, zugnak a transzmissziók s a felvételi irodában majd szétpattannak már a kartotékos kazetták ! A gyárkapun cédula : munkások felvétetnek ! Munkalehetőség, kenyér, kiáltják a cédula betűi, de ki örül a munka e lázas hausse-ának, ki örül annak, hogy brittföldön néhány ezer nyomorgó munkás letért a stációk szomorú útjáról s gyárküszöböt koptat? Önkéntelenül és önzetlenül mondjuk, némán is riadt kiáltással: bár inkább éheznének, bár inkább pókok szövögetnének a greenocki torpedógyár transzmisszióin, s bár inkább olyan cédula függne kinn a kapun, hogy a gyárépület eladó. Mennyi munkanélküliség terem majd e munka nyomában, mennyi halál az életet jelentő kenyérért s hány szomorú levél indul majd útnak a szombati kuvertek fejében ? S mindezek láttán szinte önkéntelenül tolul az ember szájára a kérdés : miért tanítják hát az iskolában s miért hirdetik évszázadok óta, hogy az ember Isten hü fia. békeszerető, szelíd, jóságos lény ? Miért nem hirdetik azt, hogy vadak, békételenek s bestiálisok vagyunk s hogy a béke számunkra nem egyéb, mint erőgyűjtés az újabb küzdelemre és hogy e békében a puszták oroszlánjaihoz és tigriseihez vagyunk hasonlatosak, mikor azok a napon kéjesen elnyujtózva emésztenek ? Miért kell csalódnunk évtizedről évtizedre s ha mindez nem igy van s csak a keserűség mondatta velünk, miért van hát, hogy a kétezeréves evangélium nem tud felettünk feltétlen úrrá lenni s átformálni bennünket bárányokká és egy nyájjá ? S mindez annál tragikusabb, mert a technika fejlettsége már meg tudná adni a lehetőségét annak, hogy a : föld népe egy családként éljen s egységes intézkedések irányítsák életét. A rádió és a növekvő sebességi rekordok évről-évre csökkentik a távolságok elválasztó hatalmát s mégis, ma az emberek távolabb vannak egymástól, mint valaha s a technika eredményei csak arra jók, hogy az emberiséget minél közelébb sodorják a végpusztulásboz. Mikor lesznek már ócskavasakká a greenocki torpedó- gyárak s zöldposztós asztalokká a véráztatta harcmezők ? Szombaton délelőtt búcsúzott a vármegye központi tisztikara Fáji Fáy István dr. főispántól. Dr. Márki alispán szívből lőtt szavakkal mondott búcsúbeszédet. (A „Békés“ munkatársától) Bensőséges, meleg ünneplés színhelye volt szombaton délelőtt tizenegy órakor a vármegyeház kisterme. A vármegye központi tisztikara gyülekezett itt össze, hogy elbúcsúzzék Faji Fáy István dr.-tól, Békésvármegye volt főispánjától, akit a kormányzó legfelsőbb elhatározása Zemplénvármegye főispánjává nevezett ki. Tizenegy órakor együtt volt az egész központi tisztikar és vitéz dr. Márky Barna alispán jelentette a főispánnak, hoyy a vármegye tisztviselői kara bucsuzásra gyülekezett össze. Pár perc múlva megjelent a kisterem ajtajában a főispán, akit a nagy félkörbe gyűlt megjelentek harsány éljenzéssel fogadtak. Azután a félkör közepére lépett vitéz dr. Márky alispán és üdvözölte a főispánt : Méltóságos Főispán Ur, alig több egy esztendejénél, hogy a kormányzó Ur őfö- méltósága Önt megyénk főispánjává kinevezte. A csonka ország erdőkoszoruzta északi megyéjéből jött Ön, Főispán Ur ide hozzánk, a perzselő nap vidékére és magával hozta annak az északi vidéknek hüs áramlatát, amely enybet adott a mi eltikkadt vármegyénknek. A legnehezebb időkben foglalta Ön el főispáni székét, az aszályos esztendő minden súlyos terhe rajtunk feküdt, de mert Ön pregnáns kifejezője annak a társadalmi osztálynak, amely mindig szívén viseli a lakosság érdekeit, az Ön szeretetteljes gondoskodása és törődése mindig megtalálta az eszközöket, hogy a nyomor, az ínség okozta csapásokat enyhítse. Főispán ur megismerte vármegyénk népét, tudja, hogy itt is jó magyarok laknak és bizonyára ez a tudat vezette ténykedéseit, amelyek mindig csak arra irányultak, hogy a szegény, elesett emberek sorsát felkarolja és rajtuk segítsen. Békés vármegye nagyon sokat köszönhet Önnek és soha nem fogja elfelejteni, hogy volt egy főispánja, akinek minden törekvése az volt, hogy mindenkit, arra rászorulót átvezessen a sorscsapások szaka- dékain. Alig több egy esztendejénél, hogy Főispán urat itt üdvözöltük, amikor közénk érkezett, most ismét itt állunk Ön előtt és szeretettől eltelt szívvel kérjük, ne felejtsen el bennünket, vigyen innen jó emlékeket magával. Ötnegyed évvel ezelőtt Ön szeretettel jött közénk s most, hogy távozik, a mi szeretetünket viszi magával. Tartson meg bennünket jó emlékezetében, az Isten áldja meg Főispán urat. Az egybegyűltek lelkes éljenzése kisérte az alispán szívből jött, közvetlen szavait, amelyek Fáy dr. főispánra láthatóan mély benyomást tettek, majd ő szólalt meg: — Igen tisztelt barátaim, mélyen tisztelt uraim, büszkeség tölt el és hálával van teli a szivem azért a szives üdvözletért, amit nevetekben is az alispán ur tolmácsolt. Ötnegyed évvel ezelőtt vettem át főispáni hivatalomat, egy rossz esztendő végén és egy aszályos év küszöbén. Ha erre visszagondolok, bizony meg kell állapitanom, hogy akkor a vármegyében igen súlyosak voltak a viszonyok. Az első napokban kétségeim is voltak, meg tudok-e birkózni a nehéz feladatokkal, de rövid pár nap alatt már láttam, hogy olyan lelkes és lelkiismeretes barátok állnak az , oldalamon, akikkel merhetek cselekedni. És hogy sikerült a vármegyét átvezetni a bajok legsúlyosabb részén, azt a ti lelkes barátságtoknak, odaadó támogatástoknak köszönhetem. Nem vagyok frázis-ember, pár szóval egyszerűen, röviden és őszintén megmondom: hálásan köszönöm a támogatást,,, a baráti szeretetet. A kormányzó ur 0 főméltósága legfelsőbb elhatározásával most visszamegyek szükebb hazámba, amellyel izig-vérig össze vagyok nőve, hiszen a magyar embert nem lehet sokáig elszakítva tartani szükebb hazájától, mégis nehezen megyek el innen, mert megismertem Békésmegye népét és tudom, hogy ez derék, becsületes nép, csak meg kell a szivéhez vezető utat találni. Arra kérlek benneteket, hogy azt a meleg támogatást, amelyben engem részesítettetek, tartsátok fenn utódom számára is. Azzal a reménnyel búcsúzom tőletek, hogy talán lesznek többen, akik baráti szívvel fognak rám gondolni, mint ahogy én mindig a legmelegebb barátsággal fogok tireátok visszagondolni. Tartsatok meg baráti szeretetetekben, Isten áldjon benneteket. Lelkes éljen és taps zúgott fel a főispán keresetlen és közvetlen szavaira, szívből jövő válaszképen a szívből jött szavakra. A főispán azután sorra kezet fogott a jelenlévők mindenikével és visszavonult dolgozó szobájába.
